Lopott biciklivel ment betörni

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.03.09. 11.00

Ha egy üzlet beindul… Egy férfi szombaton kerékpár lopott, épületet tört fel, és tüzet gyújtott az ásotthalmi bölcsődében, mert fázott.

Egy ásotthalmi lakos hívta a rendőrség segélyhívószámát 2014. március 8-án reggel és bejelentette, hogy az éjszaka folyamán elloptak tőlük egy kerékpárt. A kétkerekűt megtalálták a buszforduló melletti pizzéria tárolójában.


A Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrs körzeti megbízottainak a férfi elmondta, hogy a feltételezett tolvaj a templomkertben van. A rendőrök ezt követően igazolták a 61 éves S. Tibor Sándort, aki elszámoltatása során zavaros, egymásnak ellentmondó válaszokat adott.

Az adatgyűjtés megállapította, hogy a 61 éves hajléktalan férfi Szegedről érkezett Ásotthalomra. Ellopott egy kerékpárt, majd betört egy használaton kívüli bölcsődébe, ahonnan ruhát, tisztálkodó szereket és más használati tárgyakat tulajdonított el. Az épület átkutatása során több helyen is tüzet gyújtott, valószínűleg azért, mert fázott.

Reggel a helyi pizzériába ment, ahol italozott, majd átsétált a templomkertbe. Ott egy melléképületet tört fel, akkor érték tetten a rendőrök. A lopott kerékpár csomagtartóján lévő zacskóból előkerültek a bölcsődéből elvitt tárgyak.

A betörés közben a gyanúsított megvágta magát, így az egyik ujja még akkor is vérzett, amikor az egyenruhások elfogták.

S. Tibor Sándor kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Védekezése szerint egy ismerősét kereste a településen, valamint a plébánostól akart pénzt kérni.

Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene, a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását

Forrás: Police.hu

Kommentek

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.