2009.08.26. 12:20

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Porsche versenyzőknek

Porsche GT3 Cup 2010

Kulcsszavak: Porsche, 911
hirdetés


Amellett, hogy egyre nagyobb szeletet szerez az autópiacból a Porsche, komoly bevételi forrás a cégnek a versenyautók gyártása és értékesítése is. Övék a legnagyobb darabszámban eladott versenyautó, a 911 GT3 Cup, amelyből már több mint 1400 kelt el. Most itt az újabb.


A versenyautó alapját a Porsche legsportosabb utcai autója, a múlt héten leleplezett GT3 RS adja. Látványra ugyan az új kivitel is emlékeztet az eddigi Cupra, de sok részletében más.

Versenyzői szemmel a legfontosabb, hogy 44 milliméterrel szélesebb a karosszéria a hátsó sárvédőknél, így a 18 colos felnikre szélesebb gumik kerülhetnek. Emellett új az első spoiler és a hátsó szárny is, amelyek pozitív hatásaként nagyobb leszorítóerő tapasztja az útra a kocsit, s ahogy a legújabb utcai modelleknél, itt is LED-es a hátsó lámpa.

Persze nem ettől lesz igazán gyorsabb a kocsi, hanem az erősebb motortól. A korábbi 3,6 liter helyett a hengerűrtartalom 3,8-ra nőtt, ezzel párhuzamosan 30 lóerővel magasabb a maximális teljesítmény. Azaz 450 lóerő gyorsítja a mindössze 1200 kilós járgányt.


A 911GT3 Cup igazi versenyautó, ennek megfelelően bömbölő kipufogó, hatfokozatú, szekvenciális váltó kerül bele, míg a lassításánál kerámia-kompozit féktárcsák segítenek. Az acéltárcsáknál 20 kilóval könnyebb alkatrészek jelentős felárért az utcai Porsche-modellekhez is elérhetők.

Belül digitális műszerfal, versenyülés fogadja a pilótát, a biztonságról áramtalanítókapcsoló, tűzoltó készülék és bukócső gondoskodik. Újdonság, hogy a sokféle paraméter megjelenítésére alkalmas képernyő vezérlését áthelyezték a kormányra, így menet közben is könnyen változtatható. További érdekesség, hogy a kormány állítható, nemcsak függőlegesen, de tengely irányban is.

A privát versenyzők kedvence nem olcsó mulatság, adók nélkül 149 850 euróba, azaz 40 millió forintba kerül. Ehhez hasonlóan tetemes összeg szükséges, ha versenyezni is akar, de nem szabad elfelejteni, hogy a Porsche Supercup a Forma-1- hivatalos betétfutama.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó