Fernando Alonso az előzetes várakozásokat alulmúlva csak a 6. helyről indul majd Monacóban - vasárnap csak a fő ellenfelekre, Vettelre és Räikkönenre figyel majd. Alonso az időmérő után büntetést is kapott.
A Ferrari egyértelműen a második erő volt a Monacói Nagydíj első két edzésén, de Fernando Alonso és Felipe Massa semmit nem vesz biztosra, óvatosan bizakodnak.
A Monacói Nagydíj második szabadedzésén is Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a két Ferrari-pilóta végzett. Megvolt az első komoly autótörés is.
Felipe Massa versenymérnöke azt mondja, minden tiszteletet megérdemel az összes pilóta, aki a monacói pályán versenyez, sehol nem kell annyira a határon autózni, mint ott.
Nico Hülkenberg nem titkolja, hogy valamikor egy nagy csapatnál is szeretné megmutatni, mit tud, a Saubertől pedig természetes út vezethet a Ferrarihoz.
Felipe Massa Barcelona után Monacóban is a dobogót célozza, de tudja, hogy ehhez az eddiginél jobb kvalifikációs teljesítmény kellene.
Felipe Massa a hétvégén Lengyelországban járt, a brazil pilóta a egy promóció keretében döngetett Varsó utcáin.
A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít a gumijain. Maranellóból kiosztják a kritikusokat és panaszkodókat.
Vezettünk egy McLaren MP4-est! A jelzés kicsit megtévesztő, mert nem a híres brit csapat Forma 1-es autóját vezettük, hanem az azonos kódszámú utcai modellt. Azért a 625 lóerő, a 3,1 másodperces gyorsulási idő és a 333 km/órás végsebesség így is ígéretesen hangzik.
Ha Ferrarid van akkor el kell fogadnod: életedben kevés pillanat marad amikor nem vesznek körül szeretetre éhes mosollyal csábító, modellalkatú hölgyek.
Fernando Alonso azt mondja, Barcelona után öt-hat dobogós helyezést szeretne zsinórban, így lesz esélye a bajnoki címre. Maranellóban leginkább a kvalifikációs teljesítményt szeretnék javítani, méghozzá minél előbb.
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályafutása 32., harmadik otthoni futamgyőzelmét aratta a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, a helyi és az olasz sajtó természetesen őt éltette hétfőn.
Bár Barcelonában csúnyán leszerepelt a Mercedes, a riválisok úgy vélik, hogy Monacóban jó esélye lehet a kvalifikáción villámgyors ezüst nyilaknak. A pálya jellege segíthet majd Rosbergnek és Hamiltonnak.
A Spanyol Nagydíj után a versenybírók vizsgálat alá vonták Fernando Alonsót, amiért a verseny végén magához vett egy spanyol zászlót, de büntetés nem lett a dologból.
Fernando Alonso másodszor győzött hazai közönség előtt Barcelonában, nem meglepő módon nagyon elégedett volt. A dobogósok nyilatkozatai.
Fernando Alonso magabiztos versenyzéssel nyerte meg hazai versenyét, a Spanyol Nagydíjat. Kimi Räikkönen eltérő gumistratégiával lett a 2., Felipe Massa dobogóval növelte a Ferrari örömét.
A Ferrari technikai főnöke kihagyja a vasárnapi Spanyol Nagydíjat, vakbélműtét miatt csak a kórházból figyelheti majd a versenyt.
A Ferrari a jó edzéseredmények ellenére csak az 5-6. helyet szerezte meg a Spanyol Nagydíj időmérőjén, de a hazai hős, Fernando Alonso egyáltalán nem bánkódik, a versenye erősek lesznek.
A Spanyol Nagydíj utolsó szabadedzésén újra ezredek választották el az élmenőket, Felipe Massa és Kimi Räikkönen gyakorlatilag ugyanolyan idővel zárt. A Ferrari, a Lotus és a Red Bull is viheti a pole-t.
A Ferrari szponzora, a Santander különleges mutatvánnyal népszerűsítette a hétvégi Spanyol Nagydíjat - Fernando Alonso F1-esét Barcelona felett röptették a pályára.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
2006 óta gyártják ezt a verdát, mégis baromira jó vezetni. Kívül csilli-villi, belül szálkás fapad. Költs rá, hogy tényleg jó legyen, amúgy viszont elég ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|