Újabb buszsávok a bringásoknak

11 kilométerrel bővül a hálózat

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.07.12. 13.00

Hétfőtől további tíz buszsávban engedélyezik a kerékpáros közlekedést Budapesten. Tábla és útfelfestést is jelzi a buszsáv használhatóságát a kerékpárosoknak.

2013. július 15-étől Budapesten a kerékpárosok további tíz helyszínen használhatják buszsávokat. A most megnyitott szakaszokkal együtt idén összesen több mint 11 kilométerrel növekszik a fővárosban azon buszsávok hossza, amelyeket az autóbuszok és a kerékpárosok közösen használhatnak.

A változás nyomán a BKK szerint javul a bringások biztonsága: a kerékpárosok az út szélén vezetett buszsávban haladhatnak, ellentétben az ezeken a szakaszokon életben lévő szabályozással, mely szerint a bicikliseknek lényegében buszsáv és az első forgalmi sáv között egyensúlyozva kellett végighaladni.

A BKK tapasztalatai szerint a már megnyitott buszsávokban a kerékpárosok érdemben nem akadályozzák az autóbuszok közlekedését, és a járatok menetideje is tartható maradt. Egyrészt a közös busz- és kerékpársávokat a rutinosabb, gyorsabb kerékpárosok használják, akiknek az adott utcában van az úti célja, vagy az adott útszakasz biztosítja a legrövidebb eljutási lehetőséget, másrészt a sokszor megálló és utast cserélő autóbuszok és a kerékpárosok átlagsebessége között nincs nagy különbség.

A hosszú, kiemelkedően nagy autóbusz-forgalmú és sok gyorsjáratot befogadó buszsávokban (pl. Rákóczi út – Kossuth Lajos utca, Nagykőrösi út) továbbra sem megengedett a kerékpározás. Ezeken a helyeken a közeli párhuzamos utcákban biztonságos a biciklis közlekedés.

 
Július 15-től az alábbi tíz helyszínen használhatják a kerékpárosok és az autóbuszok a közös forgalmi sávot:
 
1. III. kerület, Vörösvári út, városközpont felé, Körte utca ? Flórián tér között – 870 méter;
2. IX. kerület, Soroksári út, városközpont felé, Kén utca ? Koppány utca között – 1185 méter; Vágóhíd utca – Boráros tér között, 1010 méter; városhatár felé, a Beöthy utca és Szabadkai utca között – 2080 méter;
3. X. kerület, Körösi Csoma út, városközpont felé, Szent László tér – Kápolna utca között – 330 méter;
4. X. kerület, Vajda Péter utca, városközpont felé, Könyves Kálmán körút előtt – 250 méter;
5. XII. kerület, Krisztina körút, Szilágyi Erzsébet fasor felé, Csaba utca -Széll Kálmán tér között – 110 méter;
6. XII. kerület, Alkotás utca, Déli pályaudvar felé, Hegyalja út – Déli pályaudvar között – 1350 méter;
7. XII. kerület, Hegyalja út, városközpont felé, Alkotás utca – Avar utca között,450 méter; városhatár felé Alkotás utca előtt – 40 méter;
8. XIII. kerület, Szent László utca, városközpont felé, Mór utca – Mohács utca között – 310 méter;
9. XIV. kerület, Dózsa György út, Kerepesi út felé, a Kerepesi úti csomópont előtt – 60 méter;
10.   XVII. kerület, Pesti út, városközpont felé, Csabai utca – Ferihegyi út között – 230 méter;
 
Újabb buszsávok a bringásoknak 1

Tanácsok kerékpárosoknak a közös busz- és kerékpársáv használatához:

– A kerékpározás továbbra is csak azokban az autóbuszsávokban megengedett, ahol a besorolás rendjét jelző táblán a nyílban az autóbusz piktogram alatt a kerékpár piktogram is megjelenik. (KRESZ 117/c. ábra). Ezt az úttestre festett kerékpár piktogramok is kiegészítik.
 
– Ha utoléri a gyorsabb autóbusz, és még messze van a következő megálló, és van erre alkalmas hely, akkor inkább előzékenyen félrehúzódással engedje előre az autóbuszt!
 
– Ne előzze meg a megállóban tartózkodó autóbuszt, ha az már rövidesen indul, hiszen ebben az esetben a busz röviddel utána utol fogja érni a kerékpárost, aki így feltartja azt. Csak egyszer kell legfeljebb 20-30 másodpercet várni azért, hogy elkerüljük az utána többszöri előzés és megállóban visszaelőzés miatti fokozott akadályozást és balesetveszélyt. 
 
– Kiszámíthatóan, körültekintően közlekedjünk a közös busz- és kerékpársávokban is!

 

Kommentek

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavaly, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

F1: 95 százalékban új a Renault motorja

Nemcsak a Honda, a Renault is szinte teljesen új erőforrást épített a 2017-es Forma-1-es idényre. Az év végére szeretnék beérni a Mercedest.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Újabb autógyártót kebelezne be a PSA

A malajziai Proton autógyár megvásárlása iránt is érdeklődik az Opel leendő új tulajdonosa, a PSA Peugeot-Citroën konszern.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.