2010.07.05. 09:55

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Megújult a Mercedes luxuskupéja

Új motorral érkezik a Mercedes CL

Kulcsszavak: facelift, Mercedes-Benz, CL
gumi.vezess.hu


Komolyabb kezelésen van túl a Mercedes-Benz CL. Nem elégedtek meg a tervezők a lökhárító átrajzolásával, az autó teljesen új orral büszkélkedhet. Ebben szerepel a lámpák, a hűtőmaszk, a lökhárító és a motorháztető cseréje is. Hátul az új lámpák jelzik, hogy ez a 2011-es modell.


A fényszórók szériában bi-xenon kivitelűek, kanyarlámpaként is működnek, de alkalmazkodnak a forgalomhoz is. Természetesen nem maradnak el a LED-es nappali menetfény fénycsíkjai sem, a Mercedes ebből a lökhárítóba és a fényszórókba is szerelt az új CL esetében.  

Az utastérben elsősorban a felhasznált anyagok bővülése jelent újdonságot, de például a kormány új formát kap. A hifi, a navigáció a korábbinál komolyabb.

Érdemes azonban a karosszéria alá is bekukkantani, ott is akad újdonság. Teljesen új az 500-as jelzésű motor. A 4663 köbcentis V8-as teljesítménye 435 lóerő, ami 12 százalékkal nagyobb, miközben a hengerűrtartalom 0,8 literrel csökkent. A magyarázat persze elég kézenfekvő, a korábbi szívó kialakítás helyett az új motor turbós, ennek köszönhető, hogy a nyomaték 530-ról 700 Nm-re kúszott fel.


Ezzel a CL500 fél másodperccel hamarabb, 4,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége 250 km/óra elektronikusan korlátozva. Ehhez képest a fogyasztása 23 százalékkal csökkent, most átlagosan 9,5 liter száz kilométerre vetítve.

A kocsihoz BlueEFFICIENCY csomag is készült, amelyben a csökkentett gördülési ellenállású abroncsok mellett start&stop rendszer is szerepel, miközben a klíma kompresszor, az aktív karosszériastabilizáló rendszer, a generátor az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében módosított változatban kerül a kocsiba.  

Nem változott viszont a CL600 kialakítása. Az 5,5 literes, V12-es motor továbbra is 517 lóerős, ugyanakkor a módosításoknak köszönhetően már teljesíti az Euro5-ös emissziós normákat. 4,6 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-ra, végsebessége 250 km/óra.


Egyelőre csak a hagyományos modellekről számolt be a Mercedes, de az AMG-modellek érkezésére sem kell sokat várni.  

Nem hiányoznak a megújult CL-ből az elsőrangú kényelmi és biztonságtechnikai megoldások sem. Kamerákkal és radarokkal felszerelt gondolkodó autót kap a pénzéért az ügyfél. A most bemutatkozó aktív sávtartó nemcsak a kormány rezegtetésével jelez a vezetőnek, ha elhagyná a sávot, de szükség esetén a fékek használatával igyekszik irányban tartani a kocsit.

A holttérfigyelő a visszapillantókban látható jelzőfény villantásával jelzi, ha túl veszélyes lenne az adott pillanatban sávot váltani, ám ha a vezető nem hallgat az okos szóra és továbbra is áttérne a másik sávba, a CL igyekszik megakadályozni a balesetet és az adott oldali fékek használatával igyekszik jobb belátásra bírni a sofőrt.   


Nem hiányzik az éjjellátó infrakamera sem, amely immár hangsúlyosabban jelzi az embereket, míg a környezetet visszafogottabban. Ugyanakkor a megállásra is képes távolság- és sebességtartó tempomat radarja is módosult.

További újdonság a sebességkorlátozó táblákat felismerő rendszer, amely ezután a műszerfalon jelzi az adott szakaszra érvényes tempót. A már ismert Pre-safe rendszer a ráfutásos balesetek esetén óvja az utasokat, ha a vezető nem lassít, miközben előtte jóval lassabb, álló autó van, előbb jelez, majd végső esetben maga lassít, hogy csökkentse a becsapódás tempóját.  

Ezeken túlmenően immár egy elalvásfigyelő rendszer is szerepel a CL-ben. Míg korábban a kormány mozgásából következtetett a rendszer a vezető szundikálására, addig az új rendszer a szemét figyeli. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó