2003.08.21. 17:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Porsche Supercup- Magyarok az indulók között


hirdetés


2003. augusztus 22-24. között immár 11. alkalommal rendezik meg hazánkban a Porsche Michelin Supercup-ot. Mint minden ilyen versenyen hazánkban is lehetőséget kap két "külsős", hogy elinduljon a versenyen.

Rácz István és Wéber Gábor a két szerencsés, akik ott lehetnek a rajtnál. Rácz-nak már nem lesz újdonság a verseny, hiszen 2001-ben már indult a Hungaroringen egy VIP autóval. Ezen kívül a 2002-ben a teljes évadot teljesítette egy Porsche GT3-al. A legjobb eredménye egy hetedik hely volt, és amikor célba ért általában a tizedik hely környékén autózott.

Ugyanezzel az autóval megnyerte a magyar bajnokságot. Minden bizonnyal nem okoz majd gondot neki a 390 lóerős GT3-as vezetése, hiszen a hazai bajnokságban most egy több, mint 600 lóerős duplaturbós Porsche-val versenyez.

Wéber Gábor még nem rendelkezik ilyen múlttal, de tehetségét az Astra illetve Clio kupában bizonyítja az újságíró. Ebben az évben eddig 8 futamból hetet megnyert a Clio-k között. 2001-ben az Országos Amatőr Gokart Bajnokságot is megnyerte. Nem teljesen lesz ismeretlen számára a versenyautó, mert lehetőséget kapott, hogy Lipcsében körözzön az autóval.

"Már mentem 25 kört, versenykörülmények között, de még kétszer ennyi rám fért volna. Már annyit tudok mire számítsak az autótól. Nem szeretnék utolsó lenni. Annyi előnyöm van, hogy már ismerem az új Hungaroringet, így legalább a pályát nem kell tanulnom, elég lesz az autóval küzdeni." -mondta el Wéber Gábor

A hazai pilóták ugyanolyan autóval versenyeznek, mint mindenki más, az autók szinte teljesen azonosak. Tavaly-hoz képest tíz lóerővel erősebbek lettek az autók, és 64-ről 89 literre növelték az üzemanyag tank méretét. Ez azért fontos, mert ezeken a versenyeken nincsen versenyközben tankolás, egyhuzamban teljesítik a távot. Rövidebbek lettek az ötödik és hatodik fokozat áttételei, valamint új szabályozható töltésű lengéscsillapítókkal szerelik az autókat.

3598 köbcentis hathengeres boxer motor dolgozik bennük, amely 390 lóerőt ad le 7300-as fordulatszám mellett. Ez az erőforrás szinte teljesen megegyezik a széria GT3-asokéval. A motor legnagyobb nyomatéka 390 newtonméter 6300 1/perc-nél. Hatsebességes kézi váltón és 40/60 %-os sperr difin keresztül jut a motor ereje a hátsó kerekekhez.

Nem akármilyenek a fékek sem a verseny GT3-on, elöl 350 milliméteres hátul 330 milliméteres lyuggatott tárcsák kaptak helyet, melyeket 6 dugattyús féknyergek lassítanak. Érdekesség, hogy az autókat versenyre beállított blokkolásgátlóval is felszerelték.

Még könnyebbé varázsolták az autókat, az ajtók egyenként 3,5 kilogrammal nyomnak kevesebbet, érzetre kb. 2 kilósnak tűnnek. Az autó hátsó része 8 kilóval lett könnyebb, köszönhetően a kevlár alkalmazásának. Az oldalsó és hátsó ablakok plexiből vannak ezzel is a súlycsökkentést segítve. Ugyanezen ok miatta a motorháztető is üvegszálas anyagból készült. Specilásan a sorozat számára fejlesztett 18 colos Michelin gumikon gördülnek az autók.

Három korábbi Supercup győztes is ott lesz a hungaroringi futamon. A holland Patrick Huisman a verseny történetének legeredményesebb versenyzője a maga 17 győzelmével és 14 pole pozíciójával. Emmanuel Collard nevéhez 8 győzelem és 17 körrekord fűződik, ugyanígy 8 győzelemmel büszkélkedhet Stéphane Ortelli is.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó