BMW vagy Lada? Segítsetek dönteni, szavazzatok jövő szerdáig, mert rajtatok múlik, hogy a két kiválasztott közül melyik típus lesz szerkesztőségünk új négykerekű tagja.
Már a próbálkozás első mozzanataiban ott rejlik a bukás lehetősége, ami ennél a felvételnél nem is marad el. A kötél szakad, a Lada vezető nélkül gurul, majd vet bukfencet a lejtőn lefelé!
Nincs olyan széles parkoló, ami elég lenne az emberi hülyeségnek. Mert legyen bármilyen messze a fal, ha egy tökkelütött alak ül a volán mögött, előbb-utóbb eltalálja azt.
A vadonatúj, maranellói gépnek állítólag a faggyal gyűlt meg a baja, beragadt az elektromos kézifék, ezért kellett segítségül hívni a hazai technikát.
Furcsa utcai jelenet, sajgó lábfejjel, pórul járt Ladával
Igazi kókány kocka! Lila és sárga színekben, a motorház alól feltörő lángokkal, Volvóra hajazó hűtőráccsal. Mivel komoly tömegben gyártott típusról van szó, nem főbenjáró bűn, de rútsága miatt megérdemelte, hogy megemlékezzünk róla.
A videó szokásos orosz autós verekedésnek indul, de a kamerával felszerelt autó sofőrje meggondolja magát, és inkább tolatva menekül.
Egy igazi mérnöki csoda! Mintha az egész Lada gyár kutatásért, fejlesztésért felelős osztálya dolgozott volna rajta, hosszú évek megfeszített munkájával
Vizes füvön farolni nem nagy kunszt. Általában nincs is komoly következménye, viszont ha van egy meredek vízpart a közelben, már egész más a képlet!
Már a korábbi hírek alapján is biztosra lehetett venni, hogy a Nissannak komoly tervei vannak a könnyen elérhető, egyszerű autók szegmensében. A megújult almárka most a Lada Kalina átdolgozott változataként kívánja meghódítani célközönségét.
Rablóhordák, zombik, gülüszemű űrlények elől jobb a susnyásba menekülni, mint nekivágni a lerobbant, kiégett roncsokkal eltorlaszolt autópályának. Ezért mi mindannyian terepjáróval vágnánk neki a világégést követő káosznak
Rosszkor, rosszul előztek, a dupla záróvonalon átcsúszva kamionnak csapódtak. Nem lett belőlük Lego, csak a sofőrnek tört el pár bordája, utasa zúzódásokkal megúszta.
Egy fehér Lada madárfészeknek álcázva robog a forgalomban, kíváncsiak lennénk mit mond, ha leintik egy rutin közúti ellenőrzésre.
A fiatal férfi szabályosan haladt a zebrán, mikor egy lendületes Lada teljes fékerejét bevetve állt meg előtte. Erre emberünk anyázás helyett lendületből rúgott, telibe találva az orosz vas hűtőrácsát.
Hosszú percekig el lehetne csemegézni a részleteken, a szögletes, jó fogást biztosító fakormány, vagy a kesztyűtartóra vésett mókus már önmagukban megérnek egy misét.
Ritkán kukázunk fájdalmasra tuningolt vasakat a Vezetünk blogba, de ez a Lada Samara most simán megugrotta a szintet.
Igen, gumicsizmás darab, gyakorlatilag a kínálat legalja, de terepen ennél olcsóbban nem jutunk el vágyott úti célunkhoz.
felvételen szereplő orosz illető valószínűleg most ezzel az esettel 120 évre beváltotta az égiek gondoskodását, tehát ezentúl jobb lesz vigyáznia.
Őrült tempóban tépő Ladás veszti el uralmát a gép felett, és az útról lebucskázva bizonyítja az emberi felelőtlenség hallhatatlan mivoltát.
Nincs annál bosszantóbb, mint amikor sietnénk, és autónk más hanyagsága, lustasága miatt vesztegel eltorlaszolva.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Nyolc számjegyű, pláne kilencjegyű összegeknél nehéz lehet megnyomni az "átutalom" gombot. De a menőbb márkáknál igazi csúcsmodellt nem adnak 20 millió ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|