Nanocsövekkel fűtenék az elektromos autókat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.09.09. 16.20

Az elektromos autók fűtését forradalmasíthatja egy új megoldás, amely egyszerre több okból is növeli a hatótávot.

Elektromos autóval addig jó járni, amíg nincs szükség az utastér hűtésére vagy fűtésére, hiszen ezek igen komolyan zabálják az energiát, amelyet a hajtásra lehetne fordítani amúgy.
A fűtés terén komoly fejlesztéssel állt elő a német Fraunhofer Intézet magdeburgi Gyártástechnológiai és Automatizálási Intézete. 
Míg a belső égésű motorral is rendelkező autóknál az erőforrás hőjéből könnyedén megoldható a meleg levegő előállítása, az elektromos autóknál jelenleg szilikonpárnákba ágyazott réz fűtőszálakkal oldják meg a dolgot, ezek azonban nagyok, nehezek és egyetlen drótszál sérülése is tönkretehet egy egész panelt.
A magdeburgi kutatók a mostani megoldás helyett karbon nanocsövekből összeállított filmet ajánlanak, amelyet a rajta keresztülfutó áram – az ellenállásnak köszönhetően – melegít fel. A nanocsöves film felmelegítése jóval kisebb fogyasztással jár, a hőt pedig gyorsan leadja, hatékonyan fűtve ezzel az utasteret. A néhány mikrométer vastagságú réteg természetesen sokkal könnyebb a jelenlegi megoldásoknál, további előnye pedig, hogy a felület sérülése esetén is képes funkcionálni.
A fűtésre fordított kisebb áramfogyasztás és a kisebb tömeg együttesen természetesen az elektromos autó hatótávjának növekedésével jár.
A Fraunhofer Intézet szakemberei egyelőre domború felületekre csak egyesével tudják felvinni a mikroszkopikus karbonszálakat, de dolgoznak rajta, hogy hamarosan egyszerű permetezéssel képesek legyenek felületeket beborítani velük.
A rendszert a Frankfurti Autószalonon is kiállítják hamarosan.

Kommentek

Így indul egy Ikarus kemény 20 év állás után

Egy villanásnyi jelenet a polgári csirketelep életéből, ahol régi magyar csodák születnek újjá.

F1: Rosberg elmondta a véleményét Ecclestone-ról

Hosszú évtizedek után Bernie Ecclestone-t eltávolították az F1 éléről, Nico Rosberg így reagált rá.

F1: Pokolian nehéz lesz előzni az új autókkal

A Force India pilótája, Esteban Ocon is azt mondja, hogy a 2017-es autók nagyon jól fognak kinézni, de az előzésekkel gond lehet.

Veszélyes játék az egynapos autópálya-matrica

Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobájának tartja.

F1: Valentino Rossi nem bánja, hogy nem váltott

A MotoGP-legenda Valentino Rossi nem bánkódik amiatt, hogy egy évtizeddel ezelőtt nemet mondott a Forma-1-re.

Ezért jobb a busz, mint az autó

Hétfő óta több nagyvárosban, köztük Budapesten is szmogriadó van érvényben. Ezzel kapcsolatban megint felerősödtek a busz kontra autó viták.

Azért ezen a szmogriadón még volna mit finomítani

Eltelt az első idei szmogriadós nap. Nem csalódtunk benne, ugyanolyan átgondolatlan, zűrzavaros és a legkevésbé sem felhasználóbarát, mint úgy általában a teljes hazai közlekedésszabályozás.

Brawn: Egyszerűsíteni fogjuk a Forma-1-et

A Forma-1 sportügyeinek irányítójává frissen kinevezett Ross Brawn szerint a megújulás kulcsa az egyszerűség lesz.

F1: 1000 lóerőig jut a Honda?

A Honda 2017-re teljesen újratervezte Forma-1-es erőforrását, de az idei elvárások tekintetében nagyon óvatosak.

Sose volt még egyszerűbb a parkolás és matricavásárlás

Bár fizetni mindig nyűg, azért jó, ha villámgyorsan, zökkenőmentesen zajlik le a tranzakció. Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy sorban állás nélkül könnyítsünk a pénztárcánkon.

Felrobbanhat idén a magyar használtautó-piac

A használt autók éve lesz az idei: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig idén a lakosság 14 százaléka tervezi ezt.

Tavaly megállt a Forma-1 hanyatlása

2016-ban hétéves trend szakadt meg, a Forma-1 televíziós nézettsége a tavalyi évben nem csökkent tovább.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.