Még csak az utcába fordultam be, máris tudtam melyik ház csengőjét kell keresnem. Az ingatlan előtt tömött sorokban álltak az amerikai autók, és a ház udvarán sem volt jobb a helyzet. Szinte minden négyzetméteren sokhengeres vasak vártak a sorsukra, de közülük is kiemelkedett egy ’76-os, szörnyen hosszú Cadillac,- róla még esik néhány szó – és persze letakarva ott várt, a szovjet alapokra épülő chopper is.

Donor kerestetik

A motorépítés egy Ural IMZ M63-as beszerzésével vett lendületet, amin már megmutatkoztak az átalakítás iránti igény első jelei. Megfelelő engedély birtokában már a korábbi tulaj nekiállt az első villa, majd a hátsó futómű módosításához, de a nagyszabású terv elegendő pénz hiányában dugába dőlt.

A donornak szánt jószágot már évek óta nem használták, ennek megfelelően az állapota is a siralmas kategóriába tartozott. A blokk használhatatlan volt, darabjaira kellett szedni, újra fúrni, új alkatrészekkel, többek között újonnan gyártatott dugattyúval kiegészíteni, majd újra összeépíteni.

Persze mindezt teljesen fejből, hiszen semmiféle leírás nem állt rendelkezésre, bár az ural.hu sokat segített, főleg korabeli műszaki rajzok tekintetében.

Maga a motorblokk semmiféle átalakításon nem esett át, az ugyanaz, mint amit az oroszok építettek. Kéthengeres, 649 köbcentiméteres motorja 24 lóerőt présel ki magából. Ezt négyfokozatú váltó,- hátramenet csupán az oldalkocsis modellekhez járt – továbbította egy kardántengely segítségével a hátsó kerékhez.

Jutottak őrült ötletek is az elkészült vasba, például a váltót kézzel kell noszogatni, hogy a megfelelő fokozatba kapcsoljon. Eleinte volt is ebből esés közeli élmény, de mára inkább csak a járókelők döbbennek meg ezen a megoldáson. Eredetileg kézzel és lábbal is megoldható volt a váltás, de a végső változaton már csupán a kézi lehetőség maradt meg. A váltókar egy amerikai kisbuszból költözött új, izgalmasabb lakhelyére.

Háborús jóvátétel, vagy mi

Az Ural gyártósor háborús jóvátételként került a szovjetek markába, magyarra fordítva megfogták a gyár négy sarkát, összepakolták, és magukkal vitték haza. Manapság ezt egészen másképp nevezik, de mi inkább maradjunk a “háborús jóvátétel”-nél.

Érdekesen alakult a végső szín kiválasztása is. Eredetileg egy 1945-ös Indian színét nézték ki, de ez valamiért nem jött össze. Helyette viszont a garázs mélyén lelt narancssárgára esett a választás, ilyen színűre festették egy időben a Chevyk blokkjait. A festés kiváltására az alumínium elemek polírozása is szerepelt a haditervben, de ezt a pocsék minőségű anyag miatt inkább kihagyta a tulaj.

A színre fújás amúgy nem került túl sokba, azt a fényező ingyen csinálta, hiszen ez volt az első kétkerekű jármű amit festett.

Következik a rontáslevétel, halott tehén feje, no meg a Suzuki. Természetesen mind a következő oldalon. Katt!


Hanggránát helyett

Az elkészült, komplett motorból csupán a blokk, a váz és a váltó az eredeti, minden más valamilyen módon át lett alakítva. Igaz, a kipufogócső eleje is a gyári változat egy darabja, de hangtompító már nem került rá. Tulajdonosa meghallgatott ugyan néhány kipufogót, de kedvére való nem volt a választékban, így maradt a legegyszerűbb megoldás: egy darab krómozott cső.

Nem vagyok nagy rajongója a hangtompító nélkül motorozásnak, különösen erdőben irritálnak a dübörgő krosz-motorosok, de az 50 köbcentis, szigetelőszalaggal egyben tartott romokkal vinnyogva száguldozó pizzafutárokat is szívesebben látnám valami messzi-messzi galaxisban.

Annak ellenére, hogy ezen a motoron is csak egy egyszerű cső szolgál kipufogóként, hangtompító nuku, a hangja mégsem annyira borzalmas. Hangos ugyan, de még közvetlen közelről sem dobhártya-szaggató.

A motor indítása ottjártamkor nem volt problémamentes, negyedórán keresztül csupán fittneszgépként funkcionált a jármű. A sok rugdosást megunva következett a rontáslevétel, amihez elegendő volt egy “szgyelano v szszszr” ornamentikájú csavarhúzó is. A megszakító-tuning után már vidáman durrogott a nyomatékos boxermotor.

Harley-nek látszó tárgy

Az elkészült motort szinte mindenhol megnézik, sőt, néha azt hiszik, hogy ez egy Harley Davidson. Persze most a Harley-sek biztos a szívükhöz kapnak, és azt kiáltják, hogy “deháteznemisvémotoros”. Valóban nem az, de még 1942-ben XA néven ők is gyártottak boxermotoros modellt. Persze ez is lopás volt a javából, ők is egy a harmincas évek végén gyártott BMW motorkerékpár mintájára építették meg a saját változatukat. Mentségükre legyen mondva, hogy az amerikaiak megelégedtek az ötlet ellopásával, nem nyúltak le egy teljes gyárat.

Elektromos rendszerében is történtek változások, a gyári dinamó nagy ívben repült a kuka felé, helyette egy Suzukiból származó generátor felel a töltésért, nincs is vele gond és még alapjárat közeli fordulatszámon is van világítás. Szintén semmi köze nincs az eredetihez az akksidoboznak, a kapcsolóknak, de még a kormánymarkolat is máshonnan való. Ezek a dolgok ötletszerűen jöttek, a motor gazdája csupán nyitott szemmel járta a motorosboltokat és mindig megvette, ami megtetszett.

Koponya és tehénbőr

Az Ural átalakítással nem ért véget az őrület. Mivel gazdájának főként az építés, az ötletek megvalósítása fekszik, az elkészült dolgok már nem annyira érdekesek, más feladat után néz.

Hamarosan a már korábban is említett, bitangméretű, nyitott csatahajó fekszik kés alá. Belőle is valami hasonló szörnyeteg készül, a jelleget adó anyag már meg is van hozzá. Egy döglött tehén méretes feje kerül majd a kocsi orrára, ez riogatja majd a járókelőket, és a gyalogosbiztonsági előírások kiagyalóit.

Hogy igazán csinos legyen a kocsi, a tervek közt a szarvasmarhafejhez illő, tehénmintás, szőrős bőrtető kerül majd a kocsira. Szóval szép lesz. Ha hasonló tempóban készül majd el, mint az Ural, akkor nemsokára ezt is megmutatjuk.