2010.06.17. 08:30

Szöveg: Horváth Zsolt

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Megérkezett az új Opel Astra kombi

Itt az új Astra kombi

Kulcsszavak: Sports Tourer, kombi, Opel, Astra
hirdetés


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A várakozásoknak megfelelően idén kiegészül az Opel Astra kínálata. Számíthatunk a háromajtósra és a szedánra is, de a kombi biztosan meglesz, miután a német gyár kiadta az első hivatalos képeket és információkat az új modellről.  

A teljes nevén Opel Astra Sports Tourernek hívott kocsi követi az ötajtóst, azaz kifejezetten elegáns megjelenésű. Nem tűnik egy teherhordónak, sokkal inkább csak egy praktikusabban kihasználható variánsnak.

Ahogy korábban is, a B oszlopig a kombi megegyezik az ötajtóssal, így a legtöbb karosszériaelem, a motor és a hajtás fő egységei is azonosak, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. Sőt, míg korábban a kombi hosszabb tengelytávot kapott, ezúttal az is ugyanúgy 2685 mm, mint az ötajtósnál, de az első és hátsó nyomtávok is megegyeznek. A hátsó futómű hangolása kissé más, azt ugyanis a nagyobb terhelésekhez igazították.

Biztosan a szép forma volt az elsődleges az autó tervezésekor, hiszen az ilyenkor szokásos méretbővülés elmaradt. Nem mintha kicsi lenne, de a csomagtartó alaphelyzetben ugyanúgy 500 literes, mint elődjében, lehajtott hátsó ülésekkel pedig még csökkent is a térfogat 1590-ről 1550 literre. A hátsó támlákat lehajtva akár ágynak is megfelelő a hátsó traktus, 1835 milliméter hosszú (+28 mm) sík felület keletkezik.

Nyolcféle motorral indul a gyártás

A hátsó ülések 60:40 arányban dönthetők le, de ehhez nem kell a fejtámlákat kiszerelni, vagy egyáltalán az utastérben ügyeskedni, elegendő a csomagtartóban elhelyezett gombokat megnyomni. Ezt a megoldást kompakt kombiban még nem alkalmazták.

A Sports Tourer motorkínálata szinte azonos az ötajtós Astrával, összesen nyolc dízel és benzines közül lehet válogatni. Az alapmotor az 1,4-es 95 lóerővel. Újdonság az 1,4-es turbómotor 120 lóerővel, amely mellett ott az ismert 140 lovas variáns is. Ezen túlmenően 180 lóerős, 1,6-os turbós választható a benzinmotorok közül.

Dízel oldalon az ismert 1,3, 1,7 és 2,0 liter hengerűrtartalmú variánsokat találjuk. Utóbbi 160 lóerőt és akár 380 Nm-t is felvonultat, miközben normál használat mellett beéri 5,1 literes fogyasztással is. A legtakarékosabb azonban nem ez, hanem a bevezetés után kissé csúsztatva érkező EcoFlex modell, ott az 1,3-as 95 lóerős motorhoz Start&Stop motorleállító rendszer is tartozik. Később ez más motorokhoz is elérhető lesz, addig be kell érni az ideálisfokozat-kijelzővel, ami segít takarékoskodni az üzemanyaggal.

500 literes a csomagtartó alaphelyzetben

A műszaki közösség nyomán a kombiban is megjelennek az ötajtósnál már megismert műszaki csemegék, mint az adaptív fényszórók, a közlekedési táblákat felismerő kamera, az adaptív lengéscsillapítás, a sávtartó rendszer. A kombihoz ugyanakkor vontatáskor az utánfutót, lakókocsit stabilizáló elektronikus rendszer is kérhető. Jövőre pedig tovább bővül a sor, akkor a kocsi elérhető lesz a korábban a Corsánál bemutatott beépített kerékpárszállítóval is.

A kombi bemutatásával még inkább felpöröghet a modell értékesítése, hiszen igen kedvelt a puttonyos variáns, minden negyedik Astra ilyen. Az ötajtósból fél év alatt elkelt 160 ezer darab. Az új Opel Astra kombi világpremierjét október legelején a Párizsi Autószalonon tartja az Opel.




VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

7 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 7)

pacsmagi - 2010.06.17   19:04

Nagyon szépre sikerült az OAST,de az alapmotorokat,meg Ecoflex
dieselt nem tudom elképzelni ehhez a másfél tonnás kasztnihoz,
a 140 lovas benzines vagy a a kétezres dízel a jó választás,akkor már meg lehet pakolni csomaggal és a családdal.

v_holiday - 2010.06.17   12:03

Nem is kell több szívó. Próbáltam. Nyúlós, döglött ténfergés...

v_Petya25 - 2010.06.17   10:49

Nagyon baba az ST változat, egyszerűen gyönyörű. El tudnám viselni a ház előtt...
A jobb oldali függőleges, hasznontalan hasáb időnként nem jelenik meg, néha meg igen, ez most hogy van??? Amúgy nekem nem fog hiányozni.

v_johny - 2010.06.17   10:12

Egy a lényeg: vége lehet egy normális összehasonlító tesztet csinálni az Astra 1.4 turbó (120Le) és a Golf VI. 1.4TSI (122Le) modellekkel... Várom, annak lesz értelme.

v_gabe - 2010.06.17   09:30

Én csak egyetlen szívót látok.

További 2 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó