Keresés

TALÁLATOK

Növekv?Csökken? - Dátum szerinti rendezés
2010 október 03 1200
A csúnya szépség

A csúnya szépség - BMW 745i

6

Úgy két évvel ezelőtt teljesedhetett ki a BMW-k iránti rajongásom az E60 valamint az E65 hatására. Ebben az időben fedeztem fel a modellgyűjtők hazai zarándokhelyén a Kyosho 1:18-as sötét olívzöld-metál 745i-jét

2010 október 19 1600
Bárhonnan nézzük, minimum három AMG felirattal találkozunk

Autoart Mercedes-Benz S63 AMG

6 | 5

A nyugat-európai játékkiállításokon és vásárokon, valamint a gyártók honlapján általában előre értesülhetünk a tervekről, a megjelenésre váró modellekről. Így volt ez a Mercedes-Benz S63 AMG esetében is

2010 dec. 25 0800
Sportos kiállás

Multifunkciós élményautó

4 | 17

Ezúttal afféle "se hús, se hal" autó kicsinyített másával ismerkedhetünk meg. Akár egy kétgyermekes, fiatal család túraautójának is megfelel, ugyanakkor elképzelem, ahogy az egyedül utazó ifjú családfő - az élvezettől mosolyra torzult arccal - huzatja ki a kanyarból ezt a dögös sportkocsiszerű valamit.

2011 január 08 0800
A kis család

Szovjet szörnyetegek apró dobozban

16 | 4

Amikor szert tettünk a bemutatónkban szereplő teherautókra, még nehézkes volt a beszerzésük. Az igen széles palettának köszönhetően, manapság gyakorlatilag mindenféle orosz kisautó kapható.

2011 január 22 1000
Nem szerettem a Ferrari-kat, utánuk se fordultam nagyon. Kivétel talán az 550 Maranello, ez az első pillanattól tetszik. Az F430-al is így kezdtem, mikor megjelentek az első képek, nyugtáztam, hogy ez sem tetszik. Persze ez nem tartott örökké

A legkisebb Ferrari is Ferrari

4 | 5

Nem szerettem a Ferrari-kat, utánuk se fordultam nagyon. Kivétel talán az 550 Maranello, ez az első pillanattól tetszik. Az F430-al is így kezdtem, mikor megjelentek az első képek, nyugtáztam, hogy ez sem tetszik. Persze ez nem tartott örökké

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

2011 január 29 0800
Egységes, pontos illesztések mindenhol

A legkisebb X

7

A Kyosho X1-esben a modellgyártás és a gyűjtögetés optimális tulajdonságai találkoztak. Lépést tartva az 1:1-es gyártójával, friss és minőségi. Gyűjtőnek meg kész öröm végre egy precíz illesztésekkel ellátott kis karosszérián belül egy szép fabetétet látni

2011 február 05 0700
Ez a legszebb része! Meg a fotomaratott feliratok

Több köbméter presztízs

23 | 6

Itt a várva-várt W140-es Mercedes! A Norev mesés külső kidolgozással áldotta meg, szebb hátsó lámpája van, mint az igazinak! Ezekhez sajnos egy hangulatromboló belső tér párosul. Versenyképes ára azonban hamar feledteti a hibáit

2011 február 14 1630
Egy 750Li-nek már szűkös

Olcsó teremgarázs épül

26 | 7

Modellgyűjtők körében gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen körítést adjunk egy-egy jó fotó elkészítéséhez. Íme, egy igazán könnyen kivitelezhető háttér, amelynek segítségével szinte valósághű környezetbe helyezhetjük kedvenceinket

2011 március 05 0800
Nemcsak a színe miatt tűnik nagyobbnak az X5-ös

Nagyok, szépek, németek

33 | 5

Két nagy modellgyártó, két német luxus városjáró, az Autoart fekete stuttgartiját és a Kyosho fehér bajor gépét eresztettük össze

2011 március 17 0700
Pont, mint egy Mini, csak minden irányban nagyobb

Városi földútjáró

12 | 2

A Norev kis városjárója, az új Countryman már a dobozával is a komolyabb gyártókéra hajaz, de minőségével is bizonyítja, hogy ott a helye a nagyok közt

2011 április 02 0800
Nincs szög, ahonnan ne tetszene!

Ésszerű - BMW 330i

28 | 1

Ahogy igaziban is, a 3-as BMW kicsiben is döntéseink egyik legésszerűbb végterméke lehet. A választék színek és karosszériaváltozatok tekintetében is rendkívül bőséges. Némi kompromisszummal jár ugyan, de a tisztességes ár és a modell egyéb részletei hamar feledtetik a kifogásokat.

2011 április 26 0800
A csattanástól kővé dermedt Mika

F1 diorámát, de gyorsan!

16 | 5

Ahogy sejtettem, a leamortizált gép egész élethűen odasimult a pályát szegélyező korláthoz. A felfüggesztések elgörbültek, versenypiszok is került a kasztni burkolatára, valamint ütközésnyomok a szalagkorlátra.

2011 május 06 1600
Belsősáv takarító

Drabális vörös

12 | 1

Az X6-osnak nem indult fényesen a karrierje. Rengetegen gyűlölték, ebből következően kevesen gondolták volna, hogy ennyire kelendő lesz. Én imádom. Hogy miért? Azt nem tudom...

2011 május 14 0800
Rövid ideig tartó próbálkozás volt az Abrex-től az elavult technikájú kicsike Superb, de amíg elérhető volt, addig mondhatni sikermodellként tekinthettünk rá

Jó próbálkozás a kis Superb

30 | 12

Rövid ideig tartó próbálkozás volt az Abrex-től az elavult technikájú kicsike Superb, de amíg elérhető volt, addig mondhatni sikermodellként tekinthettünk rá

2011 május 21 1600
A modellautós világban is rengeteg esemény történik. Például egy új gyártó jobb minőségben kezd el gyártani egy klasszikus darabot, vagy egy magas presztízsű gyártó húzza le a rolót, esetleg új szuperautók jelennek meg

Hírek a Zsebgarázsból

5 | 4

A modellautós világban is rengeteg esemény történik. Például egy új gyártó jobb minőségben kezd el gyártani egy klasszikus darabot, vagy egy magas presztízsű gyártó húzza le a rolót, esetleg új szuperautók jelennek meg

2011 június 24 1800
Egy ilyen iszonyatosan jó 740d xDrive ára kb. 1625 db 1:18-as Kyosho BMW 750Li árába kerül. Ez rettenetesen sok, de megvan az oka!

BMW 740d xDrive

40 | 4

Egy ilyen iszonyatosan jó 740d xDrive ára kb. 1625 db 1:18-as Kyosho BMW 750Li árába kerül. Ez rettenetesen sok, de megvan az oka!

2011 június 25 0700
Hihetetlenül érdekes és szép modell, okos megoldásokkal. A kínai modellgyártás, csakúgy, mint Kína gőzerővel fejlődik. A kis Camry is tökéletes példa erre.

Minőségi kínai autó

7 | 2

Hihetetlenül érdekes és szép modell, okos megoldásokkal. A kínai modellgyártás, csakúgy, mint Kína gőzerővel fejlődik. A kis Camry is tökéletes példa erre.

2011 július 07 1612
A mi Mercink egyelőre álruhában mutatkozott, mint Mátyás király, de az már most bizonyos, hogy formailag és tartalmilag is hatalmas a fejlődés. Ráadásul több hajtásmód befogadására is alkalmas padlót alkottak a szendvics szerkezetű helyett, tehát a B-osztálynak valóban ezer arca lesz.

Friss jogsival a legdrágább Merciben Videó

146

A Mercedes sindelfingeni gyárában leshettük meg a jövőre Magyarországon készülő új B-osztályt. Az egyelőre még álcázott kocsit hat milliárd forintos szimulátorban vezethettük is.

2011 aug. 05 0700
Micsoda szerencse, hogy a modellgyártók is alkalmazzák a ráncfelvarrást! Az egyik legjobb példa a finomításra az R34-es Nissan Skyline az Autoart-tól. Bolondítóan jól néz ki ebben az aranyosan csillogó sötétlilában!

Japán támadó vipera

11

Micsoda szerencse, hogy a modellgyártók is alkalmazzák a ráncfelvarrást! Az egyik legjobb példa a finomításra az R34-es Nissan Skyline az Autoart-tól. Bolondítóan jól néz ki ebben az aranyosan csillogó sötétlilában!

2011 aug. 28 0700
Egy borús nyári napon jött az ötlet, hogy kocsibeállót készítsünk. Úgy gondoltuk, ezt gyorsan meg tudjuk csinálni, és így lesz egy új fotóhelyszínünk is, ami egy üvegburával kiegészítve diorámaként is üzemelhet.

Autóbeálló 1:18-ban

6

Egy borús nyári napon jött az ötlet, hogy kocsibeállót készítsünk. Úgy gondoltuk, ezt gyorsan meg tudjuk csinálni, és így lesz egy új fotóhelyszínünk is, ami egy üvegburával kiegészítve diorámaként is üzemelhet.

további 53 találat
Benzin:409.0 Dízel:410.0

F1: Ha esik, ha fúj, tarol a Mercedes

Nico Rosberg a kvalifikáción is folytatta a menetelését, a német a Monacói Nagydíj változó körülmények között zajlott időmérőjén megszerezte a zsinórban ...

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

WEBÁRUHÁZHirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó 320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó