Autókkal kapcsolatos kultuszfilmek mindig is voltak, és remélhetőleg lesznek is. A gyártók hatalmas pénzeket tesznek le a producerek asztalaira, hogy autójuk szerepeljen egy filmben. Ám vannak olyan filmek is, amelyekben nem szériaautók, hanem tuning gépcsodák rohangálnak. Ki ne emlékezne a Manta Manta című német mozira, amelyben egy D&W cuccokkal ékesített, Mattig tuningos Manta vitte a prímet. Az autó jól jellemezte az akkori irányzatot: Ferrari szélességű autók, 12-13 col széles felnikkel, és hatalmas spoilerekkel.

Ez az irányzat az ezredfordulóra Európában szinte teljesen eltűnt, de lehet, hogy nem végleg? A Halálos iramban című film ismét az autótuning felé fordította a nagyközönség figyelmét. Annak ellenére, hogy sok butaság szerepelt a filmben, a benzingőzzel fertőzöttek egyből ráharaptak. Sok embert ihlettek meg a főszereplők, a Toyota Supra, a 33-as Nissan Skyline, a Civicek, a Mitsubishik. A TR autónemesítő cég tulajdonosa, Torsten úr is így járt.

Szinte minden részletét ismeri már a Toyota MR2-nek, mivel minden évben találkozót is szervez ezeknek a típusoknak, és több ilyen autója volt már. A legnagyobb teljesítményű középmotoros MR2-es, amelyet a Toyota Európába szállított, a kétliteres, 175 lóerős volt. Egy fokkal előnyösebb helyzetben voltak az amerikaiak, akik már 225 lóerős, turbós változatot is választhattak. Az igazi csemege azonban a 305 lóerős japán csúcsmodell volt.

2000-ben a TR szervezte MR2 találkozón a cégtulajdonos kipróbált egy átalakított amerikai típust. Már a próbaút pár kilométere meggyőzte, hogy egy ilyen autóra neki is szüksége van. “Ha el akarod adni az autót, először nekem szólj”- mondta a tulajdonosnak. 2001 tavaszán aztán csöngött a telefon, és az üzlet megköttetett.

Lássuk csak, mi is tetszett meg ebben a Toyotában a tuningműhely vezetőjének. Az autó hátuljában a Celicából ismert 3S-GTE kétliteres, turbófeltöltős blokk dolgozott, ám a motor szinte összes belső alkatrészét kicserélte az előző tulajdonos. Kovácsolt dugók kerültek a blokkba, melyeket a HKS-től rendelt. Ugyaninnen származnak a könnyített hajtókarók és a főtengely is. “Élesebb” vezérműtengelyek és nagyobb szelepek gondoskodnak arról, hogy a motor minden fordulaton jól húzzon.

Módosították a hengerfejet, ahol elsősorban a szívóoldalra koncentráltak. Átalakították a feltöltő rendszert is. Szintén a HKS-től érkezett a nagyteljesítményű új turbó is. Manuálisan állítható a turbónyomás, az új Turbosmart lefújó szelepnek köszönhetően immár 0,35 bar a maximális töltőnyomás. Mindezen módosításoknak köszönhetően a hátsókerék-hajtású kétülésest 335 lóerő repíti előre, ami Torstent is meggyőzte. A megfelelő hangzás érdekében, még felszerelt egy saját gyártmányú, TR-4-es sportkipufogó rendszert is.

Nem volt elégedett azonban az autó külső megjelenésével, véleménye szerint ehhez a teljesítményhez a gyári külsőnél több kell. New Yorkból, az Erebuni cégtől rendelte az optikai csomagot az MR2-höz. A Shogun 330 névre keresztelt optikát átalakították és csak ezután került át az MR2-re. 600 munkaórát fordítottak az autó külsejének kialakítására.

Az első és hátsó lökhárító az USA-ból érkezett, amelyek már eredeti állapotukban is igen impozánsak voltak, de hozzá kellett őket igazítani az extrém módon kiszélesített sárvédőkhöz. A szélesítések üvegszálból készültek. Igazán agresszívvá teszi a hatalmas, méhsejtmintás ráccsal borított orrnyílás az autó elejét. A spoiler oldalán kialakított szárny alsó része nagy sebességnél leszorítóerőt termel, hogy stabilizálja az orr-részt. A hátsó lökhárító is támogatja a nagy tempójú autózást, abban ugyanis diffúzort alakítottak ki.

Át kellett alakítani a bukólámpa borítólemezét is, hogy összhangban legyen a sárvédő és az új orrspoiler íveivel. Nem valami optikai hóbort a tetőn elhelyezett két levegőbevezető-nyílás, hanem a motor maximális teljesítményéért és élettartamáért kerültek oda. Így ugyanis jóval több levegő jut a motortérbe, mint csak a kiszélesített oldalsókon.

Egyértelműen a The Fast and the Fourius sárga Suprájára utalnak az APR-től származó hatalmas szárnnyal, amelyet elsősorban, japán versenysorozatokban használnak. Az alumíniumból készült, állítható szárny maximálisan 600 kilogrammnak megfelelő leszorítóerőt állít elő. Szintén a versenysportból, de a DTM-ből származik az üzemanyag betöltő nyílás. A feltűnőbb megjelenésért egy igazán egyedi fényezést képzelt el Torsten úr az MR2 számára. A különleges keveréknek köszönhetően minden fényviszonynál a zöld más-más árnyalatát mutatja az autó. Nem csak a karosszériát fényezték le, erre sorsa jutott az autó kivehető üvegteteje is.

Nem kötöttek kompromisszumot a futómű és a kerékgarnitúra terén a TR-nél. A H&R-től szerezték be az állítható magasságú és keménységű futóművet, amelyet valódi versenyrugókkal párosítottak. Ez az összeállítás, a hatalmas hátsó szárnnyal összhangban, már biztosíték a félelmetesen magas kanyarsebességre.

Ám ezzel még nem volt vége. Előre 10, hátra 13 col széles, 17 col átmérőjű polírozott Carline felniket szereltek. Ezeken elöl 235/40-es, míg hátul 315/35-ös Yokohama gumik feszülnek. A megfelelő megjelenés érdekében hátul még egy 65 milliméteres nyomtávszélesítőt is bedobtak.

A belső tér átalakításnál is a fokozott sportos érzésre koncentráltak. Sparco sportülések kerültek a régiek helyére, amelyekbe négypontos Sparco biztonsági övek rögzítik az utasokat, így a gyors kanyarokban is biztosan ülnek. 32 centis Momo Millenium kormány és hozzá tartozó váltógomb dobja még fel a belsőteret. Az alumínium pedálsor is a Momo-tól való, amely remek kontrasztot mutat a kevlár betétekkel. A középkonzolra kerültek a nagy teljesítményű motor biztonságos működéséről tájékoztató órák: a turbónyomás-, az olajnyomás-, az olajhőmérséklet-mérő és a vízhőfok órája is.

Az MR2 megjelenésekor a kis emberek Ferrarijaként jellemezték az autót. Minden stimmelt: középmotoros, hátsókerék-hajtású, kétüléses, csak a menetdinamika volt szerényebb. A TR autója azonban már menetdinamikában is megközelíti a maranello-i gépcsodákat.