2010.06.09. 15:58

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Veszélyesek a kerékpárosok

Kulcsszavak: autóbaleset, statisztika, baleset, rendőr
hirdetés


1424 személyi-sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2010 májusában Magyarországon, ami 12,53 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában történt 1628 eset. A rendőrség által közölt statisztikából kiderül: tavaly a balesetekben 73-an veszítették életüket, addig idén csak 46 áldozat volt, ami közel 40 százalékos visszaesés. Nemcsak a halálos áldozatokat követelő esetek száma csökkent, de a súlyos (-15,38%) és könnyű (-9,5%) sérülteket jegyzőké is.


A teljes idei évet tekintve is pozitív a statisztika, hiszen az első öt hónapban tavaly még 6488 személyi sérüléses baleset történt, idén ugyanakkor csak 5633. Ebben a kimutatásban is csökkentek a halálos (-22%), a súlyos (-16%) és könnyű (-10%) sérüléssel járó esetek száma.

Halálos balesetből idén eddig  228 volt, amely során összesen 252 személy hunyt el. Tavaly május végéig 323-an veszítették életüket az utakon, ami 22 százalékos javulást takar.  
 
Jelentős fejlődés figyelhető meg májusban az ittasan okozott balesetek arányában is. Az ittasan okozott személyi sérüléses közúti balesetek száma 212-ről 145-re csökkent tavalyhoz képest. Az ittasság aránya 13,02%-ról 10,18%-ra mérséklődött az összes baleseten belül. Az év első öt hónapját tekintve a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma 856-ról 590-re csökkent.
 

A balesetek okainak és az okozóinak rangsorában az előző évekhez képest nem történt lényeges változás idén sem. A legtöbb baleset továbbra is a gyorshajtáshoz (30%), az elsőbbség meg nem adásához (23%), valamint a kanyarodás szabályainak megszegéséhez (15%) köthető.

A 2010. év eddigi időszakában a legtöbb balesetet a személygépkocsi-vezetők okozták, őket követik a kerékpárosok és a tehergépkocsi-vezetők.
 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

8 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

G-Shock - 2010.06.09   18:04

Az autók adatlapjainál is össze vannak kócolva a dolgok... Meg az oldalak közti váltások sem simák. Hülye mód függnek a böngésző ablak felbontásától:D Fél képernyőnyin megy, full screenen nem (Firefox/Chrome/Safari5).

anubys1984 - 2010.06.09   17:47

925Energy:
Pedig nagyon egyszerû értelmezni.
Voltak balesetek, amelyben többen is életüket vesztették.

925Energy - 2010.06.09   17:03

"Halálos balesetből idén eddig 228 volt, amely során összesen 252 személy hunyt el."
Ezt a mondatot hogyan kell értelmezni?Sehogy sem megy nekem.

v_holiday - 2010.06.09   17:02

Ha csak a képfeltöltés nem működne...
Most készül az új felület, azt kérték legyünk türelmesek.

v_holiday - 2010.06.09   17:01

Úgy, hogy 1 balesetben sajnos többen is meghalhatnak. 228 baleset végződött halálesettel, melyben összesen 252 személy hunyt el.

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó