Brutális villanybringa az orosz hadseregnél

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.12.17. 14.45

Gránátvetővel vagy géppuskával felszerelve nem sok esély van ellene, bár védelmet nem nyújt.

Első ránézésre nevetségesnek tűnik, hogy a marcona orosz katonák talpig fegyverben egy elektromos kerékpárral szállnak csatába, vagy őrzik határaikat, de amint megtudod a bringa tulajdonságait, máris meggondolod magad.
Los Angelesben (USA) katonai célokra kifejlesztett Zero villanybringák rendszeresítését kezdték el nemrég, így természetes, hogy az oroszoknak is megvan rá a válaszuk. A keletiek pedálos járművének hátsó kerekét 3 kW-os (4 LE) elektromotor hajtja, ami képes akár 110 km/órára gyorsítani motort és utasát, ilyen sebességnél pedig egyértelművé válik, hogy miért is kapott a kerékpár tárcsafékeket, illetve teleszkópos felfüggesztést.
Az üzemmódkapcsolót háromféleképpen lehet állítani: hegymenet, nagy teljesítmény és nagy hatótávolság. Utóbbival állítólag 320 kilométeres hatótáv is kipréselhető a bringából, egyetlen töltéssel.
A katonai színekben pompázó pedálosból készült egy rendőrségi változat is, ami fehér-fekete fényezést és villogót is kapott.

Kommentek

  • sforisek

    A katonai valtozat is jo, de a hozza jaro fegyverek nem tudjak felkelteni erdeklodesemet.
    A rendorsegi valtozatot valasztom, a hozza jaro kis rendorrel.
    Nem art ha van egy beepitett ember a rendorsegnel.

  • szaboata

    Azért néha le kell esnie az állnak attól,amit az oroszok kidobnak.Lásd ez a 320 km hatótáv,vagy az új Zaporozsec

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.