Az új KRESZ, magyarul

Pickuposok, irány a Lánchíd!

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2009.11.30. 08.11

A 40 oldalas módosítási dokumentumból megpróbáltuk kimazsolázni a legfontosabb változásokat. Fogyasszák egészséggel!

Hát itt van, letölthető, elolvasható: 2010 január elsejétől más lesz a KRESZ. No persze ki olvasna el egy negyven oldalas jogszabálygyűjteményt? Hát mi. Elolvastuk, sőt, be is hátéemeleztük, hogy könnyebben kezelhető legyen, és kiszedegettük belőle a legfontosabbakat, majd lefordítottuk őket jogászból magyarra. Természetesen a legcsekélyebb felelősséget sem vállalunk arra nézve, hogy ez a fordítás teljes mértékben helytálló és bíróság előtt is megállná a helyét, csupán azt mondjuk most el, ahogy mi, józan parasztok értelmezzük a KRESZ módosításait.

1, rendszám nélkül közlekedni tilos. Ha most esett le, ha már rég leszereltük, hogy a traffi ne tudja leolvasni, mindegy: aki az összes számára előírt rendszám nélkül közlekedik, szabályt sért.

Értelemszerűen

Értelemszerűen


2, nem csak a rendőr állíthat meg, vagy adhat jelzéseket, forgalmi utasításokat, hanem a pénzügyőr, az NKH-s és a tűzoltó is.

3, a polgárőr, útmunkás sima tárcsás integetése nem számít, ha nincs előtte lerakva KRESZ-tábla, ami jelzi, hogy ott majd valaki integetni fog. És jöhetnek amerikai mintára az iskolások átkelésére figyelő tárcsás civilek.

4, a túlméretes szállítmányokat kísérő kocsikon lévő kivilágított táblák is számítanak. Ha a sztrádán, a leállósávban battyogó narancssárga Transporter hátulján ott ragyog, hogy 30, akkor 30.

5, ez fura: bicikliúton robogóval már nem kell max 20-szal menni, száguldozhatunk kedvünkre a bicajok között. Cserébe ha van is az úttal párhuzamosan bicikliút, a bicajosok mehetnek az úttesten is. Vagyis mégsem, később 30-ról rendelkezik majd a KRESZ. Csak tessék kivárni, mindjárt odaérünk!

6, autópályán a 100-as tábla alatti kis esős-havas tábla ezentúl tényleg azt jelenti, hogy csak akkor 100, ha esik, havazik.

A teherautóval behajtani tilos ezentúl csak a 3,5 tonna feletti kocsikra vonatkozik, vagyis végre át lehet menni a nehéz Navarával, HiLux-szal is a Lánchídon, nem csak a filigrán csuklós Ikarusszal, jesssz.

Sárga matricások kitiltva

Sárga matricások kitiltva


Lesz egy Környezeti zóna feliratú piros, kerek tábla is. Ez jelzi majd, meddig mehetnek a sárga zöldkártya-matricás öreg autók. Ezt nagy hülyeségnek tartjuk, mert Budapest belvárosában már most is alig látni sárga matricás kocsit, csak pár szegényt és veteránost-youngtimerest szivatnak majd meg ezzel. Ha a táblát a városhatár-tábla alá teszik ki, az egész településre érvényes.

A vasúti átjáró előtti 20-as, 30-as táblát oldja maga az átjáró is, nem kell utána is 20-szal, harminccal menni az első útkereszteződésig.

7, Van már STAU táblánk is! Sok autó egymás mögött piros háromszögben: dugóveszély!

Kastélyfelhajtó, téeszút, teszkóparkoló...

Kastélyfelhajtó, téeszút, teszkóparkoló…


8, és van már MAGÁNÚT-táblánk is kék keretben, a mindkét irányból behajtani tilos kiegészítésére. Szabványosították a rokiparkolós táblát is, van kék tábla a nyitott kerékpársáv intézményére, az autópálya-csomópontos nagy kék táblák is logikusabbak lettek egy kicsit.

Egyirányú úton alapértelmezésben NEM mehet a forgalommal szemben a biciklis, csak ha ezt egy kiegészítő tábla az egyirányú utca tábla alatt megengedi neki. Ha nincs biciklisáv, akkor a menetirány szerinti jobb oldalon kell mennie, hogy az autók vagy a saját menetiránya szerint-e, azt nem részletezi az új KRESZ,

9, van egy pár új útburkolati jel a biciklis forgalom ügyesebb kezelésére.

10, az iskolabuszt az iskolabuszon elhelyezett “iskolabusz” tábla különbözteti meg a nem-iskolabuszoktól. Capisce?

Nyitott kerékpársáv

Nyitott kerékpársáv


11, a biciklis nem akadályozhatja és veszélyeztetheti a gyalogosokat a gyalog-és bicikliúton. Ezt először úgy értettem, hogy a gyalogos nem akadályozhatja a biciklist, de aztán rájöttem, hogy csak azért, mert a gyalogosforgalmat a Törvény két szóba írta..

12, tévhit, hogy a biciklivel nem kell többé jobbra tartani: de, kell. Csak nem SZOROSAN.

