A flottapiac nagyjai

Hamarosan nőnek az autóárak, mert gyenge a forint, a kormány áfát kíván emelni és elfogynak a beragadt készletek

Fontos az alacsony fenntartási költség


Tegyük fel, hogy maximum hárommillió forintból kellene városi autót adni az érintett munkatársak ülepe alá. Ha a minimálisnál gazdagabb felszereltségre és a legolcsóbb kompakt autóknál modernebb járgányra van szükség, akkor csak a kiskocsik maradnak.

Ebből a kategóriából például az arcpirító kamatú gyorshiteleiről ismert Provident Zrt. rendelkezik nagyobb flottával. Náluk a két- majd a négyajtós Fiesta 1.4 TDCi volt az uralkodó, az autócsere óta pedig 1,3-as dízel Corsákkal járnak a kisautóra jogosultak. Azért ezt a vállalatot hoztuk fel, mert jól reprezentálja a flottapiaci helyzetet: ebben a kategóriában is igen erős a Ford és az Opel. Mi most a természetszerűleg adódó Fiestán és Opel Corsán túli kínálatból válogattunk ajánlható kisautókat.

Kik kapnak céges kisautót?

Városi használatra veszik a kisautókat

Városi használatra veszik a kisautókat


Hazánkban a flottaeladások mintegy 25-30 százaléka jut a kisautókra. Többnyire rohangálós, kulcsos autónak és kis távolságokon belül, Budapesten vagy más nagyvárosokban mozgó területi képviselők számára vesznek a cégek kiskocsit.

Kisautót jellemzően azon munkatársak használnak, akik nem szállítanak súlyos terhet (pl. szóróanyagokat, szerszámokat). Fontos szempont az alacsony fenntartási költség, emiatt a dízelmotor szerepe a kisautók között is jelentős. A dízel- vagy benzines motorról azonban a car policy dönt a nemzetközi vállalatoknál, amelyet sok esetben nem Magyarországon határoznak meg – nyilatkozta lapunknak egy flottapiaci szakértő.

Suzuki Swift 1.3: nem meglepő

2,6 millióért jó ajánlat a Swift Star

2,6 millióért jó ajánlat a Swift Star


Ha kisautóról van szó, a Swift az elsők között ugrik be. Céges kocsiként ennek ellenére mi inkább csak autókölcsönzők kínálatában látjuk, pedig érdemes bizalmat szavazni neki. Ha nem a márka olcsóautós arculata, hanem a konkrét termék tudása számít, városi autóként a Swift igencsak versenyképes.

Először is sok, szám szerint 92 lóerőt kapunk az 1,3-as motorral, ésszerű fogyasztás mellett. A modellváltás óta már az ütközésbiztonság sem tántorítana el a kocsitól, a négycsillagos törésteszt megfelel a kategória átlagának. Egy flottamenedzser kiröhögne, ha vezetési élménnyel próbálnánk traktálni, ezért a vagány futóműről most nem szólunk.

Belül sem szegényes a Swift

Belül sem szegényes a Swift


Légkondival és öt ajtóval a limitált Swift Start néztük ki a kínálatból. Gazdag felszereltségével megéri az érte kért 2,6 millió forintot. Mivel mostanában többtucatnyi Suzuki-szalon zárt és zár be országszerte, magánvásárlók a kiárusított készletekből is jó áron megcsíphetnek egy-egy autót.

Koreai márkák: első körös kiesők voltak

Régebben a dél-koreai gyártók gyakorta kiestek a rostán, mert a céges autó juttatás is a munkavállalónak. Őt pedig egy nagyobb presztízsű márka jobban motiválja, mint egy futottak még gyártó. A koreai márkák azonban akkorát fejlődtek termékoldalon, hogy ma már nem az olcsóság az érv mellettük.

És mi van a dízelekkel? Róluk is szó lesz a túloldalon


A kisautók között a Kiát nehéz komolyan venni a túlárazott Rióval, marad a Chevrolet és a Hyundai. Az Aveo mutatós autó, de a külcsínt és a kedvező árat leszámítva megérett a leváltásra. Mi a vadonatúj, de a környezetébe beleolvadó Hyundai i20-at ajánlanánk a flottamenedzserek figyelmébe.

Hyundai i20 1.25 Classic AC – Épp belefér

Életerős és nem zabál az i20 1,2

Életerős és nem zabál az i20 1,2


Vonzó benne a kiskategóriában szokatlanul gazdag biztonsági felszereltség, így az utolsó fillért is sajnáló cégek sem dughatják egy légzsákos dobozba a humán erőforrást.

Az i20-hoz még az oldal- és a függönylégzsák is alapáron jár. Légkondicionálóval, központi zárral, CD-s rádióval és elöl motoros ablakemelővel 2 999 000 forint lett az ára a forintgyengülés nyomán.

A motorok közül csak az 1,25 literes, új fejlesztésű benzines jön szóba, de ez nem is baj. Épp most van nálunk teszten, meglepően sok életjelet mutat és a fogyasztása eddig megállt bő hat liternél.

Épp belefér a keretbe a klímás Hyundai

Épphogy belefér a keretbe a klímás Hyundai


Olyan apróságok is tetszenek a 77 lóerős Hyundaiban, mint a legolcsóbb modellben is tengelyirányban állítható kormány vagy az állítható ülésmagasság. A zajos motor városban rohangászva kibírható. Érdemes sok kilométerrel járó feladatokra befogni az autót, mert a garancia kilométer-korlátozás nélkül érvényes öt évig.

Nőknek, tucatautó helyett

Hárommilliós kerettel egy vállalkozás alapesetben hiába ácsingózik kicsit is villantós, az arculatot javító és a munkavállalót is feldobó kiskocsira. Egy ALFA MiTo még a leggyengébb motorral is négymillióba kerül, a szintén 1,4-es MINI One 4,4 milliót ér az importőr szerint.

Dízelt hárommillióból?

Akcióban a dízelmotor is beleférne

Akcióban a dízelmotor is kijönnne


Listaárral dolgozva hárommillió forintból még légkondis kisautót sem mindenütt találni, nemhogy dízelmotorost. A dízel városi minik (a FIAT Panda és a Hyundai i10) kiesnek, a mostani felmérés ugyanis a nagyobbakat öleli fel. A B-kategóriából listaáron csak a FIAT Punto Classic 1,3 Multijet férne bele a keretbe. Mivel az akciókban sokat engednek a cégek a flottavásárlóknak, a dízelmotor felára is beleférhet.

Ha az autóhasználati szabályzat nem írja elő a dízel járműparkot, akkor óvatosak volnánk a dízelekkel a cégek helyében. A rohangászni kapott kulcsos autót üti-vágja, aki éri, tisztelet a kivételnek. A kíméletlen használat a szívó benzines motorokat kevésbé viseli meg, mint a dízeleket. Az öngyulladós gépeket illik kíméletesen bemelegíteni, amire a rövid városi utakon eleve kevésbé van lehetőség, mint hosszabb távokon, nagyobb területet lefedve. A valóban alacsonyabb fogyasztás a dízelek többnyire magasabb szervizköltségét és húzósabb vételárát aligha egyenlíti ki.

FIAT 500: kevés az ajtó

Listaáron a Clio Campus dCi is túllóg a hárommilliós kereten

A Clio Campus dCi is túllóg a keretösszegen


Az egyetlen kivétel egy alap ezerkettes FIAT 500, ha a kétajtós kocsikat nem zárja ki eleve a car policy, de ez elég ritka. Kevesebb pénzből is vannak azonban kiskocsik, amelyek nem vészesen tucatautók, mégis jól használhatóak, gazdaságosak és a nőnemű alkalmazottak egy átlagos vasnál erősebben kötődhetnek hozzájuk.

Micra vagy C3? Micra lett

Ha a legközönségesebb típusok helyett egy cég valami eredetibbet és nőiesebbet keres, akkor két kifutó modell adja magát: a Nissan Micra és a helyből négyajtós Citroën C3. A kis benzinesek között igen takarékos motorjával és jó árával győz a Micra 1.2.

2,86 millió forint a kinézett Micra

2,86 millió forint a kinézett Micra


A felszereltségek közül a típus 25. évfordulójára tavaly megjelent kivitelt választanánk, amelyet 2 859 000 forintért mérnek. Ehhez a modellhez egy négygigás iPod Nano is jár az első és az oldallégzsák, az aktív fejtámla, az elektromos ablakemelő, a távirányítású központi zár és a hathangszórós CD-s rádió mellé.

Tesztünkön a 80 lóerős motor Budapesten is 8 liter alatt fogyasztott, amit az ügyfelek között rohangászó hölgyek sem vernének feljebb. Az állítható üléspaddal variálhatjuk a csomagtartó és a hátsó lábtér arányait, a sok rakodóhely képes elnyelni egy hajszolt nő ezernyi kiegészítőjét. A Micrára 3 év vagy 100 000 kilométer garancia érvényes, a típus megbízhatóságát a kora is javítja: Pete, Abdul és Freddie már 2002 óta gyártja Nagy-Britanniában.