Miután az Apple márciusban bemutatta az iPhone kezelőfelületét az autó egészére alkalmazó CarPlay operációs rendszert, most a Google-ön a sor, hogy beszálljon a konnektivitási viadalba. 
A fejlesztési fázisban csak Google Auto Link (GAL) kódnéven emlegetett rendszert egy konzorcium hozza létre: az Open Automotive Alliance társulásban a Google mellett az Audi, a GM, a Honda, a Hyundai és a számítógépes csipeket fejlesztő Nvidia vesz részt. A források szerint a GAL nem beágyazott, hanem “kivetített” infotainment (szórakoztató és tájékoztató) rendszer lesz: magyarul ahelyett, hogy az autó saját operációs rendszert kapna, a felhasználó androidos mobiltelefonjának agyát fogja felhasználni, amelyet az autó kezelőszervein, illetve kijelzőjén keresztül irányíthatunk. 
Ugyanezen az elven működik az Apple CarPlay is, amely a felhasználók iPhone-jának kényelmesebb és biztonságosabb kezelését teszi lehetővé. 
A Google is beszáll a fedélzeti szórakoztatásba 1
A rendszer pontos működését, a tervezett kezelőfelületet, illetve a fejlesztőknek szánt demómotorokat a június végi Google-konferencián mutatják be. Arról, hogy milyen gyártó mely modellje kaphatja meg elsőként a GAL-t, egyelőre nincsenek információk. Az Apple CarPlay rendszere elsőként márciusban, a Ferrari FF-ben vált elérhetővé. Még idén bekapcsolódik a játékba a Honda, a Hyundai, a Jaguar, a Mercedes-Benz és a Volvo. 
Az Apple és a Google belépése az autóipari szórakoztatóiparba elvileg minden szereplő számára előnyös: az autógyártók jelentős összegeket takaríthatnak meg az infotainment-rendszerek fejlesztésén, a felhasználók pedig nem csak ismerős (tehát biztonságos) kezelőfelületet, hanem egy sor könnyen telepíthető alkalmazást is nyernek az ügyleten. A Google és az Apple számára értelemszerűen platformjuk piaci erősödése jelenti a vonzerőt, arról nem is beszélve, hogy további terveik is vannak az autókkal: a Google már januárban bejelentette, hogy olyan rendszeren dolgozik, amelyben az autó maga egy online Android berendezésként működhetne.

Képeinken, illetve a videón a következő generációs Volvo XC90 előzetesében bemutatott Apple CarPlay rendszer látható

A Google eddig elsősorban a Google Earth támogatású fedélzeti navigációs rendszerek, valamint autonóm járművei révén kapcsolódott az autóiparhoz. Érdekel, hol tart most a Google önjáró autótechnológiája? A képre kattintva megnézheted…

A Google is beszáll a fedélzeti szórakoztatásba 2