A második világháború előtt Zwickauban nem kisautók, hanem drága és nagy luxusautók kiszültek, mint például a Horch. A Horch annak az Auto Union-nak volt a része, mint a DKW (Das Kleine Wunder – a kis csoda). Miután a háború véget ért, Zwickau és vele együtt a DKW a Kelet-Németország része lett. Az autókról azonban átálltak a nagyobb szükséget élvező traktorok gyártására. Sachsenring, a későbbi Trabantok gyára az IFA része lett, mely a teljes motorizációt uralta a térségben. Mivel hamar rájöttek, hogy az autókra nem csak az NDK-ban van szükség, hanem remek exportcikk is, a traktorok mellett visszatértek az autók előállításához is. 1949 és 55 között gyártották az IFA F8-at, mely a háború előtti DKW-k formája alapján készült. Az elsőkerék-hajtásos autót kéthengeres, vízhűtéses motort hajtotta.

A világháború előtt a DKW már egy új autótípuson dolgozott, melynek a piacra dobását 1949-re halasztották. Az IFA F9-es formája jóval modernebb volt, mint az F8-asé, motorterében pedig háromhengeres motor dübörgött. Az F9-ból kombi és kabrió is készült. 1953-ban az F9 gyártását beszüntették az F8-asét pedig Eisenach-ba költöztették. Kis sorozatban készült csak a hathengeres motorral hajtott P240 1955 és 59 közt.

Miközben az F8 és F9 gyártása zajlott, a DKW mérnökei új technológián dolgoztak. Mivel ezeknek a modelleknek a karosszériája drága acélból készült, melynek importálása is nehézségekbe ütközött, alternatív megoldáson gondolkodtak. Kifejlesztettek egy speciális műanyag alapú anyagot, a Duraplastot, mely gyapothulladékból és fenolból készült. Néhány F8-as modellen ki is próbálták az új alapanyagot, de sorozatgyártásba ekkor még nem került.

Az első Duraplast karosszériás autó szériában 1955-ben készült el. A P70-es a limuzin karosszéria mellett kupéként és kombiként is megvásárolható volt. Néhány évvel később a Nissan Figaro néven bemutatott egy kupét, mely a DKW mérnökei szerint megszólalásig hasonlított az ő P70-esükre.

1957-re elérkeztünk a Trabant megszületéséhez. A P70-esnél kisebb modellként került napvilágra az első Trabant emblémás DKW. Első ízben került léghűtéses motor a korábbi vízhűtésesek helyett a Trabant motorterébe. A két hengernél és a két ütemnél azonban megmaradtak.

Enyhe módosításokkal és 0,6 literre növelt motorral gyártották két évig 1962 és 64 között a Trabant P60-at, de az igazi utód csak 1964-ben érkezett meg. Az újszerűbb formájú 601-es nagyobb utas- és csomagteret kapott, motorja pedig a P60-asban bemutatott 594 köbcentis 26 lóerős kéthengeres lett. A Trabant 601-est gyártották háromajtós limuzin és kombi karosszériával, valamint készült nyitott tetős kivitel is.

Mivel a Trabant egyszerű technikája miatt olcsón volt javítható és ára sem volt túl magas, hamar közkedvelté vált a szocialista országokban. Az autót használókat vagy csak róla álmodozókat addig ringatták a pozitív képekkel, míg valóban megszerették a kis “papírjaguárt”.

1991-ig, amikor is megszűnt a Trabant gyártása számos módosítást hajtottak végre a 601-esen, ami azonban a karosszérián alig látszott. Átdolgozták a motort, így fogyasztását csökkenteni tudták. Növelték a fékek hatékonyságát és a hat voltos rendszerről áttértek a 12 voltos elektromos rendszerre.

1988-ban megegyezés született a Volkswagennel, így a módosított Trabant 601-est 1,1 literes négyütemű Polo motorokkal látták el. Az új Trabantotokkal párhuzamosan még a régi kétütemű is gyártásban maradt, de mindkettő gyártása 1991-ben, Berlini Fal lebontásával és Németország újraegyesítésével megszűnt.

Amikor a Volkswagennel kötött egyesség után a négyütemű Trabantok módosított karosszériával került piacra, több verziót készítettek, de a Wartburg-orros koncepciót végül elvetették.

Természetesen a tervezők is jól tudták, hogy a gyártás 35 éve alatt a Trabant 601 igen elavult, és készültek is további karosszéria-változatok, illetve újabb modellek, de ezek gyártására nem volt pénz. Pedig tanulmány formájában készítettek ferdehátú Trabantot is, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején pedig az akkori divatnak megfelelően készült kocka formájú utód is.