Még több fejlesztés a bringásoknak

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2014.08.11. 14.00

Novemberig újabb helyen vezetik be a ferdén tolatva parkolási módot a fővárosban, a kétirányú kerékpáros behajtás kijelölésével egyidejűleg. Újabb kerékpársávokat is kije

Novemberig újabb tíz utcában, illetve utcaszakaszon vezetik be a ferdén tolatva parkolási módot a fővárosban, a kétirányú kerékpáros behajtás kijelölésével egyidejűleg.

Még több fejlesztés a bringásoknak 1
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a változás a Jókai utcát, a Podmaniczky utca Bajcsy-Zsilinszky utca-Teréz körút közötti szakaszát, a Vörösmarty utca Podmaniczky utca – Király utca közötti szakaszát, a Rippl-Rónai utcát, a Benczúr utcát, a Király utca Teréz körút – Akácfa utca közötti szakaszát, a Péterffy Sándor utca Rottenbiller utca – Cserhát utca közötti szakaszát, valamint a Murányi utca, az Alsó erdősor utca, valamint a Huszár utca egy-egy szakaszát érinti.

A ferdén tolatva parkolást a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazzák, mert ez – a tapasztalatok szerint – nagyobb biztonságot jelent a közlekedők számára. A gépjárművezetők induláskor helyzetükből adódóan mindkét irányban belátják azt az útszakaszt, ahova kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik.

 A BKK tájékoztatása szerint emellett folytatják a belváros komplex kerékpárosbarát fejlesztését, amely kilenc kerületre, összesen 30 fő- és gyűjtőútszakaszra terjed ki, ezen belül 11,5 kilométer kerékpársávot, 13 kilométer kerékpáros nyommal megjelölt útszakaszt érint, továbbá 64 egyirányú utca megnyitását és 1600 férőhelynyi kerékpártámaszt kihelyezését jelenti.

Kommentek

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.