Naja, olvastam én is. Erre szokták azt mondani, hogy a bevált technika. Nem is ezzel van/volt bajom. Sőt, igazából nincs bajom, bár nincs rémisztőbb látvány, mikor a forgalom tempóját követve 110-120-szal utazol, és feltűnik a kanyarban a dákesz, és 140nel megelőz:) Megy, elnyűhetetlen, akár az oroszok műremekei. A példa kicsit szélsőséges, de hasonló a mai korban a helyzet. Nem szapulni akarom, mert A-ból B-be elmegy, valamint a jól bevált Renault alkatrészek miatt, kevésbé hajlamos a fejlesztés utáni tesztidőszakát élő újdonságoknak.
Pusztán annyit szerettem volna kihozni ebből az egészből - amit Gurul is írt -, hogy mindig lesz piaca a jobb minőségnek. A Smart az "életstílus", amolyan divatcikk, ebből ered az excluzivitása, nem a kényelemből, minőségből.
A prémiumról sokat beszélgettem már ismerősökkel, akik nem értették mit lehet szeretni egy Audiban/BMW-ben/Merciben hagy ne soroljam. Saját meglátásom szerint, a prémium ott kezdődik, ahol a hektikus viselkedés véget ér. Azaz egy tárgy, egy autó tökéletesen lássa el a feladatát, vita nélkül szolgáljon. Izoláljon a környezettől, szállítson, óvjon és ha kell mentse meg az életem. Ezen felül ne használódjon el idő előtt.
Aki magas futásteljesítménnyel használja a kocsijait, és megér neki némi - na jó baromi sok - plusz pénzt, az áldoz erre. Amondó vagyok, hogy akinek harmadik, vagy esetleg második otthona az autó, annak nagyon nem mindegy, miben éli életét. Ilyen szempontból a kerekes párnázott sámlik rossz autók. Ugyanakkor akinek hétvégenet el kell menni a rokonokhoz, vagy szimplán kocsi kell a popója alá, annak tökéletesen megfelelnek az olcsóbb autók is. Viszont pont emiatt nem értem, miért nem inkább egy prémium, vagy prémium közeli használt autóba ruház be valaki. Legalább akkora örömét lelné benne. Igaz vannak hátulütői, főleg itthon.
Nyilván nem elérhető mindenkinek minden. Azonban több újságíró elég bőven írt már arról, hogy furcsa "állat" a magyar, ugyanis idehaza nagy bódé, alig motor légkondi, ködlámpa, spinner-dísztárcsa és már "raj":) Azonban nyugaton értékelik a kisebb bódét, tele minden jóval, mert ugyan minek vontass 2 tonnás kasztnit, ha nem kell. Ennek a trendnek szerintem tökéletesen meg fog felelni. Nyilván más a piaca, mint a Daciának. De más az árrés az alsó és a "prémium" kategórián.
Szerintem - tanulmányaimból és a köröttem látottakból leszűrve - az, hogy ki milyen stratégiát folytat függ a piactól és a megvalósítani kívánt céloktól. A PSA-nak nincs olcsó márkája, azonban továbbra is van 206osa, 206 szedánja és kombija, amit például Kínában elég sikeresen árulnak. Oda jön a 308 sedan 408 néven, amiről legutóbb volt is cikk. Ezt a presztízsveszteség okán nem importálják. A Renault éppen ezért játszik a Daciával. Nem akarok én pálcát törni senki felett, de azért az is belátható, hogy egy problémára több variáns is létezik, és ha lenne olyan aki minden helyzetben jót döntene, piszkosul gazdag emberré válna.


















































Kínai autó veri a Golfot és a Focust
Így rajtol egy GT-R




