Nyitott kerékpársávon se lehet keresztben megállni kocsival kikanyarodáskor, a buszsáv mintájára. Persze mindenki tudja, hogy ez Pesten betarthatatlan.

A kocsiból kilógó miegymással nem szabad lekaszabolni a gyalogosokat és bicikliseket.

14, Pickup és Fiat Ducato is mehet 130-cal a sztrádán, 110-zel autóúton, 90-nel. (Eddig nem tehették, mert megengedett össztömegük 2,5 tonna feletti, mostantól viszont a 3,5 tonnás határ él a sebességhatárokra.)

Biciklivel lakott területen belül 40 a limit, a határban 50, de csak bukóval és utas nélkül. Bukó nélkül ott is csak 40. Ez kicsit vicces.

Bicikliúton 30 a max, kerékpár- és gyalogúton 20.

Logikusabb eligazító táblák

Logikusabb eligazító táblák


2,5-ről 3,5 tonnára tolták a városi 60-as-70es táblák hatályát.

14, kanyarodáskor a biciklist nem szabad elütni.

15, motorosok is mehetnek a 3., vagy többedik sávban. Bizony, eddig nem mehettek, tudták?

Motorosok és robogósok mehetnek a buszsávban. De csak kétkerekűek. Halleluja! A Piaggio MP3-asok viszont megszívták.

Okosabb lett a többsávos körforgalom szabályozása: ha a körforgalomból az első kijáratnál ki a karok jönni, köteles vagyok a külső sávból ráfordulni.

Szépen lassan jobbról meg lehet előzni motorral, biciklivel az álló kocsisort. Meg trike-kal és Piaggio MP3-mal is; ennél a szabálynál már elfelejtették a kétkerekű kitételt.

Kerékpáros nyom

Kerékpáros nyom


16, autópályán a leállósávban eddig annyira tilos volt megállni, hogy a rendszámfigyelő matricaellenőrző kocsi se állhatott volna meg. Most már megállhat. Viszont a civil autós csak műszaki okból állhat meg, hányni nem.

17, ÁTMEHETÜNK KILENCVENNEL MEG ÖTVENNEL A VASÚTI ÁTJÁRÓN, HURRÁÁÁÁ! Hacsak külön tábla nem rendelkezik másképp. Vége a kötelező tisztelgésnek, a lesből trafizásnak, öröm, bódottá.

18, kétlem, hogy bárki is tudta volna eddig, hogy lakó-pihenő övezetbe csak 2,5 tonna alatti kocsi mehetett be. Most már 3,5 tonna a határ.

19, hivatalossá tették, hogy motorral-robogóval is megállhatunk a járdán, ha max a felét foglaljuk el, és legalább másfél méter marad a gyalogoknak.

Viszont az is hivatalos, hogy a biciklisávon álló autót elszállíthatja a Zállam.

20, egymás mellett haladó hóekéket megelőzni tilos.

21, zebrán továbbra is tilos gyalogost gázolni, de 30-as korlátozásról nincs szó

Villamosmegálló mellett is nagyon tilos elütni a gyalogosokat.

Szép új bicikliparkoló-tábla

Szép új bicikliparkoló-tábla


22, Az autó vagy mopedautó (!) csak akkor vihet másfél méternél rövidebb gyerekeket, ha azok gyerekülésben, bekötve ülnek. Továbbra is félreérthető, hogy az első ülésen mikor ülhet  gyerekülésben gyerek, de mi úgy értelmezzük, ahogy a babaszék-gyártók: menetirány felé arccal nincs gond, menetiránynak háttal arccal ki kell kapcsolni a légzsákot.

Motorozni csak becsatolt bukósisakban szabad. Ez állítólag egyértelműbb, mint a korábbi szabály, mely szerint motorozni csak becsatolt bukósisakban volt szabad.

23, sárga villogót csak addig használhat a kukás, postás, lopóskocsi, amíg szemetet ürít, csomagot visz vagy lop. Különben nem.

24, biciklivel tessék jobbra tartani.

Ezt bekopizom, mert alig értem: A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.

Quad és mopedautó nem mehet a biciklisávon, viszont lehet velük utast vinni, ha a forgalmi ezt megengedi. Ezeken utast csak 17 évnél idősebb vezető vihet.

Lakott területen kívül muszáj, belül nem muszáj a bicikliúton közlekedni biciklivel (igen, ez már volt, de itt még egyszer szerepel.)

25, a közterület-felügyelet az üzembentartó és a rendőrség értesítése mellett elszállíthat tilosban parkoló járműveket.

Rendszám nélkül autót-motort rohasztani csak mellékútvonalon szabad, ott is csak tíz napig, utána elvihetik – a tulaj költségére. (Eddig ez 30 nap volt.)

26, trafizni tilosból is lehet.

27, leírják, mi az a kerékpáros nyom (sárga festéssel kiemelt csík rajzolt biciklivel ), nyitott kerékpársáv (kerékpársáv, ami nem zárt), gyalog- és kerékpárút (az, ami).

28, a segédmotoros kerékpár definíciója immár egy másik dokumentumra hivatkozik, ugyanígy a quadot és mopedautót is egy más besorolási rendszerrel magyarázzák. Viszont a 300 Watt alatti motorral megtámogatott villanybicikli még bicikli marad a KRESZ szerint is. Az iskolabusz pedig, hát az az iskolabusz.

29, új traffipax-jelző táblát kaptunk.

Hát nagyjából ennyi. Úgy érzi, kimaradt valami? Írja meg nekünk, mit szeretne még az új KRESZ-től, hátha el tudjuk intézni! (Nem tudjuk. De megpróbáljuk!)

Kommentek

  • VtiRacer

    14-es a kedvencem:D:D És ezen valaki(k) rettentő sokat gondolkodtak ám…. no comment

  • Pietro09

    van egykét marhaság benne:
    1: ha megállok autós pihenőben aludni és továbbindulok és nem veszem észre h közben lelopták a rendszámot akkor duplán megszívom
    11: ez logikus, sok helyen a gyalogosok elfoglalják az egész utat ami nem csak nekik van fenntartva
    12: tehát ezentúl keróval is akadályozhatom az autók haladását nem csak kismotorral
    14: épp ideje h pickup és dobozos felépítmény is haladhasson rendesen, azok komolyabbat mennek mint egynémelyik személyautó, akkor miért ne
    14: ezek szerint minden keróra kötelezővé kéne tenni a km/h mérőt, hiszen annélkül nem tudhatja az ember h mennyivel megy
    15: ha egy robogós a buszsávban akar meghalni, mostmár szabályosan megteheti
    15: a többsávos körforgalom szabály viszont okos ötlet
    16: tehát ha az ember szívrohamot kap vezetés közben akkor is el kell mennie az első lejáróig
    17. a vasúti átjáró szabály is jó ötlet de nem biztonságos amíg bokrok fák és gaz takarja el a sínpárt így nem beláthatók, és ezzel a gyakori fénysorompó meghibásodás miatt máris halálos a szabály
    18: senkit nem érdekel
    19: eddig se érdekelt senkit
    21: akkor hol szabad elütni a gyalogosokat? fogadjunk az aluljárókra ez nem vonatkozik :)
    24: ez logikus, meghatározzák h egy személyes kerón ki kit szállíthat utasként, jó szabály
    29: traffi jelző tábla? ez kint lesz a mozgó traffin is??

  • hegyimenőke

    “Keró”milyen hülye kifejezés… gondolom kerékpár akar lenni ez olyan remekek sorába illeszthető be mint a kari,(karácsony)köszcsi(köszönöm)szenya,szendó(szendvics)türcsi(törölköző)de ez olyan foscsi (szar) gratulálok a nyelvújítóknak: szép anyanyelvünk,így majd szép amerikai stílusra fog süllyedni…

  • apustot

    Hali autóstársaim!
    Azthiszem az új kressz törvény ami Januártól sújt majd bennünket kész katasztrófa és nevetséges.
    És hol vannak az autósok jogai? Lassan már ott tartok félek kocsiba ülni és közlekedni.
    Egyet mondok hullani fognak a biciklisek, a BKV sofőrök meg kimondottan örülni fognak a buszsávban közlekedő motorosoknak főképp mikor kerülgetni kell majd őket a csuklós hosszú buszokkal.
    Ami a legjobban felhábort, hogy a biciklis lakotterületen belül ha van bicikli út nem köteles ott menni? Kérdem Én mi a jó büdös p-nak éptik a sok bicikliutat többek között az autósok pénzéből?
    Arról már nem is beszélve jönnek majd a robogósok meg a bringáso jobbról-barról az autók között mert nekik mindent lehet mi meg majd kapkodjuk a fejünket vajon melyik oldalról csapjuk el őket! Minimum kötelezném a bringásokat is a kresszvizsga letételére ha közlekedni akarnak! Pl: Honnan tudja egy 17-éves jogostvánnyal nem rendelkező biciklis, hogy hogyan néz ki egy behajtani tilos tábla, vagy egy egyirényú tábla ha sosem tanult kreszt?
    Jó autózást mindenkinek Januártól!

  • bumbacsi

    Érdekes, megint elfelejtették törölni a 70km/ó korlátozást 3,5 tonna felett közúton. Maradt a rendeletbe épített balesetveszély, hiszen útjaink amúgy is szuper minőségűek és az áteresztőképességük is szuper, vagy nem? Előzd meg a magyar forgalmi és útviszonyok közöt a max. 70-el száguldó IFA-t (még sok van belőlük) max. 90-el, Képtelenség szabályosan megelőzni a teherautókat, vagy ha haladni is akarsz nem csak benzint pocsékolni, akkor csapj a lovak közé (már ha vannak) és ha szerencséd van éppen nincs ott egy trafipax, még meg is tudod előzni. Ez a szabály még a kőkorszakból maradt. Nézd meg a környező orzságok sebessegtábláit határátlépéskor, majd visszafelé a magyart is. Egyből megérted a külömbséget.

  • TomTom27

    “Egyirányú úton alapértelmezésben NEM mehet a forgalommal szemben a biciklis, csak ha ezt egy kiegészítő tábla az egyirányú utca tábla alatt megengedi neki.”
    Ez így értelmetlen, mert, a behajtást csak az utca végén szabályozzák, akkor meg minek.

  • hawk

    Apustot: abban, hogy lakott területen kivül nem kötelező a kerékpár út használata egy baromság, egyetértünk. Viszont azon elgondolkoztál már, hogy mennyi autóutat építettek többek között a kerékpárosok pénzéből? A biciklis KRESZ-vizsgával is egyetértek, de szerintem betarthatatlan. Főleg amíg a kerékpárokra nem kötelező a jól látható egyedi azonosító jel.

  • JAm

    Egy észrevétel, talán hiba az értelmezésetekben:
    Tehergépkocsival behajtani tilos: “…tehergépkocsival – kivéve a legfeljebb 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű, zárt kocsiszekrényű tehergépkocsit…”
    Tehát a 2,5-3,5 tonnás teherautónak bejegyzett terepjárók közül csak az mehet be, akinek nem nyitott a platója!!! Ezt szerintem meg kéne erősíteni a jogszabályban is, de legalább a ti fordításotokba bekerülhetett volna.

  • JAm

    Jaa az elkerülések félreértése végett mondom, hogy az általam kifogásolt tételt mely szerint a platós kisteher más mint a dobozos, én is hülyeségnek tartom, de a törvény az törvény…

  • apustot

    Kedves Hawk,
    Gondolom csak elírtad lakott területen kívül muszály lakott területen belül nem muszály a bicikliúton közlekedni biciklivel! Erre értettem, hogy akkor minek éptünk a szép nagy városunkba ( Budapest) egyre több bicikliutat.Na de a bicajosok mindig azért kampányolnak, hogy kevés a bicikliút na már most januártól nem kell többet épteni ott mennek ahol akarnak a biciklútra szánt pénzt fordthatják akár a kátyúk betömésére is.Már most is igen sok a biciklis gázolás ezzel csak azt érték el, hogy mégtöbb lesz! Eddig azt hittem, hogy az úttest az autósoké a járda a gyalogosoké, a bicikliút a bicikliseké de úgy látszik tévedtem!Már nem egyszer előfordult velem, hogy pl a Budaörsi úton közlekedem 2m-re tőlem van a bicikliút és cse-ik ott közlekedni! Pont erre kívánok rávilágtani nem kötelező a kerékpárosoknak sem a kressz vizsga sem például láthatósági mellény ez utóbbit például a városi bringások egyáltalán nem használják biztosan ciki hordani!

  • hawk

    Igen, igen: lakott területen BELÜL. De továbbra is fentartom, hogy a “többek között az autosók pénzéből” kitétel sztem nem helyes. Mert ezzel az erővel azt is lehetne reklamálni, hogy mennyi vasútvonalat építenek az autósok/kerékpárosok/gyalogosok/nemközlekedők pénzéből. És akkor a ferihegyről nem is beszéltünk. Anyám pl. még sohasem ült repülőn és nem is fog.

  • JAm

    Újabb észrevétel: Elvileg a bringások szoros jobbratartása megszűnt:
    “assú járművel, kerékpárral, állati erővel vont járművel, kézi kocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel – ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik – szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni.”
    Ha jól emlékszem bringával lakotton kívül (sityakban) 50 km/h a megengedett, ahol személyautó 90-nel mehet. Mi ez, ha nem “lassan haladó jármű”, aminek ugyebár szorosan jobbra kell tartani?

  • Zapika

    Apustotnak csak annyi, hogy a mellkény nem kötelező a városban, hanem lakott területen kívül, csökkent látási viszonyok mellett. Tehát nam azért nem veszik fel, mert ciki. Viszont a világítás kötelező(lenne) így azért kellen haragudni, ha az nincs. Én sokat bringázom, de nem hordok mellényt, viszont mindíg van világításom, hátul kettő villog is,(meg egy rakás fényvuisszaverő matrica a cangán, mint a rendőrautókon) és szerintem előbb észrevenni, mint egy mellényt, amire meg felveszem pl. a hátizsákom.

  • apustot

    Oké Oké tisztelet a kivételnek! Lehet, hogy nem kötelező a láthatósági mellény de ez olyan mint amikor megálok az autómmal lakotterületen és van közvilágtás nem vagyok köteles várakozásnál lámpát kapcsolni de megteszem azért, hogy jobban lássanak!A mellény is ezt a célt szolgálná akár lakotterületen kvül vagy belül egy + lenne, hogy jobban lássunk beneteket! Ha kötelező ha nem Én felvenném! Nem vagyok Én a bringások ellen csak azt akartam mondani nem hogy megvédenék őket a kressz által hanem még veszélyeztetik Őket, Titeket!
    Hát igen hawk gyengéd az útpénz de kérdem én a bringa árában van az útadó vagy a benzinben? De kár erről vitázni csk annyi volt ezzel kapcsolatban a mondandóm városon belül fölöslegessé vált a biciklis út de jó fordcsák a városon kvülre az útpénzt ott is sok a bringás és oda is elkél!

  • hawk

    Apustot, még egyszer: az, hogy nem kötelező a kerékpárút használata szerintem is hülyeség. De ezt összekötni azzal, hogy az autósok pénzéből (is) építik a kerékpárutakat? Gyengém az útpénz? Hisz ép Te vetetted fel! Én csak reagáltam rá. Vagy nem lehet?
    Azt meg Te sem gondolhatod komolyan, hogy városon belül feleslegessé vált a kerékpárút. Megváltoztattak egy jogszabályt, mert nem tudták betartatni.

  • JAm

    Apustot! Tél közepén egy faluban/városban a lámpa alatt az utca szélén álló autón égve hagyott a helyzetjelzők szerintem a kissé eltúlzott aggodalom jeleit mutatják. Tegyük fel, mondjuk éjjel “kiég” a nátriumgőz lámpa, eleve kevesen száguldoznak utcahossztól és -szélességtől függően 30-50 fölött egy településen belül éjjel. 50-es tempóval szemből a szélvédőn/lámpákon (ha eleve szabályosan a menetirány szerinti jobb oldalon állsz nem is lehetsz veszélyben), hátulról pedig a prizmákon eleve megcsillan az éjszakai autós fénye. Lakotton kívül 90-nél egy kanyarból kibukkanva, esetleg a szembejövő fényétől elvakítva érzem csak reális veszélynek, hogy eltrafálják az útszéli várakozó autódat. Persze itt lehet jönni településen belül éjszaka lámpa nélkül száguldozó állatokkal, de nekik az se számít ha egy stadion reflektoraival kivilágított komplett óvoda megy az út szélén. A KRESZ-ből ismert kölcsönös bizalom elve alapján tőlük nem érdemes védeni az autónkat.

  • The Good Boy

    nekem is lenne egy buta kérdésem: adva van az egyirányú utca, aminek a végén van egy kereszteződés, ahol mondjuk el lehet kanyarodni jobbra is és balra is. Namost a kresz szerint egyirányú utcában a kanyarodási iránynak megfelelő oldalra kell lehúzódni a kanyarodást megelözően (tehát, ha jobbra akarok fordulni, akkor a jobb padkához, ha balra, akkor a bal padkához). Na kiváncsi leszek, ha én lehúzódva próbálok a kereszteződésnél kikanyarodni (mindegy, hogy jobbra vagy balra, mivel ezt az apróságot /sem/ szabályozzal a rendelet, hogy kinek a szemszögéből haladhat jobb oldalon a drótszamaras), és nekem jön a bringás, akinek elvileg engedik a szemből érkezést, kit fognak kihozni hunyónak?
    Ez az új kresz módositás egyszerűen vicc. Egy jó dolog van, a vasúti átjárók sebességkorlátozásának feloldása (meg a 2,5 tonnás tgk eltörlése – ahogy látható, az sem sikerült teljesen hibátlanul). Ez a kerékpáros kattyvaszt nagyon szánalmas. Egyébként ilyen traffic kontroll tábla a kicsiny osztrákiával határos megyénkben már sokéve megszokott jellemzője utunknak, ezek szerint jogszerűtlenül, mint ahogy az amúgy nagyon jó világitó sárga szegélyű veszélyjelzők is.

  • JAm

    Apustot! Hawk! Zapika! “(11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog-és kerékpárutat jelöltek ki a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog-és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog-és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek – ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.””

    Tehát vitátok eleve alaptalan. Csak lakotton belül, csak akkor mehet a kerékpárút ellenére kerékpáros az autók által használt területre, ahol ez fel van festve a kerékpárosok számára. Ez esetben pedig a jogszabály melegen ajánlja a bringásnak, hogy csak a kijelölt sávon haladjon.

  • JAm

    The Good Boy! A jobb oldal a KRESZ-ben sosem a másik járművezető szemszögéből értendő! Az elágazásban nem Gizi néni jobb kezét veszed alapul, ha jobbkéz-szabályt alkalmazol, és egyszerű közúton haladva sem a szembejövők keze szerinti jobb oldalra húzódsz, tehát itt is foglalkozz a saját jobbratartásoddal, a bringás meg a sajátjával. Ha a bringás befordul az egyirányúba szemből, és nincs kijelölt kerékpársávja/buszsávja, akkor Ő fog a kezére nézni és megkeresni az út (számára) jobb oldalát. Az általad említett szituációból CSAK a Te balrakanyarodásod a kérdéses, ugyanis ha te besorolsz szabályosan, akkor a kerékpáros nem feltétlenül fér el melletted. Erről talán rendelkezhetett volna az új szabály. Majd megegyeztek valahogy… :)
    “Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg:

    a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,

    b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedő autóbusz,

    c) a kerékpáros által is igénybe vehető autóbusz forgalmi sávon – az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal megegyezően – a kerékpáros is

    a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet.””

  • hawk

    Kedves JAm! Köszönöm a korrigálást és a pontos értelmezést! A vezess.hu sajnos nem ezt írta. :-(

  • JAm

    Sajna a “fordításból” ferdítés lett. Sztem egy ilyen újságnak felelősségteljesebben kéne hírt adnia egy ilyen témában. Amit egyébként még hiányolok, hogy végülis nem derült ki számomra, hogy ez tervezet, vagy már elfogadott dolog. Ha tervezik, akkor ez csak így elfogadható, Január 1-étől ez így lesz, vagy még csűrhetik-csavarhatják a nagy házban?

  • Stock

    én hirtelen 2 marhaságot találtam:
    -kerékpáros mehet 50-nel, a segédmotoros csak 45-tel?! ezt így mégis hogy????????????????
    -a több sávos körforgalom szabályozásának pont itt volt az ideje, de mi az hogy csak akkor kell jobbról fordulni, hogyha az első kijáratot akarom igénybe venni?????????????????????????
    miért nem úgy szabályoz, hogy a külső sávból köteles vagy az első kijáraton kimenni, így elősegítve a belső sévban haladó időben végrehajtható, akadálymentes kisorolását???????

  • JAm

    Stock igazad van ez tényleg fura. Segédmotoros 40, bringa 50 amúgy, de lényeg az, hogy hülye a jogalkotó. :)
    Egyébként van a KRESZ-nek egy olyan paragrafusa is, hogy tilos indokolatlanul lassan haladni egy járművel, aminek a lényege, hogy ha az út és látási viszonyok engedik, akkor az adott járműre az adott útszakaszon megengedett legnagyobb sebességet megközelítő sebességgel KELL haladni. –>
    Kép1: Alföld, síkság nyílegyenes útpálya, nyár, száraz aszfalt, rajta egyszál magában Mariska néni kerékpárján, aki átugrik a 5 km-re lakó szomszédjához 2 l friss tejjel. Jó út- és látási viszonyok esetén Mariska néni köteles sisakjának meglététől függően 40-50-nel tekerni. :)
    Kép2: Izmos gyakorlott kerékpáros túrázó csomagokkal és sátorral megrakva, Északi-Középhegységben jó út és látásviszonyok mellett a 30%-os emelkedőn is köteles tartani a 40-50-es sebességet egyenes szakaszokon.

    Mariska nénit nem mertem a dombra tenni, de az lehet az igazi.

    A kerékpáros túrázónak ugyebár lehet kerékpár utánfutója is. Bár most lusta vagyok kikeresni, de emlékeim szerint attól ő még ugyanúgy “csak” kerékpáros marad, nem lesz belőle járműszerelvény, amire más jogszabályok vonatkozhatnának. Tehát a dombra dugig tömött csomagtartó+utánfutó kombinációval is 50 az elvárt sebesség.

  • DTF

    4. “a túlméretes szállítmányokat kísérő kocsikon lévő kivilágított táblák is számítanak. Ha a sztrádán, a leállósávban battyogó narancssárga Transporter hátulján ott ragyog, hogy 30, akkor 30.”
    Ezt nem értem! és meddig kell mögötte 30-cal menni? Ha 50km-en keresztül 30-cal poroszkál, akkor mekkora dugó lesz??? Itt vmi nem stimmel…

  • JAm

    DTF! Én kikerestem, de már lusta vok bemásolni.
    Annyival kell mellette elhaladnod. Arról nem szól a fáma, hogy az csak autó eleje, vagy hátulja is el kell-e hagyja a narancs-poroszkáló vonalát. :)

  • The Good Boy

    JAm! Természetesen tisztában vagyok a kresszel, csak a cikkben értetlen honnan nézük cimű szösszenetet akartam továbbvinni, csak lemaradt a végéről a mosolygós smile:)
    És én tényleg komoly problémákat látok egy esetleges egyirányú utca végi kanyarodást megelöző ütközéstől. Azt pedig tudjuk, hogy általában a magyar bíróságok és szabálysértési hatóságok képesek egymásnak gyökeresen ellentétes itéletet hozni két egyforma ügyben )hogy a biztositókról ne is beszéljünk).

  • Mr_Tyson

    Hát ez nagyon jó!!!!
    Biciklivel 50-nel lehet menni lakot területen kívül, de robogóval csak 40-nel. Áááááhhhh tiszta szégyen!!!!
    De legalább már előre lehet menni legálisan is a pirosnál:D!!!

  • Stock

    egyébként a kerékpárosoknál az is vicces, hogy egy minimális védőfelszerelés fejében máris 25%-kal lehet gyorsabban menni lakott területen kívül…
    autósoknál miért nincs ilyen, hogy x léágzsák fölött, vagy 5 csillagos törésteszttel…
    esetleg motorosoknál egy részes protektoros bőrruha esetén….
    mindkettőnek több értelme lenne, mint egy kerékpárnak.., amin se fék, se egy stabil váz, se gyűrődési zóna, se műszaki vizsga, se tapadós gumik……
    egy vicc ez az egész, hogy a kerekesek ilyen lobbierővel bírnak, az autósoknak meg hiába sír a szájuk…

  • WindowsNT

    17, ÁTMEHETÜNK KILENCVENNEL MEG ÖTVENNEL A VASÚTI ÁTJÁRÓN, HURRÁÁÁÁ! Hacsak külön tábla nem rendelkezik másképp. Vége a kötelező tisztelgésnek, a lesből trafizásnak, öröm, bódottá.

    Bocs, hogy becopiztam, de szerintem ez a rész egy kicsit részletesebb magyarázatra szorulna, mivel a rendőrség a vasúti átjárót kiemelt figyelemmel kíséri.

    Nem értem az “Hacsak külön tábla nem rendelkezik másképp.” Milyen külön tábla? Igen olvassam el a rendeletet, de jogi nyelven nem érteni, de viszont szerintem ez a téma mást is érdekelne bővebben.

    Ja és hol lehet letölteni?

    És a 3.5 tonna sebességhatár, hogy furgonnal 130, 110 és 90 az adott útszakaszon, de ugye ha a forgalmiban “teherautó” kategória van beírva azokra a járgányokra nem vonatkozik ugye, vagy igen?

    Választ Előre is köszönöm.

  • JAm

    WinNT! Mi ezen a magyarázni való? Eddig a 3szögletű vasúti előjelző táblától 30-40-nel kellett tötymörögni akkor is, ha nem jött a vonat, a sorompó hibátlanul működött, és elláttál Nyíregyházától Mosonmagyaróvárig és Zalaegerszegig. Ezentúl kinézik belőlünk, hogy el tudjuk dönteni, hogy felismerjük a nagy zakatóló 150-nel érkező Intercityt. Hacsak tábla nem rendelkezik másképp: ezentúl lehet, hogy a 3szögletű vasúti előjelző tábla alatt/előtt/mögött lesz egy piros karikában 30. Ha ilyet látsz, akkor az ugyanazt jelenti mint máshol, sebességkorlátozás.

  • Rácz Tamás

    JAm: jogos, a cikk alcímének dobozos pickupok, irány a Lánchídnak kellene lennie.

  • Rácz Tamás

    WindowsNT: a rendelet módosítási tervezete letölthető a cikk első bekezdésében.

  • WindowsNT

    “ezentúl lehet, hogy a 3szögletű vasúti előjelző tábla alatt/előtt/mögött lesz egy piros karikában 30. Ha ilyet látsz,”

    Ez biztos, hogy lesz tábla, olyan mint a 2/a átminősítették M2 azaz autóúttá csak azért, hogy a kamionoknak és buszoknak fizetni kelljen viszont kitették a rengeteg 90 táblát szóval biztos lesz korlátozó tábla.

    Egyébként ezen a vasúti átjárós témán van mit nem érteni, szóval ahogy írod, ha nem lesz sebességkorlátozó tábla akkor 90 is átmehetek, ha lesz akkor nem, ennek azért örülök, hogy nem kell döcögni, ha nem muszáj, mert rengeteg forgalomszünetes vonal van ahol nem jár vonat

    Egyébként de jó lenne, ha átlag 150-el mennének a vonatok, jó lesz a 120 is, csak a hegyeshalmi vonalon van nekik engedélyezve 140 (eddig reméljük emel a máv máshol is valamikor).

  • JAm

    Attól én is aggódom, hogy kiszórnak egy halom 30-as táblát, viszont bíztató, hogy a költségvetésben útfelújításra se nagyon szokott jutni, hátha táblára se telik majd. Ha meg telik is, bízzunk a színes fémgyűjtőkben (Direkt írtam külön, ugyanis az illetők vasat és “álumúniumot” is gyűjtenek, nem csak rezet, mégis szinesek :-).

  • zcs

    A “logikusabb útbaigazító táblák” tipikus példája a képen is látható.
    Az M3-as kivezetőjén látható életnagyságában és folyamatosan bővül az olyan autósok (és kamionosok) tábora, aki az új logikának köszönhetően az autópályán tolat! Lehet hogy szabványos és látványos, de ha ez alapján valaki meg tudja mondani, hogy Szeged vagy Hont!!!!! felé melyik sávba kell sorolni a két jobb oldali sáv közül, az soha többé nem kell hogy használjon navit.

  • Gyurma73

    A lánchídon nem jár csuklós busz.A piaggio mp3 kétkerekünek számít(ikerkerék 48 cm ig!)

  • Pokol

    Hát azt elfelejtették a szabályból,hogy kötelezni kéne a nyugdíjasokat a piros lámpánál való átkelésre.Mindjárt meg oldódna a nyugdíjas kérdés.Kevesebb nyugdíjat kéne fizetni.Akik ezeket a szabályokat hozták biztos nem a kormány mögött ülnek,hanem a vezető mögött,újságot olvasva vagy az anyósa hozzájuk költözött és rémálmai vannak.Féltette az állását valaki hát,hogy észre vegyék ilyen hülyeségeket találnak ki , mint”kerékpáros szemben az egyirányú utcába szembe is közlekedhet”.A jobbra tartási kötelezettség megszüntetése is egy nagy hiba.Elég sok az át nem gondolt szabályok ebben a határozatokban.

  • kbtomi

    “És a 3.5 tonna sebességhatár, hogy furgonnal 130, 110 és 90 az adott útszakaszon, de ugye ha a forgalmiban “teherautó” kategória van beírva azokra a járgányokra nem vonatkozik ugye, vagy igen?”
    teljesen mindegy hogy mi van a forgalmiba írva hiszen ha az van hogy tgk ahogy írtad ugye azt ha nem röviditve mondod hanem teljesen az tehergépkocsi..na már most az új kreszben az van írva idézem:”) személygépkocsival, motorkerékpárral, 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival” és itt a gépkocsi a lényeg!!!Mert ha megnézzük a hogy mit nevezünk tehergépkocsinak megint idézek: “) Tehergépkocsi: a személygépkocsit, az autóbuszt, a trolibuszt és a vontatót kivéve minden gépkocsi”…szóval lehet a forgalmiban tgk…3500kg-ig a személyautók sebessége vonatkozik a furgonokra.

  • kbtomi

    Még egy gondolat evvel kapcsolatban a Pickuposok-nak is tgk van írva a forgalmiba..vagyis már az se ha nem csak egy kód…

  • no speed limit

    Hát ez remekbe szabott kis cikk! 15’16’17’23’24’ hát ezeken behaltam,köszi :)

  • guidorace20

    “Motorozni csak becsatolt bukósisakban szabad. Ez állítólag egyértelműbb, mint a korábbi szabály, mely szerint motorozni csak becsatolt bukósisakban volt szabad.”

    “5, ez fura: bicikliúton robogóval már nem kell max 20-szal menni, száguldozhatunk kedvünkre a bicajok között. Cserébe ha van is az úttal párhuzamosan bicikliút, a bicajosok mehetnek az úttesten is. Vagyis mégsem, később 30-ról rendelkezik majd a KRESZ. Csak tessék kivárni, mindjárt odaérünk!”

    Ez szerintem egy vicc.

  • ludwig1961

    hello,volna egy kérdésem ha tud valaki választ adni nagyon megköszönöm,tegnam beakartam lépni magyarországba opel omega cd 1998 kiadásu gépkocsimal,de nem engedtek.A gond ott keletkezet hogy xenon megvilágitás van ,azt monda a magyar rendör a határátkelön hogy cseréjem ki az égöket vagy megbirságol vagy fordujak vissza ahonén jöttem ,én szerbijában élek,igy nem birtam bemeni magyarorszagba,kérem segitsen valaki hogy tudjam igaza volt e a rendörnek,elöre is köszönöm.

Esernyővel támadt a buszvezetőre, ez lett az eredmény

Többször összeszólalkozott egy utas a busz sofőrrel, majd esernyővel támadt rá, ezért tarolt le több autót aztán egy másik busz állította meg.

Halkan suhan a Hyundai új furgonja

Hannoverben üzemanyagcellás furgonról rántották le a leplet a dél-koreaiak. A null-emissziós jármű a Hyundai ix35-ös hajtásláncát kapta meg.

Új amerikai szabadidőjármű jöhet Európába

Turbómotorokkal, köztük gázolajevő erőforrásokkal kínálja új kompakt SUV-ját a Chevrolet. Vajon Európának készült a dízel Equinox?

Csinosabb, okosabb lett a Kia egyterűje

Átdolgozta a Carens kompakt buszlimuzint a Kia. Lényegi változások helyett a körítésre gyúrtak rá.

3 autó ütközött, teljes útzár a 7-esen

Három személyautó ütközött össze Nagyrécse és Nagykanizsa között.

Csak az önrész 8 millió

Nem akármilyen teszten vagyunk túl: vezettük Horacio Pagani mester legújabb sportautó műalkotását, a 800 lóerős, 1100 Nm-es biturbó V12-vel hajtott, 1218 kilogrammos Pagani Huayra BC-t. Ára kissé borsos: 744 millió forint…

El se hiszed, hogy megy ez a kompresszoros Escalade

Egy igazi száguldó páncélszekrényt alkotott a Cadillac Escalade-ből a Henessey nevű tuningcég, ami olyan gyors, mint a legdurvább sportautók.

F1: A Honda készül a második csapatra

A Honda kibővíti angliai bázisát, hogy 2018-ra a McLaren mellett képes legyen egy második csapatot is motorokkal ellátni.

Tarolt az Audi a Hungaroringen

A hungaroringi DTM szombati futamán mindhárom dobogós helyet az Audi szerezte meg, a legmagasabb fokra Edoardo Mortara állhatott fel.

6 szolgáltatás, amit elvárunk majd a jövő autóitól

Az autóipar legfrissebb fejlesztéseiből már most látszik, hogy a nem túl távoli jövőben nem kizárólag utazásra használjuk majd az autókat.

Bármilyen autóvá át tud változni ez a furcsa négykerekű

Ennek segítségével többé nem kell tucatnyi autót összetörni, hogy látványos felvételeket nézhessünk majd a mozivásznon.

Eljött a dízelbuszok alkonya

A lengyel Solaris két új autóbuszt is bemutatott Hannoverben, a jelenleg is zajló IAA haszonjármű kiállításon. Az egyik CNG-vel megy, a másik pedig hibrid üzemű.