Erősebb első lámpákat kell a biciklikre szerelni

Változhatnak a kerékpáros szabályok

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.10.02. 15.00

Új előírások vonatkozhatnak a kerékpáros közlekedésre a kormány rendelettervezete szerint.

A kormányhonlapon megjelent tervezet legtöbb új szabálya a kerékpárok világítását módosítja. Jelenleg csak a hátsó világításnak kell olyannak lennie, hogy azt tiszta időben 150 méteres távolságból látni lehessen. Az új előírás ezt kötelezővé teszi az első lámpára is.

Az első- és a hátsó lámpa “elhelyezhető” a hajtó személyen is, ez villogó üzemmódú is lehet. A villogás frekvenciája – a percenkénti felvillanások száma – 120 és 200 közé kell, hogy essen. Ha utánfutót vontat a kerékpár, akkor csak az egyik lámpája villoghat, míg “normál” esetben az első és a hátsó lámpánál is megengedett a villogó üzemmód.

A tervezet megkülönbözteti a dinamós és az elemes – önálló energiaforrású – lámpákat. A dinamós változatnál együtt kell be- és kikapcsolhatónak lenni az első és a hátsó lámpának. A láthatóság eszközei a küllőprizmák is. Ezek helyett alkalmazható lesz fehér fényvisszaverő körgyűrű is a gumiabroncsokon.

A gyerekülést a két kerék-tengely közé, a hosszanti középvonalban kell elhelyezni. A vezető háta mögött – a csomagtartóhoz rögzítve, vagy annak a helyén – külön feltételekkel helyezhető el a gyerekülés. Ezek a feltételek: a gyereket az ülésben tartó heveder tegye lehetetlenné azt, hogy abból a gyerek ki tudjon bújni, illetve az ülés lábtartója akadályozza meg azt, hogy a gyerek lába a kerékhez érhessen. A gyerekülés, illetve annak tartozékai nem lehetnek összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetve az azzal együtt forduló szerkezettel.

(Forrás: MTI)

Kommentek

  • epipapi

    Elő a reflektorokkal!

  • Specialized78

    Hatalmas hibának tartom,hogy hátul villoghat a lámpa.Villogó lámpánál éjszaka nem lehet belőni az előttünk levő távolságát!!!Arról nem beszélve,hogy hihetetlen zavaró is!

  • szipipeti

    Nekem két-két lámpa van elől is, hátul is. Egyik folyamatosan világít, (jelenleg hatályos kresz szerint így kell), a másik szett villog. (jobb az észlelhetősége).
    (+ télen, ha komolyabb út volt, akkor egy jobb fejlámpa!)

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

Már osztják az új rendszámokat az autósoknak

Megkezdték a meglepetésbetűs új azonosítók kiosztását az okmányirodák.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.