Az Esseni Tuningkiállításról a Brabus sem hiányozhat, és ha már ott vannak egy-két újdonságot is bemutattak, amik az új A-osztályt érintik. Németországban egyre nőnek a dízel autók eladásai, így nem meglepő, hogy a tuningolók is ebbe az irányba nyitnak.

A Brabus most egy olyan teljesítménynövelő csomagot dobott piacra, amit a hivatalos Mercedes márkakereskedőknél meg lehet venni és garanciát is vállalnak rá. 3 év illetve 100 ezer kilométer garanciával számolhatunk a jelentős teljesítménynövekedés ellenére.

A 2,0 literes dízel erőforrást módosították a mérnökök, azaz csak a vezérlő elektronikát dolgozták át a nagyobb erő érdekében. A motor legerősebb gyárilag 140 lóerős változata 50 lóerővel gazdagodott a D(III) csomag beépítésével. 50 newtonméterrel nőtt a forgatónyomaték is, így már 350 csavarja a főtengelyt 1600-as fordulatszámnál.

Mindez azt eredményezi, hogy az A-osztály, amely korábban 9,5 másodperc alatt érte el a 100 km/órás sebességet, az most már 1,2 másodperccel jobban gyorsul. Sokat javult az autó végsebessége is, hiszen már nem áll meg 201-nél, hanem egészen 225 km/h-ig húzatható.

Nem csak a 200 CDI-t, hanem a szintén a 2,0 literes blokkra épülő 180 CDI-t is módosították a bottrop-i mérnökök. A D(II)-es csomaggal a gyári 109 lóerő helyett 143 áll a vezető rendelkezésére. A motor nyomaték 250 helyett 300 newtonméter lett.

Ezzel a motor szinte ugyan azt tudja, mint a gyári 200 CDI, azaz 9,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 202 km/h. Persze nem lenne tökéletes az átalakítás, ha az erősebb motorokkal szerelt autókon külsőleg nem mutatkozna meg a többlet.

A jobb stabilitás érdekében az első lökhárítót kiegészítették, ami így jobban az útra húzza kocsi elejét. A korábbi ködlámpák helyére új fényszórók és ködlámpák kerültek, valamint az új betét több levegőt juttat az első fékekhez.

Hátul a tetőre szerelt szárny teszi izgalmassá az autót, de a látványnak jót tesznek az új sportkipufogó krómozott végei is. 30 milliméterrel kerül alacsonyabbra a kocsi a beépített ültetőrugóknak köszönhetően.

Nem csak a kanyarstabilitásnak tesz jót az átalakított futómű, hanem a felnik is ütősebben mutatnak így. Választhatóak 17 illetve 18 colos könnyűfém felnik a hozzáillő akár 225/30-as abroncsokkal. Az utastérben matt alumínium betétek, ugyanilyen pedálok, légzsákos sportkormány és teljes bőrborítás teszi hangulatossá az autózást.