Félelem autópályán és a nyúl éve

Balra a rántópados, jobbra a szlalom pálya

Balra a rántópados, jobbra a szlalom pálya


Miközben a croissant-t majszoltuk és a finom cappuccinót szürcsöltük, – nőkről lévén szó – gyorsan megindult a beszélgetés, főleg arról, ki hogyan is került ide. Volt, aki nyerte a belépőt, akadt, aki ajándékba kapta Mercedes-tulaj ismerőstől, családtagtól, illetve volt, aki saját maga is ezzel a márkával közlekedik.

Egy hölgy megosztotta velünk, hogy a nyúl évében született, ami saját bevallása szerint tökéletesen illik rá. Éppen nagykorúvá érett jogosítványával még mindig fél az autópályán, és sok egyéb helyzetben is. Szeretné ezt leküzdeni, ezért folyamatosan edzi magát, az Adriáig elvezet, ha kell. Érdekes volt ez a kettősség. A résztvevő nők számottevő része nagyon izgult, többen féltek is, de egyrészt maguktól eljöttek, másrészt pedig a gyakorlati résznél kiderült, hogy alaptalan volt az önbizalomhiány és nagyon is élvezték a kihívásokat.

Gyakorlat

Alapos gépi mosás

Alapos gépi mosás


A résztvevőket több kis csoportba sorolták, mindenki megkapta a beosztást egy kis kártyán, de azért segítettek is útba igazítani, nehogy elvesszünk. Minden autóba tettek egy adó-vevőt, ezen keresztül adták az instrukciókat a szakemberek.

Az én csapatom első állomása a rántópados pálya volt, amit folyamatosan vízzel locsoltak. A felsorakozó autók közül kettőben kikapcsolták az ESP funkciót, amely nem más, mint a menetstabilizáló elektronika. Az A-osztályban ez alapfelszereltség. Mindenkit arra bíztattak, hogy próbálja ki mind a két változatot, hogy érezze a különbséget. A feladat annyi volt, hogy 30-40 km/h sebességre felgyorsulva érkezzünk a rántópadra, amely áthajtáskor hirtelen félrerántja a kocsi hátulját, utána pedig a vizes részen csúszkáló autót próbáljuk egyenesben tartani.

ESP nélkül

Csííííííz

Csííííííz


A többiek nevében is mondhatom, hogy ez volt a kedvencünk, legszívesebben a nap hátralevő részét itt töltöttük volna, de már jött is a következő helyszín, a szlalom és az ABS pálya. Itt is bőven adagolták a vizet, ezzel is nehezítve a rengeteg bója kerülgetését. Még hogy a nőket nem hozzák lázba az autók! Minden kör után izgatott autócsere kezdődött, mert nem egyforma autókat lehetett próbálgatni, bőven volt választék automata és manuális sebességváltós típusból is. Ezen a pályán mindenki a turbódízeles feketével szeretett volna menni, én sajnos pont akkor kerültem a volán mögé, amikor lejárt az idő, és mehettünk át a körpályára.

Itt a körön való vezetéssel egy folyamatos, hosszú kanyart szimulálnak, ahol megtapasztalhatjuk, hogy milyen körátmérőnél, és milyen sebességnél kezd el kisodródni az autó. Az utolsó gyakorlati rész egy nagy, kettős kanyarral kiépített lejtős útszakaszt imitált, száraz-, nedves aszfalttal, síkos felületekkel, természetesen bójákkal és vízakadályokkal. A brigádunk a tréner szerint dinamikusan vette ezt az akadályt is, mindenki nagyon iparkodott, hogy minél több kört tehessen meg, mielőtt az elméleti oktatásra kerül sor az épületben.


A férfiak az úton halnak

Végül ez a blokk sem okozott csalódást, egy igen jó humorú oktató tartotta, sok érdekességet tudhattunk meg az A-osztályról, és úgy általában a közlekedésről is. Véleménye szerint a női vezetők nem jobbak és nem rosszabbak a férfiaknál, hanem mások. Jellemző a női vezetőkre, hogy kisebb a kockázatvállalásuk, megfontoltabbak, jobban

Elméleti oktatás

Elméleti oktatás


felmérik a veszélyt, ritkábban lépik túl a sebességhatárt, nagyon ritka az ittas vezetés, szinte egyáltalán nem fordul elő cserbenhagyás. Abban egyetértenek a férfiak is, hogy a nők a vezetés közben inkább a testi épség megóvására, míg a férfiak inkább az előrehaladásra törekszenek.

A 18-44 éves férfiak körében a közúti baleseti sérülés a második leggyakoribb halálozási ok, bár főszerkesztőnk szerint ennek inkább az az oka, hogy több férfi vezet, mint nő. Nemtől függetlenül érdekes viszont a következő példa a féktávolság összehasonlítására: az átlagos reakcióidő 0,7-1 másodperc, így ha 30 km/h sebességgel haladva veszélyt észlelünk, a reakcióidő alatt 8,5 méter teszünk meg, amihez hozzáadódik a 4,5 méteres fékút, így a féktávolság összesen 13 méter lesz.

Hány kiló egy emberi fej?

A kicsik is jól érezték magukat

A kicsik is jól érezték magukat


Ugyanez kicsivel gyorsabban, 50 km/h sebességgel már 27 méter, és ha például elénk ugrott valaki, ugyanezzel a sebességgel ütjük el. Ehhez kapcsolódva megtudtuk, hogy az  A-osztály a fékpedál hirtelen benyomásakor a teljes fékhatást fejti ki, függetlenül attól, milyen erővel nyomják a pedált. Az ezáltal jelentősen lerövidülő fékúttal a fékasszisztens (BAS) életeket menthet. Továbbra is az ütközések okozta sérüléseknél maradva meg kellett tippelnünk, hogy egy felnőtt ember feje mennyit nyom. Ez eddig egyetlen embernek sikerült egy másik tanfolyamon, a csodálkozó oktató kérdésére, miszerint honnan tudja, a hölgy elárulta: megmérte…

Az illető foglalkozása nem más mint boncmester, így hivatalból tudta a helyes választ: 6-8 kg. Ez azért fontos, mert egy esetleges ráfutásos ütközésnél testet előrelendíti az ülés, a fej viszont hátracsapódik, igen komoly nyakcsigolya

A kép jobb szélén a vicces oktató

A kép jobb szélén a vicces oktató


sérüléseket, vagy teljes bénulást okozva. Ebben az autótípusban ütközés esetén automatikusan előrebillen a fejtámasz és megvédi a fejet a hátracsapódástól.

Az autó színe és egyéb tényezők

A többieket elnézve nemcsak én hallottam, tapasztaltam sok új, érdekes dolgot, szerintem ezek után már senkinek sem lesznek idegenek a felszereltséglistában olvasható rövidítések, és biztos vagyok benne, hogy fontossá váltak az autó színén kívül azok a dolgok is, amelyeknek köszönhetően nagyobb biztonsággal közlekedhetünk az utakon. A kijáratnál hallottam, hogy többen is érdeklődtek, lesz-e máskor is lehetőség minderre, mert nem csak jó móka volt, hanem hasznos is. Válaszként megnyugtattak mindenkit, hogy ha nagy az érdeklődés, akkor biztosan lesz még alkalom a pályákat koptatni. Ebben biztos nem lesz hiány, hiszen mindenki lelkesen mesélte élményeit távozás közben a telefonban, vagy az érte érkezőnek.