Bernie Ecclestone-nak tetszenek a Pirelli idei gumijai, mert végre ész is kell a győzelemhez.
Bernie Ecclestone szeretné, ha jövőre lenne futam New Jerseyben, akár saját pénzét is beletenné a versenybe. Az üzletember számít a BMW visszatérésére, és tovább erőlteti az ügyfélautókat.
Bernie Ecclestone azt állítja, hogy a Forma-1 vezetősége a vesztegetési vádak ellenére is kitart mellette, ha rajta múlik, életfogytig a sportágban dolgozik.
Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.
Bár német források szerint immár biztos, hogy vádat emelnek a Bernie Ecclestone ellen a Forma-1 eladása körüli vesztegetési ügyben, az F1 ura egyelőre nem foglalkozik ezzel, ráér, amikor hivatalosan is értesítik.
Német sajtóértesülés szerint a színfalak mögött komoly birkózás folyik a 2014-es új motorok árait illetően - maga Bernie Ecclestone is igyekszik árcsökkentésre bírni a Renault-t.
Német lapértesülés szerint már hivatalos, hogy a helyi ügyészség vesztegetés miatt vádat emel Bernie Ecclestone ellen.
Német lapértesülés szerint véget ért a nyomozás Bernie Ecclestone ellen, az üzletembernek vesztegetés vádjával bíróság elé kell állnia.
Ismét akadályok hátráltatják New Jersey bemutatkozását a Forma-1-ben. Újabb kulcsember hagyta ott a projektet.
Jogi huzavonák miatt nem írhatják alá egyelőre a csapatok az F1-et keretbe foglaló, 2020-ig érvényes új Concorde Agreementet.
Az a csapat, amelyik nincs az első tízben, egy fillért sem kap Bernie Ecclestone-tól. Ezért nincs szerződése a Marussiának.
A Long Beach-i versenyszervezők cáfolják, hogy az IndyCar helyett két év múlva már újra Forma-1-es futamot rendeznének a legendás utcai pályán.
Bár a versenyt idén is a belpolitikai problémák árnyékában rendezték, a Bahreini Nagydíj szervezői már a Forma-1-es szerződés meghosszabbításán gondolkodnak.
Bernie Ecclestone odaszúrt egy keményet a bahreini kormánynak, amely szerinte hülye, hogy erőlteti az F1-es futamrendezést.
A Bahreini Nagydíj szervezője szeretné, ha a helyszín újra szezonnyitóként szerepelne a versenynaptárban, téli tesztet is kínálnak. Bernie Ecclestone nyitott az ötletre.
Bernie Ecclestone attól tart, hogy jövőre, a V6-os turbómotorok bevezetésével öt másodpercet lassul a Forma-1.
Négy civil szervezet közös levélben kérte az FIA elnökét, Jean Todtot és az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t az idei Bahreini Nagydíj lefújására, de a válaszok alapján egyértelmű, hogy erre nincs esély.
Bernie Ecclestone azt mondja, hogy felújítások híján kénytelen lesz elvinni a Brazil Nagydíjat Interlagosból, az elöregedett pálya rontja a tárgyalási pozícióját.
A hírhedt hackercsoport, az Anonymus újra a Forma-1-et fenyegeti a Bahreini Nagydíj megtartása miatt.
Az F1 ura nagyon nem szeretne balhét a Bahreini Nagydíjon, a versenyhétvége előtt az ellenzékiekkel is szívesen beszélget.
| Benzin: | 409.0 | ![]() |
Dízel: | 410.0 | ![]() |
Nyolc számjegyű, pláne kilencjegyű összegeknél nehéz lehet megnyomni az "átutalom" gombot. De a menőbb márkáknál igazi csúcsmodellt nem adnak 20 millió ...
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|