Legyen régi hölgyismerős, netán egy ismeretlen szépség a láthatáron: a megfelelő helyen és időben ne felejtsük el ezt az apró, de roppant fontos dolgot megemlíteni. Garantált a hatás, legalább 13 százalékkal javul megítélésünk.

De vigyázat! A nők ravaszak és könnyen kiszimatolják, ha át akarjuk verni őket, és ha úgy érzik, csak érdekből beszélünk. Készüljünk rá a mondatra, mielőtt szánkra vesszük a kapcsolatunkat erősen befolyásoló szavakat. Az a meggyőző, ha spontán mondjuk, nem fintorgunk közben, és nem látják rajtunk, mit is gondolunk valójában. Tökéletes nyitás lehet a kínos csend megtörésére, feltéve, hogy autóban ülünk.

Sajnos vannak olyan esetek is, amikor nem tudjuk elsütni szövegünket, mert érezhetően hülyén jönnénk ki belőle. Ilyen esetekben is van mentőöv – “Jó, hogy ilyen óvatos vagy”, esetleg nagy átérzéssel “Király! Döngetünk, mint a gép!”

Érzékeny téma

Érdekes, hogy mostanában a vezetési tudás közel olyan kardinális kérdés a nőknél, mint a mellméret. Egyfolytában csak azt hangoztatják: igenis tudunk vezetni, mintha ettől bármi is megváltozna. Pedig nem! A nők kibeszélik egymás között, hogyan vezet barátnőjük, és baromi ciki, ha valakiről az a hír járja, hogy rosszul tekeri a kormányt. Vagy inkább rosszul feji.

Érzékenysége miatt kezeljük mi is fokozott óvatossággal a témát. Tehát: soha ne kritizáljunk! Ellenkező esetben ne csodálkozzunk, ha ezt még a fejünkhöz vágják egy későbbi veszekedés során.

Még vészhelyzetben is maradjunk nyugodtak, tartózkodjunk a hirtelen mozdulatoktól, ne feszélyezzük a vezetőt, nehogy még nagyobb hibákat vétsen. Ne kapaszkodjunk görcsösen az ajtóba, ne tapossunk lyukat a padlólemezbe, ne fújtassunk, ne is sóhajtsunk orvosi igazolás nélkül! Óvatosan se célozzunk a hiányos vezetési tudásra. Egyszer-kétszer megpróbáltam. Nem volt benne köszönet.

Ki a jobb?

A válasz nem lehet kérdéses, még sincs értelme vitázni róla. Szinte mindenki a saját nemére szavaz. A nők szerint a férfiak durvák és erőszakosak, a férfiak szerint a nők határozatlanok és ezért veszélyesek. Örök dilemma.

Egy korábbi, a Közlekedéstudományi Intézet által végzett felmérés alapján a férfiak átlagosan 4,5-szer több balesetet okoznak, igaz, hatszor annyi utat tesznek meg autóval. Tömegkarambolokban kimutathatón magasabb a nők aránya, de árokba vagy oszlopnak hajtásban a férfiak vezetnek.

A nők általában kevésbé szeretnek vezetni a férfiaknál, sőt, sokan félnek is tőle – ezt hívják hátrányos helyzetből való indulásnak. Az első próbálkozások egy életre meghatározhatják a vezetéshez való hozzáállást, márpedig ezek egy nő életében gyakran kínos helyzethez kötődnek, mivel az oktatók jelentős része férfi.

Tudományos megközelítés

Biztos nő – hajlamosak vagyunk kapásból ilyen következtetéseket levonni, ha valaki előttünk bénázik. Pedig a nők tényleg hendikeppel indulnak biológiailag. Elég csak a kisebb átlagos testmagasságra, vagy a gyárilag gyengébb térlátásra gondolnunk, máris sok mindent megmagyarázhatunk vele. Persze azért engem is bosszant, hogy egyesek mennyire nem érzik az autó méreteit.

Tipikus női szokások

Szépítkezés autóban, vezetés közben
Korosztály: 25-40-ig, menedzser típusú nők
Magyarázat: “Marhára elfoglalt vagyok, nincs időm semmire, az utazással töltött idő úgyis haszontalan.”

Fáziskéséssel való indulás
Korosztály: 17 és a halál között
Magyarázat: “Nem találtam az egyest” – “Behúzva maradt a kézifék” – “Lefulladtam” – “Épp rúzsoztam a szám”
Kivétel: Ha valaki szabályosan be akar sorolni eléjük

Nem néz a tükörbe
Korosztály: mindegyik
Magyarázat: “Az utat nézem” – “Már feldobtam a make up-ot”
Kivétel: Épp sminkel

Mindig a belső sávban halad, jóval a megengedett sebesség alatt
Korosztály: 40-től felfelé
Magyarázat: “Miért kéne kijjebb mennem?”
Reakció a villogó, dudáló autósokra: “Hova sietsz te paraszt?”- “Nem ismerkedem!”

Nem tud tolatva parkolni
Korosztály: bármelyik
Magyarázat: “Nem látom a kocsi hátulját”
Megoldás: “Addig körözni, míg egy nagyobb helyet nem találok, vagy amíg ki nem fogy benzin” “Megkérek valakit, álljon be helyettem”

Kormánnyal a szájában vezet
Korosztály: főként a korosodó
Magyarázat: “Különben nem látom a kocsi elejét” – “Otthon hagytam a szemüvegem”
Javaslat: Ez életveszélyes, az autót érezni kell! Ne vezessen!


vezess.hu illemtankönyv női autóvezetőkhöz

Külső szemlélőként
–legyünk megértők, akkor is, ha valaki 10 perce próbál beállni előttünk tolatva egy óriási helyre
–kerüljük a felesleges agressziót: ne villogjunk, ne rázzuk az öklünket, ne dudáljunk -kivétel: vészhelyzet
–ne akarjuk megleckéztetni őket
–ne szorítsuk/toljuk le őket
–ne ismerkedjünk menet közben – veszélyes
–engedjük előre őket
–hagyjuk őket nyerni, ha versenyezni akarnak
–mindig mosolyogjunk rájuk
–segítsünk autót szerelni, tankolni, kereket felfújni

Egy autón belül
–minden esetben legyünk megértők és nyugodtak
–ne szakítsuk le a kapaszkodót félelmünkben, ne tegyünk kárt az autóban
–ne szóljunk bele a vezetésbe, ne is célozgassunk ilyesmire
–ne nyúljunk a kormányhoz, ne húzogassuk a kéziféket
–biztassuk őket, bókoljunk nekik
–lehetőleg mindig nekik adjunk igazat, kétes helyzetekben is
–ne bosszantsuk fel őket
–ne akarjunk más zenét hallgatni