A Land Rover ikonikus terepjárója rövid időre itt hagy bennünket: 2015-ben búcsúzik a mostani széria, utódja azonban csak később készül el - vélhetően a tervezettnél minőségibb, ráadásul önhordó kivitelben.
Bejárta a világot az a felvétel, amelyen egy kilencéves indiai kisfiú Ferrari F430-ast vezet. A rendőrség rátalált a családra, az apának bíróság előtt kell felelnie felelőtlenségéért.
Az indiai DC Design szerint hiába jó autó a Renault (nálunk Dacia) Duster, ha unalmasan néz ki. Elkészítették saját átiratukat, de egyelőre csak kóstolót adnak belőle.
Segítségért könyörgött egy balesetet szenvedett férfi Indiában, de negyven percig senki nem állt meg segíteni. Videóra vették az esetet.
A csomagtartóba zárt, megkötözött nőket ábrázol a Ford legújabb indiai reklámkampánya. Humorosnak szánták, országos felháborodás lett belőle.
Mindössze 85 lóerős, és arányai sem pontosak, de a lényeg úgyis a látszat, az pedig bődületes: íme a nép Veyronja, Swiftből elkészítve.
Egy csapnivalóan vicces filmjelenet, ahol a gonosz Suzukiját megcsáklyázza a görkorcsolyával közlekedő főhős. A végét nem lőjük le, ezt látni kell!
A Daciánál is olcsóbb autót tervez a Renault. Az indiai piacra szánt kocsi a Tata Nano ellenfele lehet, egymilliónál is alacsonyabb áron.
Egy tavaly kiadott, de a nyilvánosság számára csak a napokban közzé tett jelentés szerint 23 év múlva 1,7 milliárd autó lesz a földön. Ijesztő adatok következnek.
Az Indiai Nagydíj is a komolyabb alapok nélkül rendezett versenyek útján jár, a második évre 35 ezer helyi nézőt veszített a futam. Az F1 urát ez nem zavarja, ő egy második nagydíjat is elviselne a szubkontinensen.
A Ferrari az Indiai Nagydíj hétvégéjére az olasz haditengerészet zászlójával ékesítette az autóját, amit a két olasz tengerészt február óta fogva tartó India kormányzata nem vett túl jó néven.
Bár India csak tavaly szállt be a Forma-1-be, úgy tűnik, egyi dőre az idei, második ottani verseny lesz az utolsó, amikor hazai versenyzőnek szurkolhatnak a nézők. Narain Karthikeyan szívesen maradna, de senkinek sem kell.
Csak nőket szállító buszokat állítottak forgalomba Újdelhi utcáin, hogy a hölgyek elkerülhessék az őket inzultáló férfiakat.
Az Indiában terjedő új hóbort, a vonatos "pacsizás" közben jelzőpózna csapta le egy férfi fejét.
Az elefántok védelme érdekében rendszámmal kell ellátni a nagytestű állatokat, hogy eljárhasson a hatóság a tulajdonosaik ellen.
A Daimler új gyárat nyitott, az egyik legújabb márkája, a BharatBenz részére Indiában. Míg néhány modell a Mercedes-Benz Axor alapjaira épül, addig mások a Fuso Canter sorozaton alapulnak majd.
Karun Chandhok tisztában van vele, hogy 2012-re már gyakorlatilag lehetetlen versenyzői állást találni az F1-ben, így "mellékállásban" más sorozatokban is kipróbálná magát jövőre.
A szezonzárón aratott futamgyőzelmével Mark Webber az egyéni bajnokság negyedik helyére szorította Fernando Alonsót, de a ferraris állítólag egyáltalán nem bánta ezt.
A nemzetközi sajtó főként a már világbajnok Sebastian Vettel idei 11. futamgyőzelmét taglalta a Forma-1-történelem első Indiai Nagydíjának másnapján.
Az indiai Narain Karthikeyan a hazai futamára versenyzési lehetőséget kapott a HRT-től, és úgy gondolja, mindent tőle telhetőt meg is tett, hogy meghálálja ezt.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Ez csapda! Egy Toyota sosem romlik el - sulykolta a Toyota marketinggépezete a tévéreklámokban. Bár a valóság kicsit más, az E12-es Corolla ajánlható ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|