Újabb bringaút a Börzsönyben

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2016.05.09. 13.45

Újabb kerékpáros útszakasz létesült a Börzsönyben, Királyrét és Nógrád között.

Újabb bringaút a Börzsönyben

Az Ipolyerdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője, Lengyel László hétfőn  elmondta, hogy az 55 millió forintos fejlesztés keretében megépült egy 4 kilométeres új kerékpározható út, 10 kilométer hosszan felújítottak és kerékpárral is járhatóvá tettek egy már meglévő utat, valamint megújult egy 6 méter széles híd, két pihenőhelyet alakítottak ki, és megszépült két forrás is. Az erdőgazdálkodási társaság munkatársa kiemelte: a Királyrét és Nógrád közötti kerékpározható makadámút lehetővé teszi, hogy például Kismarosról elindulva Királyréten, Nógrádon át el lehessen kerekezni a Diósjenő-Kemence, majd az Ipoly-völgybe, hogy azután az EuroVelo hálózatra csatlakozva visszajuthassunk a kiindulási állomásunkra. Hozzátette: a mostani szakasszal együtt már egy 100 kilométeres kerékpározható hálózat áll a kerékpárosok rendelkezésére a Börzsönyben, amely biztonságos közlekedést tesz lehetővé a családok számára is. A szakember kitért arra is, hogy a kerékpárosokat szolgáltatásokkal is segítik: a nagymarosi bringaponton kölcsönzési és szervizelési lehetőség van, továbbá a Magyar Természetjáró Szövetség közreműködésével kerékpáros elsősegélyhelyek is találhatók több ponton. A beruházások az Észak-Magyarországi Operatív Program pályázatának keretében valósultak meg.

Kommentek

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.