A frissen felkelt, narancsvörös nap első sugarai dárdaként hasítanak bele a Bükk-fennsík hajnali párájába. Két alak közelít sietve a turistaúton, kezükben valami furcsa formájú elektronikus szerkezet. Egyre gyakrabban pillantanak rá, majd egyszer csak egymásra néznek, és hírtelen eltűnnek a közeli bozótosban. Hamarosan szöszmötölés, elégedett dünnyögés hallatszik bentről, majd boldog mosollyal az ábrázatukon, ismét előbukkannak.

Kincskeresők, kisködmön nélkül

Senki se gondoljon valami homoerotikus kalandra, hőseink csupán néhány szerény tartalmú műanyag konyhai doboz miatt keltek hajnali háromkor, autózták át a fél országot. Nem, valóban nem épelméjűek, csak az egyre népszerűbb kincskereső játéknak, a Geocaching-nek hódolnak. (Nem teljesen szabályosan, de magyarul így ejtik: geokessing)

A bárki számára elérhető játékhoz alapesetben nem kell semmi más, csupán egy GPS készülék és némi szabadidő. Súlyosan fertőzött egyedeknél azonban a GPS mellett további elektronikus kütyüket is találni, így a kéziszámítógép, (PDA) rádió-adóvevő (PMR) és a fényképezőgép is gyakori kísérője az elvetemültebb ládakeresőknek. A felkeresendő dobozok földrajzi koordinátái az előbb említett weboldalon találhatóak, amik mellett még alapos leírás is olvasható róluk.

Miután a cél koordinátái bekerültek a műszerbe, kezdődhet is a navigáció. Jobb esetben hegytetőn, utaktól messze, néha pedig könnyen, akár autóval is megközelíthető helyen talál rá a játékos az elrejtett vízálló műanyagdobozra, amiben apró ajándékok mellett egy napló vár rá. Abban azonban a jelenleg kereshető 1483 darab pont mindegyike megegyezik, hogy valami természeti, történelmi, kulturális érdekességre hívja fel a figyelmet.

Pont, ami semmire sem jó

Ha sikerül megtalálni az erdőben, romok környékén, vagy hegycsúcson elrejtett dobozkát, a naplóban lévő jelszó segítségével a weboldalon regisztrálhatja a megtalálást is, leírhatja kalandjait, tölthet fel fotókat, amiért kap egy pontot. Persze a dobozt nem szabad hazavinni, az ott marad, így később azt mások is megtalálhatják. Az így megszerzett pont, ellentétben mindenféle pontgyűjtő őrülettel, az égvilágon semmire sem váltható be, csak úgy van. Csupán egyetlen dologra használható: a regisztrált felhasználók pontversenyben elfoglalt helyezését mutatja.

Persze mindenkinek mást jelent ez a játék, van, aki a megtalált ládák után járó pontok mennyiségére hajt, van, aki minél több érdekes láda rejtésével veszi ki a részét a játékban, mások pedig az adatbázisban megjelenő, frissen kihelyezett dobozok minél előbbi becserkészésében találnak örömet.

A geocachingelő, félőrült természetjárók minden tavasszal és ősszel még egy versenynek gúnyolt fesztiválon is összegyűlnek, ahol alaposan kiélhetik kincskereső hajlamukat. Ilyenkor a szervezők által egy három kilométer sugarú körben elrejtett 30 darab félliteres műanyagpalack legalább felét megpróbálják a lehető legrövidebb idő alatt felderíteni, majd leolvasni róluk a megfelelő jelszórészleteket. Igen bölcsen oldják meg a szervezők a résztvevők díjazását is, mivel a legértékesebb nyereményeket nem a leggyorsabb csapat kapja, hanem a távot teljesített összes játékos közül sorsolják ki. Így nem jellemző a csalás, egymás eltiprása, sem egyéb gazságok, hiszen mindenkinek ugyanakkora esélye van nyerni.
Nos, a Cherokee-val éppen egy ilyen rendezvényre igyekszünk.

Zanzásítva a következő oldal tartalma: autó, aztán autómentő, beépített szkandergép, majd vérszívás és híg sár


Mivel a fesztivál mostani, apátistvánfalvi színhelye budapesti lakhelyünktől igen messze van, gondos tervezés, útvonal-optimalizálás előzte meg a startot. Ennek keretében úgy alakítottuk utunkat, hogy a lehető legtöbb geoládát tudjuk érinteni. Egy Jeep kulccsal a zsebünkben bátran terveztünk nehezebben, terepen megközelíthető pontokat is.

