Valami komoly szívességet tehetett a Pirelli a Heico Sportivnak, hogy a tuningcég róluk nevezte el új, formás Volvo V40-átiratát.
Ralph Lauren újabb gyöngyszemmel csillapította közismert autómániáját: a 750 lóerős RUF CTR-3 Clubsport ugyan pályára termett, ez azonban nem akadály a 73 éves divatmogul számára.
A német Inside Performance névválasztása logikus, mégis félrevezető: a Stealth (lopakodó) speciális rejtőszíne csak a felhők között működik, lenn a földön nagyon is feltűnővé teszi brutalizált BMW X6M-jüket.
A karosszéria ültetése kényes téma, hiába néz ki jól, egy bizonyos ponton túl már minden ismeretlen utca, rejtett bukkanó, fekvőrendőr halálos ellenség.
Nem egészen két és fél millióért kínálják az átalakító készletet, amivel dögös középmotoros kabriót építhetünk az unalmas VW szedánból. Mondjuk van is vele munka bőven.
Egy jobb sorsa érdemes Mazda 626 került barbár építők keze közé, akiknek tudatát a Monster energiaital iránti rajongás homályosította el.
Többen pályáztak már a legörültebb autó címére, az itt látható Fiat 500-as is esélyes. V12-es Lamborghini motor került a kisautóba.
Karosszéria-szélesítések, piros féknyergek, versenyülések: szokatlan elemek egy Land Rover Defenderen...
A Budapesti Vásárcsarnok 5 pavilonját és külterét 11 ország több, mint 1000 járművel és 215 kiállítóval tölti meg a benzingőzben úszó fesztivál, összesen 80 000 négyzetméteren.
A Hamann genfi standja fertelmes, ízlésficamos terepjárókkal sokkolta az arra járókat, egyik áldozatuk egy G-Merci, másikuk egy Range Rover. De más cégek is kitettek magukért.
Főleg 100-200 km/óra között erős a vas, elvileg öt másodperc elég elérni a kétszázas tempót, ezzel pedig még a Bugatti Veyront (5,8 másodperc) is maga mögé utasítja.
Csak a műszerfalat figyelhetjük, de amit ott látunk az több mint meggyőző, 800+ lóerő összkerékhajtás, és egy őrületbe tekert sebességmutató!
A motorhoz nem nyúlt a német stúdió, de a Mercedes G-osztály minden mozdítható elemét sajátjukra lecserélték
Az őrület és félhomály szülte horrortuning néha magasba tör, és olyan szinteken pusztít, ahol a kivitelezés kiváló, viszont esztétikailag borzasztó a végeredmény.
Igazi kókány kocka! Lila és sárga színekben, a motorház alól feltörő lángokkal, Volvóra hajazó hűtőráccsal. Mivel komoly tömegben gyártott típusról van szó, nem főbenjáró bűn, de rútsága miatt megérdemelte, hogy megemlékezzünk róla.
Egy igazi mérnöki csoda! Mintha az egész Lada gyár kutatásért, fejlesztésért felelős osztálya dolgozott volna rajta, hosszú évek megfeszített munkájával
Alapos munka, minden részlet kosár stílust kapott, feleslegessé vált a lakatosmeló.
A Honda S2000-et ugyan már 2009-óta nem gyártják, a gyári tuningcég mégis életben tartja a nagy népszerűségnek örvendő élményautót. A most elvégzett módosítások akár gyári frissítésnek is tekinthetők.
Íme a példa, hogyan lehet pár aprósággal megvadítani egy jámbor kinézetű terepjárót. A japán Wald International munkája a Tokiói Autószalonon fog bemutatkozni.
Az RX-8-as Wankel-Mazda fölös ajtajait behegesztette, lemezeit lamborghinisre szabta egy szingapúri tuner. Egyelőre nem tudunk részleteket, adatokat a kocsiról, de az ütős képek már bejárták az internetet.
| Benzin: | 405.0 | ![]() |
Dízel: | 408.0 | ![]() |
A kategóriájában talán a legöregebb vásárló átlagéletkort jegyző márka megcélozta a fiatalabb generációt is. Nemrég az A-osztály vált igazán veszélyessé ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|