Egy éve nyert Spanyolországban, az idén a Q1-ből sem jutott tovább Pastor Maldonado. A venezuelainak fogalma sincs, hogyan javulhatna a Williams.
A többi csapathoz hasonlóan a Williams komoly fejlesztési csomaggal érkezik Barcelonába, az egy évvel ezelőtti meglepetésgyőzelem helyszínén előrelépést vár a brit alakulat.
A Forma-1-ben a többi élsporthoz hasonlóan komolyan veszik a sportolók tisztaságát, a Bahreini Nagydíj időmérője után több pilótát is ellenőrzésre rendeltek.
Pastor Maldonado azt mondja, hogy nagyon sokat tanult a futamgyőzelmet is hozó, de alapvetően problémás, balhés 2012-es idényből. Mára nyugodtabban áll a versenyzéshez.
A williamses Pastor Maldonado szerint pillanatnyilag katasztrofális az autó, éveket lépett vissza a csapat. Minden értelemben gyászos hangulat a grove-iaknál.
A Williams az utolsó utáni pillanatban is tesztel, hiszen pénteken kipróbálnak egy újabb aero-fejlesztést, amelynek bevetéséről csak a szabadedzések után döntenek. A csapat kiegyensúlyozott jó teljesítményt remél az idei szezonra.
Pastor Maldonado az erős kezű vezető patronáltjának számít, és rajta keresztül dollármilliók áramlanak a Williams csapathoz. Nem tudni, megmarad-e a támogatás Chávez halála után.
Pastor Maldonado úgy véli, hogy idén a tavalyinál is versenyképesebb lesz a williams és ő maga is, akár további győzelmek is jöhetnek.
A Williamsnél átszervezések történtek, Pastor Maldonado versenymérnökét főnökké léptették elő, így mindkét versenyző új közvetlen segítőt kap.
A williamses Pastor Maldonado eddigi két F1-es éve alatt számtalan incidensbe keveredett már, sokszor büntették, ennek ellenére esze ágában sincs változtatni agresszív stílusán.
A venezuelai állami olajcég, a PDVSA szponzori támogatását élvező Pastor Maldonado a Kubában lábadozó elnök, Hugo Chavez felépüléséért imádkozott.
A sztorit mindenki ismeri: Sebastian Vettel és a Red Bull sorozatban harmadszor is bezsebelte a bajnoki címeket idén. De mik voltak az idény fő jellemzői, érdekes vagy fontos sztorijai?
A williamses Pastor Maldonado a múlt hétvégén örök hűséget fogadott, elvette barátnőjét.
Pastor Maldonadót különböző vétségek miatt 14 alkalommal büntették idén. Fernando Alonso megúszta szankció nélkül az évet.
A Williams ma délben hivatalosan is bejelentette, hogy míg Pastor Maldonadót jövőre is megtartja, Bruno Sennát az eddigi tartalékos, Valtteri Bottas váltja 2013-ban.
Pastor Maldonado is kihagyott egy mérlegelést a Brazil Nagydíj időmérőjén. Harmadszor kapott megrovást, ez automatikus tízhelyes rajtbüntetést jelent. Fernando Alonso megint jól járt.
A Williams ugyan Abu-Dzabi után az Amerikai Nagydíjon is kettős pontszerzést könyvelhetett el, de a csapatnál többet vártak.
A csapatok szerint a sereghajtók okozhatnak problémákat az Amerikai Nagydíjon, mert a 3-astól a 9-es kanyarig nem igazán van hely a lekörözésekre.
Pastor Maldonado erős ötödik helyet hozott a Williamsnek Abu-Dzabiban, ráadásul nagyrészt KERS nélkül.
Pastor Maldonado negyedik helyet hozott az Abu-Dzabi Nagydíj időmérőjén a Williamsnek, a venezuelai minimum pontszerzésre hajt.
| Benzin: | 405.0 | ![]() |
Dízel: | 408.0 | ![]() |
Az öreg, piros, vidám magyar busz minden járókelőnek mosolyt csal az arcára, nosztalgikus emlékeket húz elő mindenkiből, aki elmúlt 40.
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|