A tavaly júliusban súlyos tesztbalesetet szenvedett Maria de Villota is ott lesz a Spanyol Nagydíjon.
A tavaly nyáron súlyos tesztbalesetet szenvedett Maria de Villota egyre javul, már autót is vezethet. Női F1-versenyzőkre azonban még sokáig kell majd várni.
Susie Wolff az első női pilóta, aki Forma-1-es autót vezethet, mióta - súlyos balesetét követően - Maria de Villota felhagyni kényszerült a sporttal. A felhajtás már megvan körülötte, a BBC már dokumentumfilmet is forgatott az életéről.
A tavaly nyáron tragikus F1-es tesztbalesetet szenvedett Maria de Villota újra aktív motorsportos szerepet vállalt. Nem versenyez, de háttérben már dolgozik.
A sztorit mindenki ismeri: Sebastian Vettel és a Red Bull sorozatban harmadszor is bezsebelte a bajnoki címeket idén. De mik voltak az idény fő jellemzői, érdekes vagy fontos sztorijai? Mi történt a Forma-1-ben idén? II. rész.
A Williams által tartott nyílt napon a csapat tesztpilótanője, Susie Wolff körözött a tavalyi autóval Silverstone-ban.
A júliusban súlyos tesztbalesetet szenvedett marussiás pilótanő, Maria de Villota első ízben adott interjút a történek óta. A spanyol versenyzőnő számára új fejezet kezdődött.
Jól halad Maria de Villota, a Marussia tesztpilótájának felépülése. A héten saját lábán ment szemészeti kezelésre.
A Marussia tesztpilótanőjét, Maria de Villotát hazaengedték a madridi La Paz kórházból. Utólagos plasztikai műtétei és szemészeti kezelései még lesznek.
A nemrégiben súlyos balesetet szenvedő Maria de Villota kézírásos levélkében köszönte meg rajongóinak a támogatást, miután hazaérkezett Spanyolországba.
A Marussia két héttel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett tesztpilótája, Maria de Villota pénteken elhagyta cambridge-i kórházát és hazautazott Spanyolországba.
A Marussia-csapat ma bejelentette, hogy a vizsgálatok alapján nem az autó okozta a tesztpilóta, Maria de Villota két héttel ezelőtti súlyos balesetét.
Német sajtóértesülés szerint a múlt kedden súlyos tesztbalesetet szenvedett pilótanő, Maria de Villota már a héten hazatérhet Spanyolországba.
A múlt kedden súlyos balesetet szenvedett Maria de Villota állapota tovább javult. A FIA keményen dolgozik a pilóták fejének védelmén, de a baleset utána sem kapkodnak.
A kedden súlyos tesztbalesetet szenvedett pilótanőt pénteken újra megoperálták, állapota valamelyest javult.
A kedden tesztelés közben súlyos balesetet szenvedett Maria de Villotán koponyaműtétet hajtottak végre, az egyik szeme odaveszett, de az állapota stabil.
A Marussia női pilótája, Maria de Villota komoly balesetet szenvedett ma délelőtt a csapat tesztjén. A spanyol hölgy életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A Nemzetközi Automobil Szövetség női tanácsa öt nagykövetet választott, akik munkájukkal a női pilóták boldogulását segíthetik.
Maria de Villota nem zárja ki, hogy valamelyik pénteki szabadedzésen még lehetőséget kap a Marussiától a 2012-es idényben.
A Marussia ugyan hivatalos tesztpilótaként leigazolta Maria de Villotát, de a spanyol hölgy nem számít rá, hogy tartalékosként esetleg versenyen is indulhat idén.
| Benzin: | 405.0 | ![]() |
Dízel: | 408.0 | ![]() |
Egy tétel rögtön szemet szúrt az izomautókkal teli, akciós kínálatból: a merész, békametálzöld Chevy Pickup.
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|