Azok után, hogy a legtöbb autógyártó évtizedek óta azon dolgozik, hogy csendesebbé tegye járművét, a Toyota most megfordította a tendenciát. Mesterségesen teszi hangosabbá a Priust.
hirdetés
Civil szervezetek évek óta kérik az autógyártókat, hogy tegyék zajosabbá hibrid és elektromos autóikat, mert azok túl csendesek lehetnek és balesetveszélyt jelentenek a vakok számára. A Toyota most megtette az első lépést, a vevő kérésére egy kiegészítő hangszóróval szereli fel az új Priust.
Ha a kocsi elektromos autóként üzemel, az első lökhárító mögé rejtett hangszóróból 25 km/órás sebességig egy villanymotor szintetikus hangja hallható, amely figyelmeztetheti a gyalogosokat a közeledő járműre. A hang olyan, mint amit sci-fi filmekben is megszokhattunk a jövő autóitól, a hangmagasság a kocsi sebességétől függően emelkedik és süllyed, hogy ezzel is segítsen megállapítani a jármű tempóját, szándékát.
Az extra Japánban rendelhető 12 600 jenért (33 ezer forint), elsőként a Priushoz, később azonban a gyártó többi modelljébe is bekerül. Egyelőre Európában nem tervezik hasonló bevezetését, de a Toyota közlése szerint, ha nálunk is változik a jogi környezet és az EU is egységes zajszintet határoz meg a hibridekre, megjelenhetnek a búgó Toyoták.
jó ötlet lenne... bár már van olyan asszem... nem emléxem melyik gyár, és mihez ad, de létezik valami cdlejátszóval kombinált autóhang imitátor cucc, külömböző motortípusokkal!
Sor6, V6, V8, és kitudja még mi!
végre a japók is kis életet visznek az élettelenbe, és szürkébe!!!
hajrá ide is!:)))
Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!