2010.08.24. 08:00

Szöveg: Horváth Zsolt

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A világ első dízel-hibridje a Peugeot-tól

Kulcsszavak: HYbrid4, Peugeot
gumi.vezess.hu


Olyan akár a többi 3008

Elkészült a világ első sorozatgyártású dízel-hibrid hajtású járműve. A Peugeot 3008 HYbrid4 négy liternél is kevesebbet fogyaszt, miközben 200 lóerős. Az ötlet viszonylag kézenfekvő, de eddig senki nem valósította meg, benzines helyett dízelmotort társítani elektromossal, s így alkotni hibrid hajtóművet.

A Peugeot 3008 HYbrid4 orrába 2,0 literes dízelmotor került, a változó geometriájú turbóval szerelt motor maximális teljesítménye 163 lóerő, míg nyomatéka eléri a 300 Nm-t. Az állandó mágneses szinkronmotor a jármű hátuljába került. Tartós teljesítménye 20 kW (27 LE), ám rövid időre 27 kW (37 LE) csúcsteljesítményt is képes produkálni. Forgatónyomatéka az előbbiek analógiájára 100, illetve 200 Nm.

Az értékek összeadásából alakul ki a 200 lóerős csúcsteljesítmény, illetve az 500 Nm-es nyomaték. Bár egyelőre menetdinamikai adatokat nem hozott nyilvánosságra a Peugeot, ilyen mértékű nyomatékkal minden bizonnyal kiemelkedően rugalmas a 3008. Azt viszont már tudjuk, hogy 3,8 literes átlagfogyasztásra képes, miközben CO2-kibocsátása csak 99 gramm kilométerenként.

Tisztán villanyautóként is közlekedhet

A villanymotor számára a csomagtartó alatt elhelyezett Ni-MH akkumulátorok biztosítanak energiát. A gyár számításai szerint középtávon ez az akkumulátortípus a legkedvezőbb a költségek és a nagysorozatú gyártás szempontjából.

A telepeket maga a jármű tölti, lassításkor generátorként működik a villanymotor és elektromos árammá alakítja át az autó mozgási energiáját. A fogyasztáscsökkentés érdekében Stop&Start rendszerrel is ellátják a szabadidő-autót, amelynek benzinmotorja így például piros lámpánál állva nem működik.

Nem véletlen a 4-es a jármű nevében, az ugyanis képes összekerékhajtásúként üzemelni, a benzinmotor hajtja az első, a villanymotor a hátsó tengelyt. A rendszert kormányról kapcsolható, elektronikus felügyeletű, hatfokozatú robotváltó fogja össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Négyféle hajtásmód közül választhat a vezető. Auto mód esetén az elektronika felügyeli önműködően az egész rendszert, beleértve az átváltást a dízel és a villanymotor között. ZEV módban (Zero Emission Vehicle) villanyautóként üzemel a jármű, a dízelmotor csak erőteljes gyorsítás igénye esetén indul be.

Összkerékhajtású mód (4WD) választásakor a két motor a lehető legnagyobb mértékben együttműködik, a hátsó kerekeket a villanymotor hajtja, az elsőket pedig a dízel. Sport mód esetén magasabb fordulatszámnál történnek a sebességváltások, mindkét motor a maximális teljesítmény biztosítására törekszik.

A látványban a többi Peugeot 3008-cal szinte azonos Hybrid4 ősszel, a Párizsi Autószalonon áll a nagyközönség elé, az európai kereskedelmi forgalmazás várhatóan 2011 tavaszán indul. A technika természetesen bekerül más modellekbe is, így jövőre az 508-asból is lesz dízel-hibrid variáns.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

bubibeka1.6 - 2010.08.24   20:00

Jajj mióta várom már ezt a hírt ! Nem is értettem h eddig mi az istenért nem csináltak diesel mellé hybrid hajtást, hiszen a diesel alapból nyomatékos, és takarékos, egy villanymotorral még nyomatékosabb és takarékosabb. Régóta álmom már egy 200 ló körüli diesel hibrid, Peugeot 508 kéne, már ha élőben is olyan szép lezs mint képeken, és az ára akció nélkül 80% os felszereltséggel nem több min 8,5 - 9 misi(listaár)

rasn79 - 2010.08.24   14:21

igen, érdekes lesz, nem hinném, hogy a 4 lityis fogyasztás igaz, max autópályán 90nél!
a hibridfejlesztés évek óta tudható, hogy nem igazi megoldás... nyerünk 1-2-3 lityi benzint, vagy olajat a nemhibridekhez képest, de mindezt mennyi pénzért? mikor hozza be az árát a verda? és ha hozzá kell nyúlni miben fáj???
nem jó megoldás... rég van jobb, csak használjuk el az össze kőolajat, arabok, és amcsik nagy örömére... :(((

AndrewBoy - 2010.08.24   10:10

Hehe! Fel sem tűntek a hibák! Ez nagyon jó!! :D
Egyébként kíváncsi vagyok, hogy szerepel majd gyakorlatban a gépezet!

zealous - 2010.08.24   09:20

Kedves HZS!
Már megint egy hibáktól hemzsegő cikk!
"A fogyasztáscsökkentés érdekében Stop&Start rendszerrel is ellátják a szabadidő-autót, amelynek benzinmotorja így például piros lámpánál állva nem működik.

Nem véletlen a 4-es a jármű nevében, az ugyanis képes összekerékhajtásúként üzemelni, a benzinmotor hajtja az első, a villanymotor a hátsó tengelyt."
Ha dízel hybrid, akkor hogy kerül bele benzinmotor? :D
Háromféle motor van benne? nem semmi, tudnak ezek a franciák, mi?
Vagy csak megint egy korrekt HZS cikket látunk? :D

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó