Vigyázz, mit kívánsz, ha az öledbe hull három kívánság! Nico Rosberg és Lewis Hamilton például nagyon pórul jár az új A45 AMG reklámfilmjében, addig marakodnak, amíg autó helyett valami teljesen más jut nekik. Ez a jótündér igazán cseles.
Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert az övé a leggyorsabb időmérős autó.
Az amerikai Sports Illustrated listája szerint a ferraris Fernando Alonso a harmadik legjobban kereső nemzetközi sportcsillag 2013-ban.
Lewis Hamilton a hétvégén elhessegette a Sebastian Vettelt a Mercedeshez kötő pletykákat, a 2008-as bajnok szerint kizárt az igazolás.
Lewis Hamilton a második helyről indulva 12. lett Barcelonában, az angol nagyon csalódott. Nico Rosberg elsőből hatodik lett, szerinte az első etap után romlott el minden.
Az időmérő utáni nyilatkozatok alapján sem Nico Rosberg, sem a mellőle rajtoló Lewis Hamilton nem vár győzelmet a Spanyol Nagydíjon.
A Spanyol Nagydíj időmérőjén a Mercedes újra bizonyította, hogy egy körön villámgyors az autó. A pole Rosbergé lett, Hamilton a 2. A második sor Sebastian Vettelé és Kimi Räikkönené lett.
Lewis Hamilton nem volt oda a barcelonai edzéseken tapasztaltaktól, de csapattársa, Nico Rosberg jóval pozitívabban értékelt. Egyelőre nem tudni, hol is áll a Mercedes.
Az európai szezonban minden versenyre magával hurcolja kutyáját, Roscoe-t Lewis Hamilton.
Gerhard Berger szerint nincs különbség a Mercedes pilótái között, Nico Rosberg ugyanolyan jó képességekkel rendelkezik, mint Lewis Hamilton.
A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda helyesbített: nem pályáznak Vettelre, jó nekik a mostani összeállítás.
Nico Rosberg szerint a Spanyol Nagydíj jó támpont lesz azzal kapcsolatban, hogy a szezon végéig milyen eredményekre számíthat a Mercedes.
Lewis Hamilton azt mondja, Fernando Alonsót és Sebastian Vettelt is képes lenne kezelni csapattársként.
A Forma-1 pénzügyeivel foglalkozó almanach, a Business Book GP új kiadása szerint a 2013-as szezonban Fernando Alonso és Lewis Hamilton keresi a legtöbbet.
Lewis Hamilton vesz egy nagy levegőt, és elmagyarázza, hogyan működik egy F1-es autó kormánya.
Az új Miss Finnország Lotta Hintsa, a McLaren orvosának lánya lett.
Lewis Hamilton egy friss interjúban elárulta, hogy pár évvel ezelőtt komoly gödörben volt, a felette uralkodó édesapja és csapatfőnöke, valamint magánéleti problémák miatt szét volt esve.
A Mercedes motorsportfőnöke azt állítja, az egykori McLaren-igazgató Paddy Lowe érkezése után is Ross Brawnt akarja csapatfőnökként látni.
A Mercedes számára a Bahreini Nagydíj fő tanulsága az volt, hogy az autó egyszerűen nem tudja jól kezelni a gumikat a melegben. Európában könnyebb dolguk lehet majd.
Nico Rosberg a pole pozícióból a kilencedik helyig zuhant vissza Bahreinben, a gumik nem bírták a hőséget. Lewis Hamilton nagyon elégedett az ötödik hellyel.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Ez csapda! Egy Toyota sosem romlik el - sulykolta a Toyota marketinggépezete a tévéreklámokban. Bár a valóság kicsit más, az E12-es Corolla ajánlható ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|