Ezért tart fel téged is minden kerékpáros

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.08.06. 12.15

Aki félti az életét, és nem szeret orosz rulettet játszani. Az ajtózóna életveszélyes, jobb egy dudáló feltartott autós, mint pár törött borda.

Nézni is fáj, ahogy a szabályosan haladó kerékpárosra rányitják az ajtót. Esélye sincs kitérni, pont telibe kapja a jobb oldalról, és csak centiken múlik, hogy a mögötte haladó taxis nem gázolja halálra. 

Ezért kerüli minden bringás az ajtónyitási zónát, erre lehetetlen felkészülni, vagy ha valaki elég ügyes, és idejében észreveszi a kiszállási szándékot, akkor a mögötte jövő szemében lesz szlalomozó tahó, aki meg akarja öletni magát. 
Ugyanez pepitában New Yorkból.
A 2010. január 1-jei KRESZ-módosítás óta kerékpárral nem szükséges szorosan jobbra tartani, és a jármű biztonságos elhagyásáról az utasnak/vezetőnek kell meggyőződni. “A jármű ajtaját az utas csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti” – áll a KRESZ szabályzatában.

Kommentek

Sebességkorlátozás jöhet a szmog miatt

Ha nem javul a levegő minősége Budapesten, akár sebességkorlátozást is bevezethetnek.

F1: Vettel már úgy beszél, mint Räikkönen

Sebastian Vettel hamar kiesett a Bajnokok Tornája egyéni versenyében még szombaton.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.