A frissen megálmodott új extrák között vannak valóban értelmes dolgok, de eget verő hülyeségek is. Hogy kinek éppen mi, melyik csoportba tartozik, az egyénfüggő, alább a mi véleményünk olvasható.

Budapest expressz

Van belőle emelt is

Van belőle emelt is


A BMW kiegészítő felszerelések listáját bogarászva érdekes tételre bukkanunk. Rossz minőségű út csomagot 20-30 ezer forintért rendelhetünk a bajor járgányhoz. A nem is vészesen drága extracsomag birtokosa a módosított lengéscsillapítóknak és rugóknak köszönhetően 20 milliméterrel magasabban tudhatja az autó fokozott védelemmel ellátott hasát. Budapest egyes kerületeiben kifejezetten ajánlott extra, de más keleti autós út alkalmával is jól jöhet a néhány centiméter plusz.

Találunk ennél kevésbé praktikus extrákat is, legutóbb például a MINI kabrióban futottunk bele.

Sajátos időmérés

Balra az extraóra

Balra az extraóra


A nagyméretű műszer a nyitott tetővel leautózott idő mérésére alkalmas, és inkább jó poén, mint hasznos extra. Viszont ha már van, akkor érdemes vele foglalkozni. Legalább akad valami, ami motiválja a sofőrt, hogy rendeltetésszerűen, nyitott tetővel használja a kabrióját.

Az Always Open Timert 40-70 ezer forintért ikszelhetjük be az extralistán. Más feláras cuccokkal összemarkolva olcsóbban szerezhetjük a nyitott tetős száguldást, mintha csak önmagában vásárolnánk meg.

Lehúzós levonók

A lámpakerettel is játszhatnak a vevők

A lámpakerettel is játszhatnak a vevők


Az egyik legegyszerűbb optikai tuning, ha felmatricázzuk a kocsit. Erre gyorsan ráéreztek a gyártók is, így nem ritka a feláras gyári matricázás sem.

Az ALFA MiTóhoz rögtön többfélét is rendelhetünk, oldalra 45, a tetőre vagy a motorháztetőre gyárilag feltapasztott levonók 69 ezer forintba kerülnek. Köszönjük.

Extra ingyen?

Nem a nap szívta ki a tetejét

Nem a nap szívta ki a tetejét


Sokkal nagyvonalúbb ajánlatot találunk a Skoda Fabia extralistáján. Ha mindenáron ki akarunk lógni vele a sorból, megrendelhetjük fehér tetővel is. Akkor is, ha nem fehér fényezésű autót választottunk.

Ez az ikszelés nem fáj majd a családi kasszának, hiszen egyetlen petákot sem kérnek érte. Igen, jól olvassák, nulla forintba kerül. Én biztos nem hagynám ki ezt a lehetőséget.

Kattintás után folytatás következik, alaposan befűtünk


Butaságból hasznossá vált szerkezet

Számos olyan extra is létezik, amelyeket megjelenésükkor szörnyű hülyeségnek tartottunk, de azóta már kipróbáltuk őket és nem egyről kiderült, hogy nem is teljesen rosszak. Néhány éve az automatikus – esőérzékelős – ablaktörlőktől kaptam frászt.

Akinek nem tűnik fel, hogy elkezdett esni, az ne üljön autóba – gondoltam. Aztán mégis akadt az életben olyan helyzet, amikor jól jött az az egy-két másodperc előny, ami a magától bekapcsolódó ablaktörlőnek köszönhető. Hirtelen jött pocsolya, de egy latyakot szóró kamion is okozhat pár másodpercnyi vakrepülést. A kérdés azért marad, megér-e akár egy forint többletkiadást az a pár pillanat. Ha közben leesnénk az útról, akkor mindenféleképpen.

Bemelegítés

Meleg kormányt!

Meleg kormányt!


Az ülésfűtés már sokkal határozottabban jó dolog. Bőrülésekhez szinte kötelező tartozéknak kellene lennie. Innen már csak egy lépés a kormányfűtés is, amelyet ma még az emberiség eltunyulásának egyik újabb mérföldkövének tartunk. Legutóbb a Hetes BMW-ben találkoztunk vele, és kár lenne tagadni, tetszett, hogy a mocsok hidegben kellemesen meleg kormányt kell markolászni.

Ha már fűtés, akkor fűtsük a szélvédőt is. Az elsőt is. Ezért az opcióért a Fordnál 70 ezret kérnek, de a szettben a fűthető ablakmosó-fúvókák is benne vannak. Nem olcsó dolog, de télen zseniális, amint a megolvadt jégréteg egyszerűen lecsúszik a szélvédőről és elmarad a jégkaparás.

Félmillió variáció

Megszámlálhatatlan variációra képes

Megszámlálhatatlan variációra képes


De ha az egyik legjobban személyre szabható divatmodellt keressük, akkor a Fiat környékén érdemes keresgélni. Az 500-asból elképesztő mennyiségű variációt állíthat össze a vevő. 20-40 ezer forintért matricákat, 50 ezerért (!) pirosra festett féknyerget kínál a gyár, de ezek mellett ezernyi aprósággal lehet variálni.

Az extralista gondos böngészése után a matekórán jól teljesítők 549 936 féle variációt tudnának összeszámolni.

Önöknek vannak kedvenc extráik, amelyek nélkül nem tudnának élni? Esetleg olyan, amiről elképzelhetetlennek tartják, hogy akár egy lyukas garast is adnának érte? Írják meg!