Roncsprémium: nem lesz

Érdeklődő alig, zuhan a piac

Érdeklődő alig, zuhan a piac


A kormányzat egy ideig nem zárta ki kategorikusan az idén egyharmadnyit zuhanó újautó-értékesítések megtámogatását. Pár napja azonban sajtóközlemény érkezett a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumtól: a kormány nem támogatja a hazai használtautócsere-programot.

Amikor még lebegtetve volt valamiféle ösztönzés az öreg autók leváltására, több autópiaci szakértőt is megkérdeztünk az ügyről. Körülbelül 600 ezer forintos támogatást emlegettek célként, amelynek felét az állam, felét az autókereskedelem adná.

Swift: 1,5 millió. Jól hangzik?

600 ezres támogatással más lenne az árfekvése

600 ezres támogatással más lenne az ára


Kérdés, kit mozdítana meg 600 000 Ft engedmény, amikor a beragadt készletek akciós kiszórásakor 30 százalékos árcsökkentés is elérhető volt. De valószínűleg csak volt, mert a kármentést szolgálta.

Más ágazatok szereplői is biztosan rá volnának szorulva a segítségre, de egy Swift esetében 2,1 millió helyett 1,5 millió forintos indulóár azért ösztönzően hangzana. Márpedig a kiskategória forgalma szenvedte meg leginkább a válságot.

Németország: bevált a roncsprémium

Átütő sikerű a német csereprogram

Átütő sikerű a német csereprogram


Piacélénkítési ügyben nyugaton már történtek lépések. Angliában a kormányzat 17,5-ről 15 százalékra csökkentette az áfát. Németország 2500 eurós támogatást ad a legalább 9 éves autójukat újra vagy egyéves használtra cserélőknek. A program indulása előtt volt ellenérv bőven: miért támogat az állam magáncégeket és magánszemélyeket egy olyan magánügyben, mint az egyéni közlekedés? Miért lehet állami támogatással értékeket elpusztítani, magyarul bezúzni? Ráadásul akinek az autója kevesebbet ér 2500 eurónál, az tipikusan nem újautós-ügyfél – szóltak a jogos érvek.

A német roncsprémium mégis telitalálatnak bizonyult. A havi átlagfizetésnél nem magasabb összeg bevitte a habozókat az addig kongó szalonokba és a vevők kisöpörték a kis- valamint a kompakt autókat. Az államnak megérte áldozni a visszaesés tompítására. Az ottani száguldó eladások komoly adóbevételt hoztak, míg a legtöbb országban estek az értékesítések és az állami bevételek. Főleg a tömegmárkákkal foglalkozó kereskedők jártak jól, de a prémiummárkák szalonjaiban sem itatták az egereket. Magyarországon a német példa aligha járna hasonlóan átütő eredménnyel. A potenciális vásárlók egy része eddigi adósságai miatt aligha áldozna új autóra.

Kudarc az autós lobbinak

A kormány döntött, nincs használtautócsere-program

A kormány döntött, nincs csereprogram


Érdekes, hogy az újautós lobbi nem tudta kijárni az autócsere-programot a kormánynál, pedig ehhez az állam egy fillért sem tett volna hozzá. Csak lemondana az áfából és a regisztrációs adóból érkező bevételeinek kisebb részéről. Egy 4,5 milliós családi autó árában 1,2 millió forint az állami adóteher.

A kormány két fő érve, hogy a támogatás csak előrehozott vásárlásokat hozna és nem a hazai autóipart segítené, mert az autók 82-84 százaléka importáru. Tízszázalékos piacélénkülést feltételezve a Suzuki részesedése alapján 1600-1800 hazai autóval lehetne többet eladni, ami nem indokolja ezt a lépést.

Lapozzanak! A túloldalon megmutatjuk, mennyivel mérgezi jobban a tüdőnket egy régebbi, mint egy újabb autó



“Néhány előrehozott vásárlás”

Bár a hazai autóipar nemcsak Esztergomból és Győrből, hanem Szentgotthárdból, a rengeteg kisebb-nagyobb beszállítóból és nemsokára Kecskemétből is áll, plusz 1800 autó tényleg smafu a konjunktúrának.

De ugyanennyivel kevesebb füstokádó régi és ennyivel több kis károsanyag-kibocsátású új autó talán érne valamit a környezetnek. Merthogy ezek a régi motorok sűrű mocskot okádnak ki az újabbakhoz képest.

Euro 1 (1992) Otto-/Diesel-motorok
Euro 2 (1996) Otto-/Diesel-motorokEuro 3 (2000) Otto-/Diesel-motorok
 CO 3,16 / 3,16 2,2 / 1,0 2,3 / 0,64
 HC+NOx 1,13 / 1,13 0,5 / 0,7 HC: 0,2; NOx: 0,15 / 0,56
 Részecske – / 0,18 – / 0,08 0,05
A benzines és a dízel személyautókra érvényes károsanyag-kibocsátási határértékek gramm/kilométerben. CO: szén-monoxid, HC+NOx: szénhidrogének és nitrogén-oxidok. Szilárd részecskékkel csak a dízelek rongálják a tüdőnket. Ezek a káros anyagok közvetlen egészségkárosodással fenyegetnek, szemben a szén-dioxiddal. Utóbbi beláthatatlan következményekkel növeli felmelegedést, de helyben beszippantva nem mérgező. Adatok és részletek az idei Euro 5 és a 2014-re várható Euro 6-normával: umweltdaten.de


Fennkölt cél a regadóval

Az újabb motor sokkal kevésbé füstöl

Egy újabb motor sokkal kevésbé füstöl


A kormányzat hozzáállását falsnak tartjuk, mert a másik oldalon ugyanők lángpallossal óvják a környezetet. A regadó célja állítólag nem a pénzbeszedés, hanem megvédeni a magyar tüdőket a roncsáradattól, a nyugatról levetett, környezetromboló autóktól.

Állam bácsi! Ha a környezetvédelem mégsem olyan fontos, hogy az új autók esetében le tetszene mondani az adóbevétel egy szeletéről, akkor ugye el tetszik törölni a kirívóan magas regisztrációsadó-tételeket? Így a magyar polgár zsebéből is szabadon áramolhatna a tőke egy külföldi használt autó eladójához, ha az ő portékája vonzóbb a számára. Csak mert öt éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ahol alapelv az áruk, a tőke és a munkaerő szabad áramlása.

Visszatérő régi autók?

Alig csordogál az adóbevétel, mert visszaestek az értékesítések

Vevők híján adóbevétel sincs


Nem akarunk mi sem roncsimportot, de a legalább Euro-2-es motorú és maximum 10-12 éves autók importját nem kéne gazdaságtalanná tenni adótételekkel. A Focus I, a G Astra, a Golf IV épp ez a korosztály.

Talán tévedünk, de inkább a fiatalítással ellentétes tendencia érvényesül. Mintha visszatérnének az utakra a 120-as Skodák és más keleti vagy elaggott nyugati autók. A nagypapa kocsija hamar felértékelődött a hitelre vett kiskocsi elbukásával. Rövid távon ez a legolcsóbb, de az egészségkárosodás hosszú távon mindenképp többe kerül. A lakosságnak és az államnak egyaránt.