Időről időre a villanyautók mellett feltűnnek a szerkesztőségben elektromos biciklik is. Járt már nálunk az egymilliós szuperbringától a pillekönnyű dizájnbiciklin át a filléres változatig szinte minden. A mostani, összecsukható, kiskerekű darab a maga 313 ezer forintos árával inkább az olcsóbb árkategóriában indul.

Origami

A Greenspark kiskerekű bringája alapállásban sem egy terebélyes valami. Egy mezei, lakótelepi liftbe lötyögősen befér, semmiféle varázslatra nincs szükség. Emellett még pár pillanat alatt össze is csukható a szerkezet. A gyorszáras nyereg kiszedése egy mozdulat, a két pedál behajtása még kettő, aztán a kormányt és a vázat is össze lehet roggyantani. A teljesen összehajtott gépezet egy Golf csomagtartójába, a kalaptrató alá pont befér, de láttunk már ilyet Twingo csomagtérből is kikászálódni.

Maga az összeépítés, kényelmes tempóban sem vesz igénybe többet fél percnél. A megtört kormányoszlop menetkész állapotba hozása már szinte élvezet. Ahogy visszaállítjuk a helyére, a rugó helyére húzza a gyorszárat, aminek a fülét csak lehajtjuk, és kész. Biztos, ami biztos, ilyenkor még egy biztosítófület is rá kel hajtani a zárra és menetkész is a cucc.

Ezután már csak a kivehető akksipakkon kell ráadni a “gyújtást” majd a vezérlőpanelen kiválasztani a rásegítés mértékét, és már lehet is izzadságszag nélkül biciklizni.

Egy Golf csomagtartójába könnyedén befér

Hátszél

Vészesen alacsonyan van a váltó

Vészesen alacsonyan van a váltó


Próbáltunk már többféle villanybiciklit, azok általában 25km/órás tempóig nyomják helyettünk a pedált, míg a Greespark kiskerekű járgánya a 20km/órás tempónál feladja. Mivel ugyanaz az agymotor van ebben is, a kisebb végsebesség a kisebb keréknek tudható be. Ellenben ez a szerkezet jobban gyorsul. Amúgy a sebességkorlátozásra azért van szükség, mert Németországban kitalálták, hogy a költségvetésnek így lesz a legjobb.

Az a polgár, amelyik különben nem ülne bringára, de kényelmes villanybringával már hajlandó elmenni közértbe, az egészségesebb marad, mert mégis mozog valamit. De ha túl gyorsan mozog (>25km/h) az már megint egészségügyi kiadást okozhat, ha a derék polgár csúful összetöri magát. Így lett szabályozás. Ami ennél gyorsabb, az nem kap állami támogatást, így értelemszerűen a gyártók esélyei is romlanak, hogy eladják a portékájukat. (Csendben jelzem meg, itthon nincs támogatás villanybringára.)

Akormány is könnyedén magasítható

Hogy megy?

Agymotor, visszatöltés nélkül

Agymotor, visszatöltés nélkül


A kis keréknek hála a Genio tényleg fürgén meglódul, és ha csak imitáljuk a tekerést – a pedált sajnos muszáj forgatnunk, mert a rendszer egyáltalán nem segít, ha mi sem tekerjük a pedált – akkor hamar elérhető vele a GPS-szel is kimért durván 20km/órás csúcssebesség. A motor működés közben ugyan egyáltalán nem hangtalan, de nem is zavaró. Egy átlagos monti rücskös gumija jóval nagyobb zajt csap a motornál. A hatékony és könnyű haladást szolgálja a bringára szerelt kis gördülési ellenállású, csendes gumiabroncs is. 

A lakótelepi csövesliftbe pont befér

Nem könnyű a bicikli, de legalább kapott fogantyút is

Nem könnyű a bicikli, de legalább kapott fogantyút is


Lejtmenetben – hasonlóan az olcsóbb bringákhoz – ebben sincs visszatáplálás, és a hajtás akkor is lekapcsol, ha valamelyik fékkart meghúzzuk. A V-fék ugyan nem a leghatékonyabb megoldás, de rendesen beállítva átlagos tömegű biciklissel bőven elég a városban.

Kinek, mire?

Aprókerekű kialakítása miatt hosszabb túrára nem indulnánk meg egy ilyennel – pedig az akksi vígan elbírna egy 50-60kilométeres nagyobb kalandot is – de a 190 centis magassággal viszonylag kényelmetlen üléshelyzet miatt inkább 8-12 km-es ingázásra, vagy lakóautós, hajós nyaralásoknál lehet igazán jó társ ez a bringa. Arra viszont zseniális. Gyors, összecsukható és még pofás is.