2012.06.13. 09:05

Szöveg: Horváth Zsolt

13 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Rákkeltő a dízelek kipufogógáza

hirdetés


Bizonyítottan rákkeltő hatásúnak nyilvánította a dízelmotorok kipufogógázait kedden közleményben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC). Legutóbb 1989-ben elemezte az ügynökség a dízel-kipufogógázok hatását, amikor "valószínűleg daganatképzőnek" nyilvánította.

A döntés független szakértők egyhetes lyoni tanácskozásán született, amelyen a dízelolaj és a benzin lehetséges hatásait vizsgálták. A munkacsoport megjelent tanulmányokat, állatkísérletek, valamint korlátozott humánvizsgálatok eredményeit elemezte. Az egyik legátfogóbb tanulmányt ez év márciusában tette közzé az amerikai Nemzeti Rákkutatási Intézet, amely 1947-től követte 12 300 bányász egészségi állapotát. A szerzők azt találták, hogy a bányászoknál a dízel-kipufogógázok miatt magasabb a tüdőrák kockázata.

A WHO szakértők az elemzések alapján a dízelmotorok kipufogógázait a korábbi IARC 2A, az emberben "valószínűleg daganatképző" anyagok kategóriájából átsorolták az IARC1, vagyis az emberben epidemiológiai adatokkal is bizonyítottan daganatkeltő anyagok csoportjába. Ebbe a kategóriába tartozik az azbeszt, az arzén, a mustárgáz, a dohány és az alkohol is.

"A munkacsoport arra a következtetésre jutott, hogy a dízelmotorok kipufogógázai tüdőrákot okoznak, és növelik a hólyagrák kockázatát is" - hangsúlyozza a WHO közleménye.

Christopher Portier, az IARC-munkacsoport elnöke azt emelte ki, hogy a szakértők egységes álláspontra jutottak, miszerint a dízel-kipufogógázok tüdőrákot okoznak. "A dízelrészecskék egyéb egészségkárosító hatásából kiindulva világszerte csökkenteni kell e kemikáliáknak való kitettséget" - emelte ki Portier.

Az amerikai dízelmotorgyártókat képviselő csoport viszont arra mutat rá, hogy az elmúlt évtizedekben a jelentős technológiai újításoknak köszönhetően 95 százalékkal csökkent a teherjárművek és buszok nitrogénoxid- és kénkibocsátása.

Némely szakértő viszont semmi meglepőt sem talál az új besorolásban. "Közismert a karcinogén hatása annak, ha valaki rendszeresen ki van téve a dízelmotor kipufogógázainak" - hangsúlyozta Ken Donaldson, az Edinburghi Egyetem professzora. A kipufogógázokban lévő részecskék a tüdőbe jutva gyulladást okoznak, idővel ez rosszindulatú daganat kialakulásához vezethet.

Ugyanakkor Donaldson professzor megjegyzi, hogy a tüdőrákot többféle károsító tényező együttes hatása okozza, s például a dohányzás sokkal ártalmasabb. Leginkább azok az emberek veszélyeztetettek, akik munkakörük miatt rendszeresen ki vannak téve a dízel-kipufogógázok magas szintjének, ide sorolhatók a teherautó-vezetők, a gépszerelők, valamint a bányászok.

Cikk nyomtatása

13 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 13)

droland1978 - 2012.06.16   08:19

UI: Egyébként az jutott eszembe, hogy vezessük be a lakásunkba bármelyik autó kipufogó gázát éjszakára és így aludjunk el a családunkkal együtt. Summa: akkor lesz majd tiszta a környezet, ha az áramot, az autót, a tengeren, óceánon a hajót, a repülőt, az űrhajót, a helikoptert mind napelemmel működtetik. Mert ha visszamennénk az időben pl. 20-30 évet, mikor még dieselek nem voltak (annyira) és ha megszagoljuk az akkori benzines autókat, azért néha találkozom én is egy két régi autóval, aki előttem megy, de hogy mindig meg akarom előzni, mert 1 percnél tovább nem lehet maradni mögötte. Függetlenül attól, hogy milyen autó.

droland1978 - 2012.06.16   08:15

Nekünk a munkahelyen van pár benzines és diesel autó, de valamiért (vadonat újak) de egyiknek sincs semmilyen se szaga, se füstje, semmi, gázadáskor is nulla mind. Most akkor ezek milyen autók?

Holiday - 2012.06.13   20:31

Nevezess!
Vagy hizzájuk vágtak egy 8-10 millás szart és nem dobták vissza.

Holiday - 2012.06.13   20:31

Tévedsz Fics. Linkelhetsz ide bármit, akár a néma kacsák nemi életéről is, a cikk nem arról szól, amit okádsz!
Szimplán ostoba farok módjára hőbörögsz hangember!

Fics - 2012.06.13   15:39

a szennyezést nálunk leszarják. Most a dugódíj a téma, mert abból jön pénz. Igaz, hogy a fiatalok 70%-a le akar innen lépni. Szóval szerintme inkább kihajtási díjat kellene kérni, mert azt többet szívesen megfizetik :)
Nevezess! A benzines autókat is lehetne zaklatni, mert pl gázüzemű megoldással azok kibocsátása is jelentősen csökkenthető. De leszarják, abból nem lehet pénzt beszedni.

További 8 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó

1 | 1

Sárfürdő, sós víz, párakamra, utána pedig lehet nézni, hol üt ki a rozsda

60 km/órás sebességgel nekirohanni egy 140 mm magas járdaszegélynek, egy hónapon át megállás nélkül nyolcasok a tesztpályán, ...

F1: Betiltják Räikkönen sisakját?

209 | 3

Räikkönen megint James Huntra emlékezik

A Monacói Nagydíjra idén is sok pilóta állt elő egyedi sisakfestéssel - halott legendák, csillogás, szerencsejáték, akad minden, ...

Merjünk defekttűrő abroncsot venni?

1 | 1

Szakértőink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink égető kérdéseire. Utánajárunk a defekttűrő abroncsoknak, autót választunk egy kezdő sofőrnek, valamint az is kiderül, milyen kártérítést kaphatunk, ha új autónk összetörik.

Szakértőink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink égető kérdéseire. Utánajárunk a defekttűrő abroncsoknak, autót választunk ...

F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a FerrariVideó

5

A Monacói Nagydíj második szabadedzésén is Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a két Ferrari-pilóta ...

F1: Räikkönen a Red Bullhoz? Logikus!

3

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint logikus lépés lenne honfitársa, Kimi Räikkönen számára, ha 2014-re a Red Bullhoz ...

Még többet innen: king of the Road › | forma-1 › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Majdnem-Golf, irdatlan csomagtartóval

Az új Skoda Octavia legerősebb, legdrágább dízelváltozatát teszteltük. Extráival együtt bőven nyolcmillió feletti a listaár, de nem túlárazott a piacon a kocsi

Nyilván egy nyolcmilliós ©kodától nem vártuk, hogy nem lesz jó, de azt sem, hogy ennyire jó lesz. Ha nem is annyira, mint egy Golf.

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó