Cégautó helyett cégkerékpár Magyarországon?

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: Index.hu
Dátum: 2016.10.01. 15.05

Növelné a cégek kedvezményeit a kerékpárügyi biztos, ha támogatják a dolgozók bringával munkába járását.

Cégautó helyett cégkerékpár Magyarországon?

Hamarosan a kormány elé kerül egy komplex javaslatcsomag, melynek lényege, hogy adó- és egyéb kedvezményekkel támogassák a kerékpáros közlekedés fejlődését – tudta meg az Index. A lap úgy tudja, hogy a Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos által jegyzett javaslat a munkáltatóknak lehetőséget adna, hogy hatékonyabban támogathassák a munkába kerékpárral járókat.

A javaslatcsomag információink szerint a következő hetekben kerül a kormány elé. Ha ott támogatást kap, 2017-ben lehet belőle törvény.  Ha megvalósul, akkor a cégek a jelenleginél jobb feltételekkel vehetnének a munkatársaiknak BUBI bérletet, nagyjából úgy, ahogy most a BKV bérlet megvásárlását támogathatják. A munkáltatók ugyanakkor kedvezményes adóterhek mellett vásárolhatnak új kerékpárt az alkalmazottaiknak.

Nem magyar találmány ezt, Nyugat-Európai városokban bevált megoldásokat igyekeznek bevezetni.
Ausztriában a céges magánhasználatú kerékpárok után a munkáltatók levonhatják ezek költségét az adózott eredményből. Sőt, hasonlóan a gépjármű használathoz, a kerékpárral megtett üzleti célú utak után 0,38 euró költségtérítést adhatnak.

Kommentek

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

F1: Csak a fejeket figyeljük!

Holnap az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2017-es Forma-1-es szezon. Mutatjuk a versenyzők idei sisakjait, hogy tudjuk, mikor kit látunk a pályán.

Csalással vádolják a Fordot

Elégedetlen ügyfelek csoportos pert indítottak a Ford ellen, mert legizmosabb autójuk pont arra nem alkalmas, amire hirdették.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal Chemtrail-t kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-t, mi is folyik ebből a vonatból.

Forma-1-es kvíz profiknak és tanulékony kezdőknek

Kened-vágod az F1-es pilóták fontos és érdekes statisztikáit? Ha igen, ha nem, itt egy kérdezz-felelek, amiből a lexikon-agyú rajongók is tanulhatnak. Tedd próbára magad!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.