A helyszín: Csehország, Kvasiny – az egyik gyár a három közül az anyaországban, nagyjából 450 kilométerre Budapesttől. Itt gyártják, fényezik, és szerelik össze a legújabb Skoda-modellt, a Roomstert.

Autóval közelítettük a helyszínt, méghozzá stílusosan Roomsterekkel. Persze repülővel szívesebben mentünk volna, de ekkora távolság normál esetben még autóval is letudható néhány óra alatt. Másrészt a Roomster szélvédője és két első ablaka egy repülő pilótafülkéjére hasonlí, úgyhogy kis képzelőerővel kis magasságú repülésnek is felfogható a dolog – nekem még nem ment.

Az út – főleg a visszaút – végül borzalmasan hosszúra nyúlt, de legalább fény derült pár új Roomster-sajátosságra. A tesztben a hátsó sort elintéztem annyival, hogy nagy a lábtér, és rövid az ülőlap, ami hosszú távon kényelmetlen utazást feltételez. Ezt most ünnepélyesen visszavonom. Vezetés közben viszonylag ritkán adódik alkalmam hátul ülni, de mivel most ketten mentünk, direkt hátul is ültem.

Tényleg tágas, sőt az ülések sem bizonyultak kényelmetlennek, pedig ültünk benne legalább hét órát egyhuzamban. Ilyen hosszú távon lehetetlen, hogy ne aludjon el az ember a hátsó ülésen. Ez nálam rendszerint úgy történik, hogy elbóbiskolok, majd egy perc múlva arra ébredek, hogy a fejem előrebicskázott, és ezzel majdnem kitörtem a saját nyakam. Ijesztő érzés.

A Roomsterben ezen könnyedén segíthetünk, mivel állítható az üléstámla dőlésszöge, és így már kényelmesen kitámasztatjuk fejünket a fejtámlán. Mondjuk ha valaki egy jót akar aludni, ne Prága felé induljon, mert ilyen zajos autópályán utoljára csak a régi M7-esen jártam. Szörnyű.

Azon sejtésem viszont újra beigazolódott, hogy az 1,6-os csúcsmotornál kisebbel nem szívesen indulnék hosszabb útra. Ezzel már lehet előzni, de kicsivel a 130-as tempó felett hangos az utastér, és a fordulatszámmérő mutatója is majd kitörik.

Egy kellemes ebéd egy kissé szocreál stílben épült étteremben az autópálya mentén, majd némi utazás után, este 6 körül végre megérkeztünk Prágába a szállodába. Vacsi, és erre a napra akkor ennyi volt.

Másnapra maradt a gyárlátogatás, ahová menet egy újabb tesztvezetést voltunk kénytelenek abszolválni, mivel a gyár légvonalban is 150 kilométerre fekszik Prágától. Ezúttal egy gyári 1,2-est sikerült megcsípni, navigációs rendszerrel, ESP-vel, és sok olyan szép dologgal, amivel soha többet nem találkozunk majd a valós életben.

Óvatosan jegyezném meg, hogy megint kellemesen csalódtam, mert a háromhengeres motor jellegzetes (csúnya) hangját az átlagosnál jobban sikerült kizárni a Roomster utasteréből. Városban teljesen nyomatékosnak és használhatónak éreztük, de az országút már nem az ő felségterülete.


Jawa, Superb, Felicia, 130 Rapid

Mielőtt beléptünk volna az üzemi területre még egy rövid sajtótájékoztatót hallottunk a márka történelméről. Itt derült ki, hogy az 1928-ban alakult gyárban az 50-es évekig karosszériát gyártottak JAWA autókhoz, majd jött a Skoda Superb, a 60-as években az első Felicia, és az Octavia, majd a már általunk is jól ismert sportmodellek, például a 130 Rapid. Dióhéjban ennyi a múlt, persze közel sem teljes ez a lista.

Ugorjunk egy nagyot 2000 utánra, amikor a mostanában is kapható modellek gyártása indult. 2000-ben a Superb gyártásához a Skoda beruházott majdnem 200 millió eurót, és növelt jócskán a gyár méretén is.

A fura formájú Roomster gyártása 2006 márciusában indult, szintén jókora beruházás után. Érdekes, de a meglepő forma az igénylésekből ítélve egyáltalán nem osztja meg a Skoda fanokat, a gyárban három műszak kénytelen Roomstert gyártani. Jelenleg 224 darab készül naponta, de 2007 elejére ez a szám 350-re szökik majd fel. Összehasonlításképpen a Superbből mindössze 84 darab készül egy nap alatt.

Lányok a gyárban

Mivel most nincsen háború, meg a Roomster sem igazi harci jármű, a gyárban kevesebb nő dolgozik, mint férfi. Ők viszont nagy részt a fiatalabb korosztály tagjai, és vagy kalapáccsal verik az ajtókárpitot, vagy a targoncával száguldoznak fel-alá.

Meglepően nagy a sürgés-forgás a gyárban, nehéz elképzelni, hogy másfélszer ennyi autó is fog itt készülni. A hozzánk hasonló lábatlankodók eléggé láb alatt voltak – örültünk, hogy nem járunk úgy, mint Klaus der Gabelstaplerfahrer (targonca vezető) munkatársai.

A hegesztést hol robotok, hol emberek végzik, de szinte az egész gyár szikrázik, mintha Zeusz edzőtermében lennénk, így muszáj volt munkavédelmi szemüvegen keresztül bámulni a történéseket. A több méteres csápokkal rendelkező robotok ugyan el vannak kerítve egy védőfallal, de nemritkán azon is átcsapnak a szikrák, így itt annak szurkoltunk, hogy ruházatunk ne váljon a lángok martalékává. A hegesztős melót amúgy főként huszonéves fiúk csinálják, alig látni idősebb kollégát.

A gyártórészlegnél jóval barátságosabb hely az összeszerelő üzem, ahol a bejárattal szemben máris ismét lányok ütötték kalapáccsal az ajtókat. Persze nem dühből és nem ártó szándékkal, hanem mert ez a munkafolyamat része.

Errefelé már jóval barátságosabb a hangulat, nemcsak a női munkaerő miatt, hanem mert soron futnak a leendő autók, nem szikrázik-villámlik annyit, és az itteniek inkább csak bicikliznek, mint targoncáznak.

Lassan felkerülnek a burkolatok, bekerül a műszerfal, majd a leglátványosabb momentumként, a futómű a motorral együtt a helyére kerül; és kezd autóformát ölteni a kirakós játék elemeinek összessége.

Persze a Roomster még távol sem komplett, de nincs menekvés, egyre készebben van. Végül meghozza gyümölcsét a szorgos kezek munkája, és a kész autó a saját lábán gurulhat a műszaki ellenőrzésre.

Mi pedig elindulhatunk haza, hogy három nagy kamionbaleset és vagy nyolc óra utazás után megérkezzünk Magyarországra, ahol már javában folyik a Roomster értékesítése.