Szponzort kapott a pesti közbringarendszer

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.11.07. 09.00

A Mol lett a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a Bubi (Budapest-Bicikli) névadó szponzora. Az olajipari vállalat a működési költségek jelentős részét vállalja.

A rendszer éves üzemeltetési költsége 250 millió forint, a Mol ebből nettó 122 millió forintot vállalt magára. A fennmaradó költségeket a főváros fizeti, és a bevételek Budapest költségét csökkentik. Évente csaknem 70 milliós bevétellel számolnak, így a fővárosnak évente mintegy 50 millió forintba kerülhet a Bubi üzemeltetése.

Tarlós István főpolgármester szerint 1994 óta megötszöröződött a kerékpáros forgalom Budapesten. Hangsúlyozta, hogy egyszerűsíteni kell a belváros közlekedését, bővíteni kell a közösségi közlekedési alternatívák körét.

A terminálok telepítése jövő februárban kezdődik, a kerékpárokat és a dokkolóállomásokat GPS-alapú nyomkövető rendszer és kamerarendszer is védeni fogja, az átadás áprilisban várható. Az előzetes becslések szerint évente 12 ezer ember használja majd a közösségi kerékpárokat. A rendszer átadásáig közlekedéstechnikai módosításokat is végezni kell, csomópontok közlekedését kell újratervezni. Növelik a kerékpárutak számát is, ezt a feladatot a Budapesti Közlekedési Központ végzi majd.

A díjtáblázaton Tarlós István elmondása szerint jelenleg is dolgoznak a szakemberek, egyelőre annyi tudható, hogy az első félóra díjmentes lesz, és a rendszert a regisztrációkor kapott elektronikus kártyával vagy bankkártyával lehet majd használni.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.