A Kanadai Nagydíj időmérőjén nem kis meglepetést okozott, hogy a Williams újonca, Valtteri Bottas a 3. helyen zárt. A finn ifjonc előtt szép jövő állhat.
A Williams alapító-főnöke reméli, hogy csapata örök időkig a Forma-1 szereplője lesz. A pillanatnyi helyzet azonban nem épp rózsás.
Ma késő délelőtt hivatalossá vált, hogy a Williams a Mercedes motorjaival vág neki a jövőre kezdődő új turbókorszaknak.
A Williams-csapat ma reggel bejelentette, hogy mától az alapító-főnök Sir Frank lánya, Claire Williams az alakulat helyettes csapatfőnöke lett.
A Williams ma rövid közleményben tudatta, hogy az alapító-főnök Sir Frank Williams felesége, Virgina csütörtökön elhunyt.
Pastor Maldonado az erős kezű vezető patronáltjának számít, és rajta keresztül dollármilliók áramlanak a Williams csapathoz. Nem tudni, megmarad-e a támogatás Chávez halála után.
Ma reggel a barcelonai pályán a Williams is leleplezte 2013-as autóját, az FW35-össel teljes lett a mezőny. Indulhat a második teszt.
A Williams társtulajdonosa és vezetője, Toto Wolff a Mercedes motorsportfőnöke lett.
A Williams előléptette osztrák társtulajdonosát, Toto Wolffot. Ügyvezető igazgató lett, mostantól Frank Williams jobbkezeként dolgozik.
Pastor Maldonado a Brit Nagydíjon újabb ütközésbe keveredett, de a venezuelai azt mondja, nem lát okot arra, hogy változtasson a stílusán. Nem ő a hibás.
A Forma-1 újabb költségcsökkentési programját pár napon belül szabályokba foglalják, de a csapatok bizonytalanok a részleteket illetően.
Még mindig csak találgatni lehet arról, hogy miért távozott márciusban a Williams elnöke, Adam Parr. Frank Williams szerint már korábban is voltak jelzései.
Óriási meglepetésre a Williams-csapat ma reggel bejelentette, hogy elnök-vezérigazgatója, Adam Parr gyakorlatilag azonnali hatállyal távozik. Néhány hete még ő jelentette a jövőt.
A Williams-csapat ma bejelentette, hogy az alapító-főnök, Sir Frank lemondott igazgatótanácsi tagságáról. A családot ezután lánya képviseli a felsővezetésben.
A Williams alapító-főnöke, Frank Williams úgy gondolja, hogy ha egyszer távozik csapat éléről, a jelenlegi vezérigazgatónak, Adam Parrnak adja át a kormányrudat.
A Williams alapító-főnöke, Sir Frank bízik benne, hogy 2012-ben már kifelé indulnak a gödörből, bár azt ma is bánja, hogy annak idején nem tartották meg az azóta a McLarent és a Red Bullt is bajnoki címig juttató Adrian Neweyt.
Ma kora délután a Williams bejelentette, hogy 2012-ben a brazil Bruno Senna lesz a venezuelai Pastor Maldonado csapattársa. A veterán Barrichello állás nélkül maradt.
Michael Johnson, az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok futója készíti fel a Forma-1-es Williams istálló dolgozóit a következő szezonra.
Rubens Barrichello érzi, hogy a Williamsnél lejárt az ideje, de a Forma-1-hez még nagyon ragaszkodik. A veterán helyére egyre valószínűbb jelölt Kimi Räikkönen.
A McLaren ma bejelentette, hogy 2012-től sportigazgatói szerepben alkalmazza a Williams idén lemondott technikai igazgatóját, Sam Michaelt.
| Benzin: | 415.0 | ![]() |
Dízel: | 412.0 | ![]() |
A Fiesta ST olyan autó, amire tíz év múlva, szakadtan, horpadt lökhárítóval, rozsda rágta kerékjárati ívvel, a kert végében halálra várva is rákívánnék.
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
közlekedési jogi szakértőKözlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban! |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|