A Ferrari ősszel közös teszten méri majd össze a Saubernél versenyző Sergio Perez és a maranellói csapat tartalékosa, a GP2-ben vitézkedő Jules Bianchi képességeit.
Kobajasi pontszerzése ellenére elégedetlen a nürburgringi hétvégével a Sauber főmérnöke. James Key technikai igazgató szerint kifejezetten rossz hétvégéjük volt, a Hungaroringen javítani akarnak.
A Sauber Hungarorningen bejelentette, hogy mindkét pilótájával megerősítette szerződését, 2012-ben is Kobajasi Kamui és Sergio Perez versenyez majd a csapatnál.
A Magyar Nagydíj időmérőjén három pilóta is küzdelem nélkül vett részt a kvalifikáció három szakaszában. Sebastien Buemi, Pastor Maldonado és Sergio Perez is a megspórolt gumikkal szeretne vasárnap előnyt szerezni.
Sergio Perezt visszavetette a fejlődésben a monacói edzésbalesete, de a Sauber mexikói reménysége biztos benne, hogy jövőre még erősebb lesz.
A Sauber technikai igazgatója és pilótája szerint is fekszik majd a C30-asnak a spái pálya, de a svájci csapatnál is nagyon jól tudják, hogy az időjárás lutrivá teheti a Belga Nagydíjat.
Fernando Alonso szerinte elsősorban azért lett csak a 8. a Belga Nagydíj időmérőjén, mert a Q3-ban végig be volt szorulva a sauberes Sergio Perez mögé.
Bár a csapat pilótái bizakodnak, nem titkolják, hogy az Olasz Nagydíj helyszíne nem passzol majd igazán az autóhoz.
Ahogy a Ferrari már korábban jelezte, a Sauber újonca, Sergio Perez a héten a csapattal tesztel. A főnök csak dicsérni tudja a mexikóit.
A Williams és a Virgin tartalékosa, Valtteri Bottas és Robert Wickens is tesztelési lehetőséghez jutott csapatánál. Fioranóban Sergio Perez és Jules Bianchi vezetik a 2009-es Ferrarit.
Csütörtökön a Ferrari utánpótlásprogramjának két tagja, Sergio Perez és Jules Bianchi is kipróbálhatta a maranellóiak 2009-es autóját. Romain Grosjean a Renault-val tesztelt Valenciában.
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem lehetetlen, hogy Felipe Massa helyére egy újoncot ültetnek 2013-tól. Jules Bianchi és Sergio Perez a jelöltlista élén.
A Sauber nagy fejlesztési csomaggal készül a jövő heti Japán Nagydíjra. A csapat ismét szeretne rendszeresen a pontszerzők közé kerülni.
A Saubernél azt állítják, hogy Sergio Perez ferraris kapcsolata ellenére nem eleve elrendeltetett, hogy a mexikói újonc 2013-ra a maranellói csapathoz megy Felipe Massa helyére.
Még nem tisztázott, hogy Kobajasi Kamui a tizedik vagy a hetedik helyről vághat neki a Japán Nagydíjnak, a Sauber pilótája mindenesetre örül, hogy bejutott a Q3-ba.
Míg tavaly hazai versenyén parádézott a Sauber japán pilótája, ezúttal újonc csapattársa, Sergio Perez hozta a pontokat a csapatnak Szuzukában.
Kobajasi Kamui sokat vár a Sauber Japánban debütált újításaitól, a hétvégi Koreai Nagydíjon a pontokért szeretne csatázni.
Heikki Kovalainen szerint a Lotus eddigi Forma-1-es története legjobb versenyét futotta. A finn mindkét Saubert megelőzte, Kobajasiék tanácstalanok.
Kobajasi Kamui legnagyobb félelme a hétvégi Indiai Nagydíjjal kapcsolatban, hogy a helyi konyhától esetleg gyomorrontást kap.
Alig kezdődött el a versenyhétvége, de Lewis Hamilton máris súlyos büntetést kapott, őt és a sauberes Sergio Perezt háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, amiért az első edzésen nem vették figyelembe a sárga zászlókat.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Gondolták volna, hogy a bringás nyugodtan hazatekerhet a kocsmából, hogy senki nem bringázhat együtt a gyerekével sem járdán, sem főúton, hogy a biciklis ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|