Szemmel verés

Azonban már az indulás napjának reggelén, még munkába menet sikerült kellemetlen kalandokat szerezni a kocsival. Miután kétfordulós menetben boldogan telepakoltuk az amúgy nem túl méretes csomagtartóját, installáltuk a navigációs berendezést, és eljött a motor életre keltésének ideje. Kulcs fordul, majd nem történik semmi. Újabb kísérlet, ismét semmi eredmény. Még néhány próbálkozás, majd a telefonos segítség igénybevétele előtt szemmelverés, átkozódás. Míg megérkezett a tréler, kitartó kubikus-munkával visszajutott a mázsányi cucc az ingatlanba.

Autómentő érkezik, kocsi fel, majd balra el. Zsurnaliszta szomorú, mehet hétvégén kirándulni a családi, aszfaltra illő kocsival. De nem adja fel ilyen könnyen, péntek délután még szívja kicsit a szervizesek vérét, majd miután kiderült, hogy csupán az akksival volt kisebb gond, már boldogan száguld is Albertfalvára. A második találkozás a kocsival már vidámabbra sikerült, már nem is viselte meg annyira, hogy 190 centivel nem lehet kényelmesen elférni a vezetőülésben, és még a plafon is túl közel van.

Lusta indián

Gyors indítás, most már azonnal indul a gép, és irány Apátistvánfalva.

Hiába a 2,8 literes dízelmotor, az indiánnak nem igazán akaródzik meglódulnia. Nagy gázra csupán még nagyobb zajjal válaszol, de a várt gyorsulás elmarad. Ennek köszönhetően cseppet sem volt unalmas a 8-as úton közlekedni, minden egyes előzést komoly számítások, esélylatolgatások előzték meg.

Aszfaltútról letérve azonban sokkal jobb a helyzet. Persze előtte volt egy gyors alváz-szemrevételezés, az autó alját vizslatva megnyugtató volt a masszív fémdarabok, illetve az üzemanyagtankot védő vaslemez látványa, így különösebb aggodalom, és fékezés nélkül fordult az autó orra az erdő, fakitermelő gépek által felszabdalt sáros földútjai felé. Itt már valóban jobb formában volt a vas, az amúgy ezeréves automataváltókat idéző ötfokozatú szörnyűséggel szinte már irritáló magabiztossággal kúszik fel a sáros domboldalon.

Út közben sikerült is néhány ládát alig néhány száz méterre megközelíteni, ami igen jó eredménynek számít. Általában a geoládák természetvédelmi területen, vagy annak közvetlen közelében vannak, így nem illik mindenáron autóval megközelíteni őket. Ahogy feltűnik a természetvédelmi területet jelző kócsagos tábla, máris vége az autókázásnak, bármennyire is vonzó a tengelyig érő híg sár. Szerencsére itt azért hosszú volt az autózható út, ki lehetett élvezni minden méterét.

Férfiasan kapcsolható terepváltójának már a látványa is megnyugtató, bár kezeléséhez kell a jó erőnlét. Mindegy, nem panaszkodunk, legalább van benne ilyen, nem úgy, mint néhány szalonterepjáróban. Szerényebb fogyasztással, kevésbé kényes belsővel ideális jármű lenne a ládakeresgéléshez, bár igazán tényleg csak terepen nyújt nagy élményt.

Vadászok, veszélyek, kocsma

Szerencsére elakadások nélkül, a tervezett időben érkeztünk meg a szállásra.

Másnap korán nekivágunk az alig 15 kilométeresre tervezett pontgyűjtő túránknak. Nem lazsálhatunk, hiszen időre kell megérkezni a bázisra, különben kiesünk a versenyből, az pedig nem jó dolog, nem beszélve az erdőt sötétedés után ellepő vadászokról, ami szintén ártalmas az egészségre.

Sötétedésre mindenki a szállás előtt felállított vezérkari sátor köré gyűlik, majd megkezdődik az eredményhirdetés és a sorsolás. A befutók sorrendje a játék kezdeteitől fogva szinte minden alkalommal egyformán alakul. Átlagemberek számára 4-5 órát vesz igénybe a 15 pont felkeresése, de egyesek ezt futva, akár két órán belüli idővel is képesek abszolválni, míg mások inkább a helyi italmérésben rontanak boldogan az elért időeredményükön. Az utóbbi tábor a népesebb, hiszen ők már jól megtanulták, úgysem a győzelem számít.

Az ünnepélyes sorsolás, díjátadás után ismét szétszéled a társaság, és lelkiekben máris a következő fesztivált várják. Addig pedig járják az erdőket, hegyeket és néha véletlenül összefutnak egymással ládakeresés közben.