Már nálunk is kapható Harry herceg kedvenc bringája

Magyarországon a Brompton

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.12. 13.00

Ünnepélyes keretek között átadták az első, Magyarországon megrendelt Brompton kerékpárt, és ezzel megkezdte működését a kultikus brit városi canga hazai képviselete.

Mi a közös Hugh Jackmanben, Harry hercegben és Boris Johnson londoni polgármesterben? Mindannyian Bromptonnal, ezzel az apró kerekű, kézitáska méretűre összecsukható biciklivel járnak. Tegnaptól Zólyomi Zsolt parfümőr, a Magyar Orr is a bromptoniták illusztris társaságát gyarapítja; ő volt ugyanis a márka negyvennyolcadik exportpiacának első vevője, aki a pán-britanniai összefogással, a brit nagykövetség és a Jaguar Land Rover hazai forgalmazójának aktív támogatásával megszervezett sajtótájékoztató keretében vehette át egyedi összeállítású bringáját. 
Egyedi alatt ebben az esetben a szó divatban gyökerező jelentését kell érteni: a Bromptonok négyféle kormánnyal, egy sor különböző nyereggel, háromféle váltóval, eltérő áttételekkel, három különböző mintázatú abronccsal, acél és titán alkatrészekkel, tizenhárom különböző váz-, illetve villaszínben rendelhetők, és akkor még nem beszéltünk a kiegészítő kosarakról, táskákról és csomagtartókról, amelyek egy univerzális adapteren keresztül csatlakoznak a váznyakhoz. 
A lényeg azonban nem is ez, hanem hogy a Brompton összecsukható, kézben vagy kis támkerekein magunk mögött húzva tömegközlekedési eszközön vagy akár repülőn is szállítható. Összecsukva stabilan egyben marad, a lánc nem ken össze, de amúgy is kapható hozzá hordtáska – lám, így klappolnak a dolgok, ha egy megszállott feltaláló másfél évtizeden át csiszolgatja találmányát. 
Pár héttel ezelőtt a Vezess.hu maga is tesztelte ezeket a bringákat, ott ugyanúgy elolvashatod a részleteket, mint a cég történetét. 
Már nálunk is kapható Harry herceg kedvenc bringája 1
És hogy mennyibe kerül mindez? Jó kérdés. Gerő András, a hazai képviselet értékesítési vezetője szerint nagyságrendileg annyiba, mint egy minőségi anyagokból készült, felső kategóriás, nagykerekű kerékpár. Pontos összeget éppen a rengeteg különböző variációs lehetőség miatt nem érdemes mondani, az viszont megfontolandó érv, hogy célszerszám lévén nem találhat rajta fogást az adóhatóság, ha megpróbáljuk visszaigényelni az áfát, végtére is konkrétan munkába járásra kitenyésztett bringafajról van szó. 
A kerékpárokat gyártásból rendelik, a szállítási idő két hónap, pont ugyanannyi, mint a világ bármely részén. Ez egyébként a Brompton legnagyobb gondja: ragaszkodásuk a kézi gyártáshoz (eleinte próbálkoztak távol-keleti bérgyártással, gyorsan feladták) erősen beszűkíti a napi darabszámokat. A hazai képviselt egyelőre nem gondolkodik darabszámokban; a városi közlekedés alternatív, autómentes, költség- és emisszióhatékony kultúráját szeretnék meghonosítani.

Kommentek

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.