Bringás és autós durva vitája váratlanul ért véget

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.08.03. 10.45

A szokásos beszólogatós, ki az okosabb vita végül elfajult, és nem várt véget ért. Ezen az eseten bosszankodik és röhög az internet.

A helyzet a szokásos. A kamerákkal felszerelt londoni kerékpáros óvja saját testi épségét, elkerüli az ajtónyitási zónát. A türelmetlen autós pedig centizve kerül. Ezt pedig le lehet nyelni, oda lehet szólni, de pont ezt a célt szolgálja a kamera. Ha szabálysértés, baleset történik, lehet menni a rendőrségre, nem kell játszani az igazságosztót.

De ez valamiért mániája néhány bringásnak, és ha emberükre találnak, kész a baj. Mint két kutya ugyanazon a rongyon civakodva, képtelenek elengedni, amíg nem szakad. 
Nem vitatom az igazát, közel ment az autós, de miért nem hagyja rá, miért élezi a helyzetet? Látszik, hogy a Peugeot sofőrjére ráférne egy alapos konfliktuskezelési kurzus, de ha az első mondatnál bekerül az idióták fiókjába, és kerékpárosunk továbbhajt, nem durvul ennyire el a végére. 
A kerékpáros alap hozzáállását, és konfliktuskeresését igazolja a csatornára feltöltött többi videója is. Itt egy normális sofőrrel akadt össze, aki elismerte a hibáját, bocsánatot is kért, érthetően elmondta az álláspontját, de csak azt kapta a pofájába, hogy :”Feltöltelek a Youtube-ra!”

Kommentek

  • Broshuis

    Látom nem csak nálunk vannak ilyen idióta népnevelő gyökerek… Nem egyszerűbb lett volna kicsit lejjebb húzódni amíg elhalad az autós, és akkor mindenki boldog?

  • menőmanó

    Sok hülye bringás van. Néhány megérdemelné, hogy képen töröljék.

  • Calogero

    Utalom az osszes biciklist. Nagy ivben szarnak az osszes szabalyra. Nem hasznaljak a kerekparsavot, a holtterben kozlekednek allandoan, atmennek a piroson, nem adnak elsobbseget, forgalommal szemben mennek az egyiranyu utcaban, de ha valami jarmu szele megsuhintja oket, akkor rogton megy a hupakolas. Magukba kellene szallniuk.

  • zed911

    0:13 nál állítsátok meg a videót.
    Az autós majdnem a vonalig lehúzódott a bringás meg nem. Volt 1,5 métere legalább… Ezekután még neki áll feljebb?

F1: Nem mondják el az igazat Scumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

80 verda alatt a Föld körül

Mindig is érdekelt, hogy milyen autókat gyártanak a világ túlsó felén, de nem volt hol utánanézned? Az internet korában ez nem kifogás, de mi most segítünk.

Iszonyatos pénz megy a hidrogénbe

Tizenhárom ipari szereplő, köztük öt autógyártó együttesen tízmilliárd euróval készül hozzájárulni a hidrogén alapú mobilitás fejlesztéséhez. Öt év alatt költik el ezt az eszméletlen összeget.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.