Már többször is elromlott a híd

Már többször is elromlott a híd


Aki rendszeresen a Lágymányosi hídon közelített Pest irányába, az mostanában feltehetően másik átkelőt,utat és időpontot próbál választani a közlekedésre. Március eleje óta ugyanis megint nehézkes a rakpart irányából a felhajtás, mivel közvetlenül a felhajtó elején a kettőből csak egy sávon haladhat a forgalom.

Ez persze a Budafoki út irányából érkező autósokat ugyanúgy érinti, sőt azokat is, akik a Szerémi út felől közelítenek a Dunának, emiatt onnan is sokkal nagyobb sorra kell számítani a korábbinál. Pestre átérve sem lesz jobb a helyzet, a Soroksári út nem nyeli el az átkelő autósok jelentős részét – csak szimplán bedugul – így a Könyves Kálmán körúton az átlagosnál is elszomorítóbb a forgalom mostanában.
 

A Lágymányosi híd

A megépítésére az Expo’96 néven megrendezendő világkiállítás kapcsán került volna sor. Szükség volt rá, hogy tehermentesítse Budapest addigi legdélibb közúti hídját, a Petőfi hidat; valamint össze kellett kötnie az akkor kiépített Könyves Kálmán körutat a budai oldal fejlődő területeivel. 1992-ben kezdték el építeni, és 1995 októberében adták át a forgalomnak. A hidat legutoljára Latinovits Zoltánról akarták elnevezni, de felvetődött még a Szent László híd a Kossuth híd,a Szent István híd, a Mátyás király híd és a Béke hídja elnevezés is.

Pesti hídfője mellett épült fel a Nemzeti Színház 2002-ben, mellette pedig a Művészetek Palotáját 2005-ben adták át a közönségnek.

Forrás: wikipedia

Dől a fal

Ki kellett támasztani

Ki kellett támasztani


Nem kell hozzá sok logika, hogy a mostani sávlezárást és a dugót összekapcsoljuk a híd felhajtójának támasztott faszerkezettel. Igen, megint a támfal csúszik szét, süllyed, és le akar dőlni, pont úgy, mint már többször is az elmúlt években.

Először 2003-ban roggyant meg a tartóelem a budai oldalon, de a következő évben is szükség volt némi beavatkozásra, mert akkor a háttöltés csúszott meg, amit 140 köbméter földdel támasztottak alá.

Most rozsdásodás miatt mozdult el a nemrégiben megerősített talajtámfal, így az újabb felújításra szorul. A főváros tudta, hogy szükség lesz a beavatkozásra, – mivel a hidat rendszeresen ellenőrzik – és mostanra a pénz is megvan a munkálatok fedezésére.
Megkerestük az önkormányzatot, a munkákról és a hidakról faggattuk őket.


Nem a hídon folynak a munkálatok

“Jelen pillanatban sem a Lágymányosi hídon folynak felújítások, hanem a budai oldalon található lehajtó támfalának felújítása történik” – kaptuk a választ kérdésünkre, amelyben a legújabb budapesti átkelő gyakori felújításának okairól érdeklődtünk.

A válasz persze igaz is, de viszonylag nehéz volna a dunai átkelőt felhajtó nélkül használni, és a hídhoz hasonlóan ez sincs

Van anyag elég

Van anyag elég


idősebb 13 évesnél. Persze jobb egy felhajtóról leborulni, mint hidastul belezuhanni a Dunába, de a kényszerű javításokra mi így sem lennénk büszkék.

A híd statikai állapota a közlemény szerint rendben van, és az idei évben kerül sor a híd fővizsgálatára is, amit egy a közbeszerzési eljáráson nyertes szakértő cég végez majd el. Ez a cég az átkelő összes szerkezeti elemét megvizsgálja, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges beavatkozások elvégzésére is – tudtuk meg a fővárosi önkormányzat sajtóirodájától. A mostani munkálatok várható költsége 34-35 millió forint.

Még nagyobb dugó lesz

Lesz ennél még rosszabb is

Lesz ennél még rosszabb is


Az illetékesek szerint a támfal megerősítése miatti munkálatok május végéig tartanak majd, de a felhajtósávok egyikének lezárására csak május elején lesz szükség. Ezek szerint a mostani lezárás még nem is számít igazi lezárásnak, ami a reggeli és esti dugót elnézve igencsak szomorú. Készüljünk tehát üdítővel és hideg élelemmel, májustól még rosszabb lesz a helyzet.

Vigasztalhat bennünket az a tudat, hogy a mostani munkálatokkal állítólag hosszabb időre megoldódik a felhajtó problémája. Legalábbis egyesek ebben bíznak.

Késik a Szabadság híd, düledezik a Margit híd

Ez nem is a híd

Ez nem is a híd


Híd- és dugóprobléma van és lesz máshol is, a legrosszabb állapotban lévő Margit híd felújítási munkálatai már az idei év második felében megindulnak, de az autóforgalom korlátozására csak a Szabadság híd megnyitását, és az épülő M0-s Megyeri híd átadását követően kerül sor. A Margit híd átadása után (2010 környékén) örülhetnek majd a biciklisek saját sávjuknak, mi pedig a teljes díszkivilágításnak.

A tervezett időponthoz képes legalább 2 hónapot késik a Szabadság híd átadása, 2008 decemberében elsőként a villamosforgalom indulhat meg rajta, de még azon a télen megtörténik a teljes átadás. 2008-ban más jelentős felújítási munka nem várható egyetlen dunai átkelőn sem, leszámítva a Lánchíd déli gyalogjárdáját.