Először járván az Egyesült Államokban, nagyon meglepő volt az autópark összetétele. A személyautó-piacot az amerikai gyártók régen elvesztették. Az utcán leggyakrabban japán autókat látni, a legnépszerűbb személyautó évek óta a Toyota Camry. A három nagy, a GM, a Ford és a Chrysler csak a kisteherautók és a terepjárók között áll jól.

Személyautónak vásárolt kisteherautóból több tízmillió rohangál szerte az Egyesült Államokban. Ezt az autókategóriát light truck-nak nevezik és a legnépszerűbb képviselői közé a Ford F-sorozata, főleg az F 150, és a GMC pickup család tartozik. Dodge személyautót alig találni, de a Durango szabadidőautó és a RAM kisteher nagyon keresett.

Amerikában az egyén mobilitása szent. Az állam emiatt nem sarcolja meg az utazókat a benzinárat megtriplázó adókkal, mint Európában. Egy gallon (3,8 liter) normálbenzin ára nagyjából két dollár 30 cent, átszámítva 468 forint. Ez az ár ott magasnak számít, felőlünk nézve 123 Ft/liter paradicsomi.

Mivel a mobilitási igényekből nagyon kevesen engednek, a nagyvárosokba bevezető utakon sok a dugó a hálóvárosokból bejáró milliók miatt. Némi megoldást jelent, ha legalább ketten ülnek egy autóba. 2 fő/autó már magas kihasználtságnak számít és ezek a kocsik használhatják az úgynevezett “high occupancy vehicle” vagy “carpool” sávokat. Ez jó az együtt utazóknak, mert elgurulnak a sor mellett és jó a többieknek, mert ennyivel is kevesebb autó tekereg az utakon.

Több Los Angeles-i autópályán a nem carpoolban utazók felhajtását lámpák lassítják csúcsforgalomban, míg az együtt autózók könnyen besorolhatnak. Aki jogosulatlanul veszi igénybe az általában legbelül kijelölt sávot, azt keményen megbírságolják. Egy személlyel csak a buszok hajthatnak rá a carpool sávokra.

Los Angelesben épp a híres Sunset Boulevardon látni No cruising táblát, itt tehát tilos fel-alá autókázni. Azt nem tudjuk, mi számít normál mozgásnak, és hány elhaladással forog fenn a cruisingos tényállás, de a szervek biztos észlelnék, ha egy nyitott Corvette-ben túlságosan belefeledkeznénk a kaliforniai életminőségbe.


Beverly Hills-ben nem hittem a szememnek, mikor a forgalom az összes irányból megállt. A boltok közt őgyelgő emberek kedvéért átlósan is felfestettek zebrákat a két sarok között, így nem kell két lámpát végigállni, hogy átmehessünk srégen szembe. Közben az autók békésen várnak a napsütésben.

Az amerikaiakat nem teszik ki bonyolult fejtörőknek, számos tábla értelme szövegesen is ki van írva. Például a csúcsán álló piros fehér háromszög mellett ott találjuk a Give Way szöveget. Ha valahol tilos balra fordulni, ott táblákról harsog, hogy No left turn.

Több államban, így Kaliforniában is szabad piros lámpánál kis ívben jobbra kanyarodni, ha külön tábla nem tiltja. Számos útkereszteződésben mind a négy irányból érkezők STOP-táblát találnak maguk előtt. Ez nem kósza ötlet, ilyenkor a sor elején állók közül az mehet át hamarabb, aki előbb érkezett a kereszteződésbe.

Amerikában a rendőrök és az autósok viszonya is merőben más, tudtuk meg egy olvasónk leveléből. A rendőrök csak akkor igazoltathatják az autósokat, ha gyanúsan viselkednek, vagy szabálytalanságot követnek el. Szondát fújatniuk is csak abban az esetben lehet, ha a részegnek tűnő illető megbukik a beszéd- és egyensúlyteszteken. “A rendőröket arra is kötelezhetik, hogy az adott városrész etnikai megoszlásának megfelelően igazoltassanak. Magyarul, ha a negyedben a lakosság 20 százaléka színes bőrű, akkor az igazoltatott emberek közül nem lehet ennél nagyobb az arányuk.” – írja olvasónk.

Odakint majdnem mindenki beköti magát. Ez még a teherautó- és buszsofőrökre is igaz, több vezető is felhívta az utasok figyelmét, hogy használják az övet. A gyalogos szent és sérthetetlen, sok helyütt a közlekedési lámpák villogó zöld helyett visszaszámlálással jelzik a váltás közeledtét. Pontosan látni, hogy a lámpa 12, vagy 3 másodperc múlva mutat-e pirosat.

A sebességkorlátozások és a szigorú ellenőrzések hazájában nem szabad és nem is nagyon lehet nyomni a gázt, 65 mérföld/óra (104 km/h) a felső határ. Az utak a budapesti színvonalhoz képest jó minőségűek, de Kaliforniában inkább az úthálózat gazdagsága és az autópályák száma volt lenyűgöző.

Sok autó létezik a nagy vízen túl más néven vagy a hazaitól eltérő karosszériával. Minden bántó szándék nélkül, a jó ízlés bölcsője nem a nagy vízen túl ringott, ha a Pontiac Aztek szabadidőautóra vagy az előző Yaris-ból faragott Echo limuzinra gondolunk. A Suzuki Liana ott Aerio néven fut, a Kia Opirus neve Amanti, a Suzuki Verona pedig nem más, mint egy Chevrolet (Daewoo) Evanda.

Odakint kipróbáltuk többek között a Saturn VUE szabadidőautót. Igazi amerikai járgány, vérlázítóan igénytelen utastérrel és kőkeményen hűtő légkondival. Magyar szemmel azért volt érdekes, mert fokozatmentes sebességváltója hazánkban készül. Amerikai kísérőnk egészen meghatott, amikor Magyarországról azonnal tudta, hogy merre van és még a GM sebességváltógyárnak otthont adó Szentgotthárd nevét is felismerhetően ki tudta ejteni.

Ilyen fennkölt pillanatokban az ember hajlamos elfeledni a vízumszerzéssel járó vegzálást az amerikai nagykövetségen, a 100 dolláros eljárási díjat, a percenként bő 400 forintért kötelezően hívható információs számot, a sorban állást reggel 7-től és azt a pillanatot, amikor a követségi épületbe belépve átmenetileg elveszik az embertől a telefonját. Egyszer eljutni az USA-ba nekem így is nagyon nagy dolog és igazi élmény volt.