2009.04.03. 09:30

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Megérkezett az új Kia Sorento

Kulcsszavak: Kia, Sorento
gumi.vezess.hu


Alig pár napja még álcázva láttuk, amint a német autópályákon tesztelik, most pedig hivatalosan is bemutatkozott az új Kia Sorento.

Elődje az első Kia volt, ami európai szemmel is fogyasztható formát kapott, mostanra, amikor a teljes flotta versenyképes, elkészült az utód is. A 2002-ben bemutatott első Sorento masszív terepjárós benyomást keltet, az új változat sokkal dinamikusabb formát kapott.  

Kiváló minőséget ígérnek

Jelentősen, 9,5 centivel megnyúlt a kocsi, most 4685 milliméter hosszú.  Érdekes, hogy ehhez képest a tengelytávolsága egy centit rövidült, azaz 2,7 méter. A karosszérianövekedés viszont arra jó volt, hogy a jövőben nem csak öt-, de hétszemélyes utastérrel is elérhető lesz a Sorento. Hét üléssel 258, öt üléssel 1047 literes a csomagtartója.

Európában kétféle motorral kerül forgalomba az autó. A 2,4 literes benzinmotor 174 lóerős, maximális nyomatéka 225 Nm. Választható ugyanakkor egy dízel blokk is, sőt valószínűleg ezzel kel majd el felénk a Sorentók 90 százaléka. A 2,2-es blokk ugyanis igencsak ígéretes, maximális teljesítménye 197 lóerő, a csúcsnyomaték 435 Nm.

Manuális és automata váltóval egyaránt elérhető lesz a modell, mint ahogy első- illetve elektronikus vezérlésű négykerék-hajtással is. Ez utóbbi normál körülmények között, csak az első kerekekre juttat nyomatékot, azok kipörgése esetén kapcsolódnak be a hátsók. Egy kapcsolóval lehetőség van fix 50-50 százalékos zárásra is, de a terepezést lejtmenetvezérlő is segíti, amely 8 km/óránál jobban nem engedi begyorsulni. Emellett visszagurulás-gátló is szerepel az autóban.

Öt személlyel 1 köbméteres a csomagtartója

Olyan kényelmi felszereltségek szerepelhetnek a Sorentóban, mint a kulcsnélküli ajtónyitás és indítás, panoráma üvegtető, navigációs rendszer, 10 hangszórós hifi, tolató kamera. Utóbbi érdekessége, hogy a hátulra beépített 130 fokban látó kamera képe a belső visszapillantó tükörben jelenik meg, ha a vezető hátramentbe kapcsol.

Az előző változatból 900 ezer kelt el bemutatása óta, az új modelltől hasonló teljesítményt vár a Kia, 2010-ben 140 ezer eladott Sorentóval számolnak globálisan. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó