2006.12.31. 07:30

Szöveg: Nagy Dénes

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

2006 legjobb autói voltak - videó

Kulcsszavak: videó


Volvo XC70-től indulva, Ferrari Enzo-n átszáguldva, Aston Martinnál megpihenve, majd Lamborghini-re átnyergelve és végül Renault Lagunánál megállva, ebben az évben minden földi jóval megáldottak minket. A 186 tesztünk között volt tizensok összehasonlító teszt, 9 szupersportkocsi teszt (ha a Porsche 911 Carrera S-t is ide vesszük, márpedig miért ne vennénk ide), valamint az egyik tesztünket maga Fernando Alonso írta :-)

- És most kapcsoljuk a helyszínt, ahol már feszülten figyel a tömeg. András hallasz engem?

- Igen, szervusztok, épp most hirdetik ki az első kategória jelöltjeit, de most látom, hogy eközben nagyjából 10-15 ember próbál feljutni a színpadra. Krisztina, te mit látsz onnan? Látsz esetleg focihuligánokat a tömegben?

- Szervusz András. Nos meglehet, hogy igazad van, én sajnos elég hátul vagyok, ahonnan nem sokat látni. Nem, mindössze a kategória jelöltjeit szólították az imént, őket láthattad felmenni a színpadra. Lássuk tehát mindjárt az első kategóriát.

Az év legnépszerűbb autója

Ebben a kategóriában több jelölt is van, itt a legolvasottabb tesztek alapján került ki a győztes. Érdekes viszont, hogy a legolvasottabb anyag alig egy hónap alatt érte el az első helyezést jelentő számokat. Sorrendben tehát a jelöltek: KIA Cee'd, Opel Corsa, Skoda Roomster, illetve Ferrari Enzo.

És a győztes nem más, mint a KIA Cee'd!
[Taps!]



Az év leggazdaságosabb autója

Ennek a kategóriának a győztese nem szépíti meg túlságosan az életünket, de ez manapság az egyetlen új autó, amely nem igényel aránytalan lemondást egy átlagos kétgyermekes és kétkeresős családtól. Úgy látom, a zsűri teljes egyetértésben hozta meg a döntést, nincsenek is más jelöltek.

A győztes tehát egyhangúlag a dízel Logan.
[Visszafogott taps!]

A legdrágább tesztautó

Ha jól látom, csak szupersportkocsi került a jelöltek közé. Lássuk tehát: Aston Martin Vanquish S, Lamborghini Murciélago Roadster, Ferrari Enzo, illetve Pagani Zonda F. Szép kis lista, meg kell hagyni.

És a győztes a Ferrari Enzo, a maga 160 millió forintos vételárával.
[Ujjongás, fütty, ováció!]



Ide tartozik az év kimaradt jelenete is! A zsűritag mindössze ennyit fűzött hozzá az autóhoz: "Hát ez egy Ferrari Enzo b*meg!"

Az év összehasonlítása

A jelöltek között számos érdekes teszt van. Mindannyian megérdemelnék a kitüntető címet. Lássuk csak, mik is ezek pontosan: Audi RS4 vs. Focus ST vs. Astra OPC, BMW 320d vs. 330xd, Chevrolet Aveo vs. Dacia Logan, Mazda3 1.4 vs. Honda Civic 1.4, Toyota Prius Hybrid vs. Honda Civic Hybrid. A győztes vélhetően annak köszönheti sikerét, hogy ez volt a legjobb tesztnap is egyben.

A győztes tehát: A diszkóharcos partiarcok, Audi RS4 vs. Focus ST vs. Astra OPC.



A reklám után a (következő oldalon) leleplezzük a vezess.hu választottját, illetve a zsűri különdíjasai is bemutatásra kerülnek. A szó a stúdióé.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Porsche 911 - Mindig van följebb

Nagyobb lett, gyorsabb és erősebb, mégis kevesebbet fogyaszt és kényelmesebb, mint eddig volt. Ha másról lenne szó, most indokolt lenne a hitetlenkedés, de ez az új Porsche 911-es. Vezettük.

Nagyobb lett, gyorsabb és erősebb, mégis kevesebbet fogyaszt és kényelmesebb, mint eddig volt. Ha másról lenne szó, most indokolt lenne a hitetlenkedés, ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök Harc a hó ellen Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró
Őrülten vicces Chevrolet reklám GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó